Wieder-Gansch-Paul: Ménage à Trois 2020. január 10., Kolta Péter
Wieder-Gansch-Paul - Ménage à Trois (Verve/Universal Hungary)
Albert Wieder – tuba
Thomas Gansch – trombita
Leonhard Paul - pozan
Verve Records, 2019
Mnozil Brass – a három fúvós eredeti, hét főből álló zenekara. Az Mnozil Brass egy 1992-ben alakult osztrák szeptet. Klasszikus, jazz és egyéb műfajban játszanak sok ötlettel, humorral. Olykor kifiguráznak slágereket, máskor teljesen átalakítják, áthangszerelik azokat. Többször nevezték a csapatot a zene Monty Python társulatának. (Az együttes tagja 2005 óta Kiss Zoltán pozan játékos is, aki a csapattal évi 100 koncert keretében járja a világot, ha jól tudom.)
A zenekar fellépései egyáltalán nem hétköznapiak. Humoros, felépített, díszlethez hasonlóan berendezett színpaddal, ahol a zenészek egyben színészek is. Az általuk képviselt humor szerintem vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem, mindenesetre nehéz közömbösen nézni, hallgatni őket.
A szóban forgó album (Ménage à Trois, magyarul szerelmi háromszög) a Mnozil Brass koncertjeinek ráadás dalaiból áll. A dalok – most már nem meglepő módon - eklektikusak. Az album gerincét jól ismert pop számok alkotják többek között George Michael, a The Beatles, Chuck Mangione, Johann Strauss, Toots Thielemans, Elvis Costello, Georg Danzer, Junior Mance tollából, amelyekben a fúvósok élvezettel lubickolnak. Van itt téma a Star Trek filmből, játsszák az „Isn’t She Lovely”-t stb. Ledöntenek mindenféle műfaji korlátot, a stílusok láthatatlan falán át sétálnak és vissza. Találunk r&b, latin, swing, blues és sok egyéb dalt. Basszus, dallam, harmónia – sosem hiányzik egyik sem. Bevallom, én a zenében inkább a drámát keresem, mint a humort és nem éppen a három rézfúvós felállás a kedvencem. Mindezzel együtt minimum érdekes a lemez. Nagyon profi hangszeresek muzsikálnak nem hétköznapi színvonalon. Tetszenek a hangszerelések, ötletesek. Az ötletesség átjárja a teljes albumot. Nem akarják megváltani a világot, szórakoztatni, kikapcsolni szeretnék a hallgatót nagyon minőségi munkával. Ugyanakkor a balladák komoly mélységeket járnak be elgondolkodtató melankóliával.
Csodaszép a „The Breeze and I”, akárcsak az „If I Never Sing Another Song”. Az előbbiben gyönyörűen szól a szájharmonika, lélegzetelállító a hangszerelés. A „Del Vielharmonische” majdhogynem teljesen megírt, tanulmánynak is beillő felrakásokkal. Ezzel szemben a „Tombo in 7/4” című dalban sziporkázó szólók söpörnek végig. A téma a jól ismert, pop műfajban is feldolgozott dallam. A „Where Is Ahmad” fúgaszerű szólamvezetése is hibátlan. Jó poén a „Die Kaiserbluesette”, ami a népszerű „Bluesette” című Toots Thielens jazz dalból született. A téma alatt bajor sörtánchoz illő uncacca ritmus szól, amiből viszont később komoly jazzjáték lesz. Kedvencem a „The Days of Wine and Roses”. Ez a dal csak a témából áll, balladában eljátszva, csodálatos felrakásokkal.
Van egy vásári komédiás hangulata a trió játékának, ám mindez nagyon magas minőségben, nagyon kreatívan, műfaji korlátok nélkül szórakoztatja a hallgatót. Nem véletlen, hogy az albumot a Verve adta ki.
