Tizer, Lao: Songs from the Swinghouse 2018. április 03., Csapó Krisztián
The Lao Tizer Band – Songs from the Swinghouse (Yse Records)
A Lao Tizer Band „Songs from the Swinghouse” című új albumának alkotói névsorát olvasva jónéhány Grammy-jelöltre és nyertesre bukkanhatunk. Lehet, hogy többen vannak, akik még nem hallottak a formációról, ezért kezdjük talán a bemutatással.
A lemezt (és hozzá egy DVD-t) Hollywoodban, a Conway Studiosban vették fel, a hangmérnök a Grammy-jelölt Paul Wycliffe volt.
A muzsikusok:
Eric Marienthal – szaxofon (Grammy-díjas, Chick Corea)
Karen Briggs – hegedű (Chaka Khan, Diana Ross)
Chieli Minucci – gitár (Grammy-jelölt, Emmy-díjas, Special EFX)
Munyungo Jackson – ütőhangszerek (Stevie Wonder, Miles Davis)
Ric Fierabracci – basszusgitár (Grammy-jelölt, Bill Cobham, Blood Sweat & Tears)
Tita Hutchison – ének (Foreigner)
Jeff Marshall – gitár
Gene Coye – dob (Grammy-jelölt, Larry Carlton, Terrence Blanchard)
Steve Nieves – szaxofon (Olivia Newton John)
Cheikh N’Doye – basszusgitár (Mike Stern)
Lao Tizer – zongora és billentyűs hangszerek (Down To The Bone)
Ebből is látszik tehát, hogy “all star” csapatról beszélünk. Ha a stílust meg kell határozni, fúziós jazz latin ízzel. Nem merengős lemez, lüktető groove-ok, jó hangszerelések, nagyszerű szólisták, és pozitív életérzés jellemzi az albumot. A fent említett zenészek mellett időnként vonós- és fúvósszekcióval, valamint marimbával is kiegészül az amúgy is nagy apparátusú zenekar.
Az első track a saját szerzemény “The Source” latin/funk/fusion világba kalauzol minket, de Lao Tizer kitűnő hangszerelései és átdolgozásai is említésre méltóak, a U2 “Pride (In the Name of Love)” teljesen új köntöst kapott, mint ahogy a Led Zeppelin “Ramble On” is gyakorlatilag új szerzeményként értelmezhető.
Az energikus ritmusszekciót hallgatva már érdekessé válik a zene, a kiemelkedő hangszerelések és a nagyszerű szólók tovább építik a sok rétegű, izgalmas anyagot.
Nehéz kedvencet választani a lemezről, mindegyik track másért jó, a fúvós kórussal kiegészülő “Metropolis” funkos alapja, vagy a “Code” páratlan lüktetése és zongora témája vetélkedik egymással, de talán nem is kell választani. Az egész album egységesen nagyszerű, ha csillagokat is adnánk, tőlem megkapná a maximumot.
