Washington, Kamasi: Heaven & Earth 2018. július 26., Simády Béla

Kamasi Washington – Heaven & Earth (Young Turks Recording, 2018)

„Az Earth (Föld) lemez a világot tükrözi, ahogy én kívülről látom a világot, amelynek része vagyok. A Heaven (Menny) a világot mutatja, ahogy belülről látom a világot, amely a részem.”

Így hangzik Kamasi Washington rövid előzetese új dupla lemezéhez. A digipack nagyon cseles, dupla CD első látásra, de a középső részt pengével megnyitva elénk tárul egy harmadik lemez. A New York-i jazzlistán a megjelenésekor első helyen nyitott, és az eltelt időben csak Coltrane „új” lemeze tudta  a maga mögé szorítani.

https://www.jazzma.hu/regi-musoraim/jazzlista/2018/07/07/jazzlista

Az egész lemezt tekintve valami afro-latin poliritmikus futurisztika lehetne talán a megfelelő jellemzője a hallottaknak. Nekem a borítóról egy a ’70-es évekre visszautaló, de mégis modernnek tűnő Pharoah Sanders klón köszön vissza. A CD-t meghallgatva megerősödött ez az érzésem, Kamasi nagyon sok Coltrane és Sanders lemezen van túl. De egyáltalán nem utánzásról szól ez az új lemez. A nagy elődök koncepcióját folytatja modern hangzásvilágban. Szinte végig két dobos játszik egyszerre, időnként váltakozó ütősökkel kiegészítve. Egy (időnként kettő) basszusgitáros, két billentyűs és két fúvós egy énekesnővel…nagyjából ez a Next Step zenekar. A tagok között az abszolút sztár kategóriába tartozó Miles Mosley basszusgitáros, és a Stanley Clarke zenekarban is szereplő Cameron Graves billentyűs a legismertebbek.

A bevezető szám rögtön egy zenei telitalálat, egy Bruce Lee film zenéjének átirata, a „Fists of Fury”. Brutális. Szimfonikus zenekar, ének kórus, aztán az énekesnő Patrice Quinn és Dwight Trible énekes duettje…zongoraszóló, majd belép Washington és kezdődik a hang-orgia, ami két (illetve három) lemezen át tart. West Coast jazz, hard bop, be-bop, soul, free jazz, R&B, future-funk, és ki tudja még minek nevezhető elemek kavalkádja. Az ember nem győzi kapkodni a fejét, hogy minden hangra odafigyeljen, És ki ne felejtsem a „Vi Lua Vi Sol” című számot , amelyben a retro érzést Brandon Coleman vokóderes énekszólója biztosítja, ahogy annak idején Herbie Hancock lemezein, mostanság pedig Robert Glasper felvételein Casey Benjamintól hallhatjuk. Aztán a lemez végén a „Will You Sing” soul-rock opera betéttel felérő dallamaival véget ér a zenei utazás.

Ami az első és utolsó felvétel között elhangzik, az pedig egy zenei csoda, egy varázslatos utazás hangjegyekből álló tengereken keresztül, ritmikus hegyvonulatokon át.

Szavakkal leírhatatlan, meg kell hallgatni.

Az összes szereplőt felsorolni képtelenség, de álljon itt néhány kiemelkedő név:

Kamasi Washington – szaxofonok
Cameron Graves – billentyűs hangszerek
Brandon Coleman – billentyűs hangszerek
Miles Mosley – basszusgitár
Thundercat – basszusgitár
Tony Austin – dob
Ronald Bruner jr – dob
Chris Dave – dob
Ryan Porter – pozan
Terrace Martin – alt szaxofon
Patrice Quinn – ének
Dontae Winslow – trombita