Various Artists (Blue Note Re:Imagined): Blue Note Re:Imagined 2020. október 11., Kész Petra
Various Artists - Blue Note Re:imagined (2020) (Decca Records/Universal Hungary)
Az angol Decca Records lemezkiadót sokan ismerjük. Magyarországon leginkább klasszikus kiadványai miatt, de ha elsőre nem is Solti György, vagy Doráti Antal neve ugrik be, gondolhatunk az Omega első angol nyelvű lemezére, vagy a híres Beatles fiaskóra.
A booklet-et végigpásztázva nagyon kíváncsi lettem. Olyan mai előadók nevei szerepelnek rajta, mint Jordan Rakei, Jorja Smith, vagy Fieh. A dalok pedig nem kisebb legendáktól származnak, mint Wayne Shorter, Herbie Hancock, McCoy Tyner, Joe Henderson. Nehéznek érzem, hogy erről a lemezről írjak. Sok esetben működőképesnek tartom az irányított zenehallgatást, de ebben a helyzetben attól tartok, túl nagy elvárásokat támasztanak felém a - majd kiderül mennyire - utánozhatatlan felvételek.
A lemezt a „Rose Rouge” nyitja, ami hangulatában nem sokban különbözik eredetijétől, amit azért emelek ki ennyire, mert némelyik újragondolás már csak nyomokban tartalmazza autentikus mivoltát. A második track Wayne Shorter „Footprints”-e, amit az Ezra Collective egy dögös groove-val álmodott újra, nekem egyébként tetszik. A harmadik számnál mondjuk már nagyon kellett igyekeznem, hogy felfedezzem a „Watermelon Man”-t. Jordan Rakei revideálása abszolút hagyománytisztelő. Nem erőltetett, a dal hangulata megmaradt, a harmonizálásban viszont ott vannak a Rakei-es modern megoldások. Eddie Henderson „Sunburst” lemeze már akkor is innovatívnak számított és ugyan kedvelem Alfa Mist stílusát, ez a feldolgozás valamiért nem nyert meg magának. (Na, erről beszélek. Ha nem ismerném az eredeti verziót és elvárások nélkül hallgatnám, tökre tetszene, így viszont nekem hiányzik belőle a megőrülés.) A „Search for Peace”-nél ugyanez a helyzet. Ha nem ismerném McCoy Tyner, Joe Henderson, Ron Carter és Elvin Jones felvételét, talán. Ha már Joe Henderson, következik a „Shade of Jade”, amit Nubya Garcia egy tíz másodperces elpitchelt intróval indít, engem itt elvesztett. Nem kell meglepődni, van itt minden, még az új fifa soundtrackje is, ami tulajdonképpen tetszik. Yazmin Lacey-t eddig nem ismertem, de nagyon tetszik a hangja az „I’ll Never Stop Loving You”-ban, illetve Emma-Jean Thackray neve is bekerült a lejátszási listámba. „Speak No Evil”-je teljesen formabontó, imádom. Talán ez ütött egyébként nálam a legnagyobbat a különcségével.
Igazán érdekes volt meghallgatni ezt a sokszínű és szélsőséges zenei élményeket nyújtó lemezt, megismerni szuper új előadókat és az ő nézőpontjukon keresztül is bepillantást nyerni a mainstream klasszikusaiba. Köszönöm Robi bácsi, egy élmény volt!
