Wakenius, Ulf: Father and Son 2017. május 01., Gyöngyösi Gergő
Ulf & Eric Wakenius - Father and Son (ACT – Hangvető)
Ulf Wakenius svéd származású jazzgitárost leginkább Oscar Peterson kvartettjéből ismerhetjük. Legújabb projektjében fiával, Erik Wakenius-szal játszik. A duó májusban Európában turnézik, és az általuk felvett lemez márciusban jelent meg. Az egész lemezen duóban hallhatjuk őket. Mindkettőjüket sokat hallhatjuk elektromos gitáron játszani, de ezúttal az akusztikus gitár hangzása és benne rejlő lehetőségek mellett döntöttek.
Miközben elkezdtem hallgatni a lemezt, kicsit jobban szemügyre vettem a borítót, amely első ránézésre nem mond sokat. A borító előlapja egészen egyszerű, fehér háttéren csak a lemez címét, előadót és két gitárost ábrázoló illusztrációt láthatunk. A tokot kinyitva megpillanthatunk egy fotót az előadókról, valamint egy bővebb leírást a projektről, amely értékes adalékokkal szolgál a hallgatónak. A lemez anyaga igen sokszínű lett, nem kifejezetten jazz stílusú. Aki Ulf Wakenius-tól jazzgitározást hallana, annak inkább az Oscar Peterson-nal készült felvételeket ajánlom, ez a koncepció merőben más. Minden számban különböző hatásokat fedezhetünk fel. A „Birdland” áll a legközelebb a jazzhez, de helyet kapott filmzene – Ennio Morricone szerzeménye –, valamint tradicionális népi dallam is a lemezen. A lemez többsége feldolgozás, három Ulf Wakenius szerzeményt hallgathatunk meg. Rám a legnagyobb hatással a „Birdland” volt, amellyel Joe Zawinul előtt tisztelegnek, és amely keretbe is foglalja az anyagot, hiszen az introban és a lemez végén is megjelenik. Emellett a „Dogde the Dodo / When Created the Coffee Break” címú Esbjörn Svensson szerzeménypár is nagy hatással volt rám, mivel ez a stílus közelebb áll hozzám. A saját számok, „Irish Vagabond”, „Mistral”, és „Paco's Delight” voltak. Az „Irish Vagabond” – ahogy neve is mutatja – ír népzenei, európai hatásokat jelenít meg, a „Mistral” sodró, lendületes szám, amelyben énekhang is megjelenik, a témát hallhatjuk unisono-ban, énekkel megtámogatva. A „Paco's Delight” pedig Paco de Lucía munkássága előtt tiszteleg, és a flamenco stílust idézi elő. A téma, unisono részek és a szóló is nagyon virtuóz. A virtuozitás mellett megjelennek bensőségesebb számok is, mint a „Meine Schöne Heimat”, néhány számban, „Father and Son” és „Help the Poor”-ban énekelnek is, még erőteljesebben kifejezve mondanivalójukat.
Összességében a sokszínű anyag ellenére is egységes és jól felépített a lemez. Ezt az egységességet a duó játékmódja, a hangszerelés, valamint az akusztikus hangzásvilág adja. Az akusztikus gitárban rejlő lehetőségeket nagyon jól kihasználják. A „When God Created the Coffee Break” című számban akusztikus basszusgitárt is használnak, de nagyon finoman, szinte észrevehetetlenül belesimul a gitárhangzásba. A lemez hangzása nagyon jó, a gitárok nagyon szépen szólnak, nagyon részletgazdag a hang és szép tere van. A hangszerek minden felhangja, zaja, zöreje kihallatszik, amitől igazán élővé válik.
Én személy szerint kicsit mást vártam a lemeztől, jazzesebb játékmódra számítottam, de egyáltalán nem csalódtam. Pár apró negatívumot tudok csak hozzáfűzni. Ilyen a „Dodge the Dodo” és a „When God Created the Coffee Break” című számok egybefűzése. A két szám egy track-be került, amivel nem is lenne gond, viszont a két szám egymásba kapcsolódása elég érdekesre sikerült. Egyszerűen csak elhalkul az első szám, majd felhangosodik a második. Reméltem, hogy majd érdekes, kreatív hangszerelési trükkel fog kapcsolódni a két szám, de sajnos az egyszerűbb megoldást választották. A másik csalódást az énekes számok okozták, ahol az ének nem ad hozzá annyit a lemezhez, hogy erre tényleg szükség legyen, és ez szerintem megtöri a lemez felépítését. Ettől függetlenül nagyon tetszett a lemez, azoknak ajánlanám, akik szeretik a telt, igényes akuszikus gitárhangzást, szeretik magát az akusztikus gitárt, és stílusban nyitott füllel hallgatnak zenét.
