Wakenius, Ulf: Momento Magico 2014. május 09., Flór Gábor
Ulf Wakenius Solo - Momento Magico (ACT – Hangvető)
Ulf Wakenius svéd gitáros nem ismeretlen a jazzrajongók előtt. 1997-től 10 éven keresztül Oscar Peterson kvartettjének a tagja volt, de szinte mindenkivel játszott a jazz élvonalából. A kamara produkciókban is otthon van, a 80-as években Guitars Unlimited néven igen népszerű gitárduója volt Peter Almqvist-tel, az utóbbi időben pedig Youn Sun Nah koreai énekessel..
Ez a lemez lényegében szólólemez: minden hangszeren (akusztikus gitárok és akusztikus basszusgitár) ő játszik. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi a lemez koncepciója, miért is így készült el ez a felvétel? Hiszen ez a produkció ebben a felállásban élőben soha nem fog megszólalni, mert akármilyen ügyes gitáros is Wakenius, három hangszeren egyszerre nem fog tudni játszani. A zenei alapra gitározás meg inkább hazai vendéglátóipari egységekben divat, ahol ugyan élőzenét akarnak, de sajnálják a pénzt egy rendes zenekarra, nem pedig egy világhírű külföldi muzsikus stílusa az ilyesmi. Azt sem gondolom, hogy ne talált volna magának olyan zenésztársakat, akikkel együtt megvalósíthatja a projektet, hiszen hallgatva a lemezt, nem történik benne semmi olyan különlegesen unikális dolog, amit csak és kizárólag Wakenius egyedül lenne képes létrehozni. Ulf Wakenius egy nagyon érzékenyen játszó, virtuóz gitáros, de nem arról ismert, hogy olyan megoldásokra törekedne, ami a világon egyedülálló. Ezen a lemezen sem történik ilyesmi. Úgyhogy arra a megállapításra jutottam, hogy a „Momento Magico” egyfajta jutalomjáték, egy lemez, ami csak lemezként létezik, élő produkcióként nem. Beült a stúdióba, elővette kedvenc számait, fölvette sávonként, majd szépen összekeverték, és lett egy kellemes, hallgatható, igen gitárcentrikus album, aminek örülnek a rajongói, meg valószínűleg ő is. Nem kellett zenésztársakkal egyeztetni, minden szólamnak kiélvezhette az előnyeit, és így még az a probléma sem merült föl, hogy “ezt a ritmusgitárt én máshogy játszottam volna”. Az igazán szép az lett volna, ha a borítót is ő tervezi (valószínűleg sikerült volna neki is ezen a szinten).
Amit a lemez borítóján ír, hogy az volt az elképzelése, hogy megmutassa, az akusztikus gitár természetes hangjával mit lehet létrehozni, annyira nem valósult meg: a modern akusztikus gitározás már nem itt tart, az akusztikus gitár művészei sokkal magasabb szinten használják ki a hangszer adta lehetőségeket, mint ezen a lemezen Ulf Wakenius teszi.
A CD 13 felvételt tartalmaz, nagy részük (6 szám) saját szerzemény, egy-egy számot Magnus Östrom, Lars Danielsson, Erik Satie, Sixto Rodriguez, Charles Trenet, egyet pedig szerzőtársként Wes Montgomery és Bruce Johnson jegyez. Az album egyrészt lényegében egyfajta önéletrajz, mindegyik számhoz rövid leírás is tartozik, vagy az inspirációról, vagy arról, hogy kivel, melyik formációban játszotta együtt Wakenius a darabot, esetleg kinek, milyen apropóból dedikálja. Másrészt összefoglalója azoknak a hatásoknak, amik élete során érték, mindegyik szám más stílus, más hangulat, más temperamentum. Változatos, hangulatos lemez, jó számok, kifogástalan gitározás, kellemes hallgatni, és ezekkel a tulajdonságokkal valójában sokkal többet megvalósít, mint sok más lemez.
Akik világmegváltásra, vagy az akusztikus gitározás új dimenzióira vágynak, más felvételeket érdemes keresniük. Viszont azok, akik szeretik a gitárt, és szeretik a kellemes gitárzenét, esetleg egy jó kis gitáros háttérzenére vágynak, vagy Wakenius rajongói, vagy akár ezen feltételek közül mindegyik igaz rájuk, nyugodtan vegyék meg, tetszeni fog ez a lemez.
