Tavano, Lou: For You 2016. március 22., Karosi Júlia
Lou Tavano - For You (ACT – Hangvető)
Ismét hálás lehetek Robi bácsinak és az ACT Music magyarországi terjesztőinek, hogy megismerhettem egy rising star-t az európai jazz egén. Ő Lou Tavano, 29 éves francia énekesnő.
A legprimérebb kérdés, ami először az ember eszébe jut, hogy vajon mit tud ez a lány, hogy az egyik legnagyobb presztízsű kiadó szárnyai alá vette? Elindul az első track. Különleges hang, kicsit Madeleine Peyroux-ra emlékeztető rekedtes, sötét tónusú, fülünkbe suttogó, bőrünk alá kúszó éneklés, az utánozhatatlanul szexi francia akcentussal, helyenként Youn Sun Nah-t idéző erősebb rock-osabban megfogott hangokkal. Sokadszori hallgatásra viszont a hangindítás levegősségét és sötétítését már nagyon mesterkéltnek találom. Mindenesetre kétségkívül egyedi szín, azonnal felkelti a hallgató figyelmét, valószínűleg ez is egy meggyőző indok lehetett a fiatal énekesnő menedzselésében.
A lemezen szereplő dalok mindegyike, egyetlen kivétellel, a zongorista Alexey Asantcheeff szerzeményei. A szövegek pedig közösen születtek a dalszerző és az énekesnő tollából. Ha összességében kéne jellemeznem a zenei anyagot, akkor azt mondanám, hogy az ACT Music-tól megszokott populárisabb vokális vonalat követi, kis experimentális, modern színnel keverve. Jól megjegyezhető refrének, fülbemászó dallamok, egy csipet kísérletező kedvvel vegyítve, de megtartva az eredeti irányt, tudniillik, hogy könnyen emészthető énekes projektről legyen szó. Éppen ezért számomra a balladisztikus részek hiteltelenek, mind a szövegek, mind az előadás tekintetében. Hiányzik belőlük a mélység, és az éneklés kicsit erőltetett sötétítése, levegőssége az őszinte zeneiség helyett itt még szembeötlőbb. A dalok nem csak hangulatukban, de konkrét hangzásukban is felidézik Norah Jones, Silje Nergaard, Youn Sun Nah és a francia sanzonok világát. Ezek mellett az orosz romantikus zene, mint a dalszerző zongorista anyanyelve, búvópatakként újra és újra felbukkan a dalok motívikus felépítésében. Ilyen dallamos kortárs jazz lemezt rég hallottam! Nagy élmény a motívumfejlesztések kidolgozottsága és kiforrottsága, melyek ugyanolyan pontos és kifejező hangszereléssel párosulnak. A zene egyedisége a másik ütőkártya, mely bizonyára meggyőzte a lemez producerét annak sikeressége felől.
Szót kell ejtenem a hangzásról is. Az ének kicsit hátrébb van a megszokottnál, nincs elől, egészen arcban, ahogy mostanában szinte minden énekes lemezen az lenni szokott. Nekem ez a megoldás itt szimpatikus, illik a zenéhez, és az énekesnő már említett egyedi hangszínéhez. Nem biztos, hogy másnál működne. A producer bátorságát és jó ízlését dícséri ez az egyedi hangzás.
A lemezen szereplő zenészek mind első rangúak. A munka oroszlánrésze mégis a fiatal zongoristát Alexey Asantcheef-et dícséri. A fúvós szólisták rengeteget adnak hozzá a hangzáshoz, a szaxofonos Maxime Berton és a trombitás Arno de Casanove. Utóbbi szerzőként is szerepel a lemezen, még pedig számomra a legizgalmasabb „The Call” című dallal. Ez a zenei irány eltér a már említett könnyedebb vonaltól. Itt a balladisztikusság tökéletesen hiteles mind a szöveg, mind pedig a kompozíció és az előadás terén. Misztikus, egyedi zenei világ tárul fel előttünk. Valami olyasmi, amit még nem nagyon hallottunk, és ami egy járatlanabb utat jelentett volna a produkciónak. És talán az is szerencsésebb lett volna, ha itt ér véget a lemez. Sajnos, az ez után következő dalokat már csak “tölteléknek” érzem. A „Petite Pomme” egy gyengécske sanzon, az „All Together” egy spontán hangulatfestés, az „Afro Blue” feldolgozás is elég minimalista, Balit idéző archaizáló jelleggel, és végül a „Through a Nightmare” pedig a melankólia bélyegét nyomja rá a lemezre. Noha értem a keretes szerkezet koncepcióját, a megvalósítás mégis kicsit erőltetettre sikerült.
Választ kaptam a kérdésemre, mit tud ez a lány, amitől az európai jazz élet legfelső polcára került? Különleges hang, egyedi zenei világ, arany középút az easy listening és a kísérletező modern vokalista irány között, szuggesztív külső, mégha ezt (nem tudom nőként megállni, hogy ne jegyezzem meg) a borító tervezői és fotósa gondosan el is titkolják. Hogy lehet egy ilyen bájos hölgyről ennyire semmitmondó képet lőni?! És ha már ezt meg is tették, akkor miért tartják meg a képet borítónak?! Érthetetlen. A produkció bizonyára élőben is nagyon ütős. Annak ellenére, hogy vokális improvizáció egyetlen egy dalban sem szerepel, nem lehet hiányérzetünk, hiszen a fúvósok tökéletesen kitesznek magukért és nagy dinamikai íveket rajzolnak még a harmóniailag viszonylag egyszerű dalokban is.
Összegzésként azt mondanám, egy modern sanzon lemezzel van dolgunk, egy nagyon figyelemreméltó énekessel, tökéletesen kiforrott és kidolgozott zenei megoldásokkal, első rangú zenészekkel. És ez elegendő ok kell, hogy legyen Európa egyik legnagyobb kiadójának, hogy menedzseljen egy fiatal zenészekből álló produkciót.
