Waters, Kim: This Heart of Mine 2011. november 15., Albert Zoltán
A smooth jazz és a romantika nem áll messze egymástól, ezt eddig is tudtuk, azonban a különböző "fokozatok" ismerete mellett nem árt egy emblematikus figurát - és a legújabb, immár tizenhetedik lemezét - bemutatnom erről az oldaláról, mégpedig Kim Waters-t.
A "romantikus" smooth jazz szaxofonozás egyik tengerentúli képviselője (a Jazz Times magazin szerint planétánk egyik legjobb szaxofonosa!), a szülővárosától (Havre de Grace) jelenleg is mindössze 10 percnyi kocsikázásra (feleségével és 13 éves ikerlányaival) élő afro-amerikai Maryland-i „csővarázsló” egy igen kompakt és őszinte anyaggal jelentkezik ezúttal is, ahol a klasszikus dallam- és érzésvilág találkozik a modern, elektronikus groove-okkal.
Az indítás szokványosnak mondható a „Heart Seeker”-rel, a „Free Fall” pedig egyből egy lounge-os világba vezet minket, ami ezzel kapcsolatban számomra némileg meglepetés, hogy ez a dal került fel a Billboard Smooth Jazz Listájára (pedig van húzósabb dal is a lemezen), ugyanis az utóbbi időben tendenciának látszik a lounge-os stílusok sikere, gondoljunk csak Cindy Bradley, „Massive Transit”-jére, ami több hétig vezette az ominózus listát.
De visszaérve a lemezre, a vokális műfaj is megjelenik (Am I A Fool), ami egyértelműen a popos, klipes dal kategóriába tartozik, mindez szolid és kellemes.
És ha már slágerek, tudjuk, hogy minden szaxofonosnak van egy "saját", de legalábbis feldolgozott popslágere, ami Kim Waters esetében az „Empire State of Mind”-ra esett, ami - valljuk be - elég nagy falat, márcsak az érzelmi töltet és a mondanivaló miatt is. Ez a feldolgozás viszont sajnos nem igazán sikerült, a hangszerelés számomra kissé elcsépelt, az énekesnő pedig meg sem közelíti Alicia Keys-t.
A folytatás könnyed, "groovy"-s (The Groove's Alright), ami jót tesz, azonban a következő dal (Step to This) elektronikussága felveti számomra azt a kérdést, hogy élő dobokkal mennyivel jobban is szólnának ezek a dalok.
És itt jönnek az érzelmes "szálak", az "I Love My Girl" és a "Love Letter" formájában, ahol némileg az öreg Grover szelleme és világa kísért, később a nagyvárosi életérzés kerül előtérbe a "Stay with Me Tonight"-ban, majd táncra perdít a "Running to Love", de még mindig hiányoznak az élő hangszerek keltette varázs.
A búcsú pedig érzelmesre sikerül (Double Two Love), mint egy igazi amerikai "happy end", ahol szépen alakult a vég, de az összhatást illetően egy kis szájhúzásra mégis marad okunk.
