Svensson, Esbjörn: E.S.T. Symphony 2016. december 01., Dr. Szabó Csaba
E.S.T. Symphony (ACT Music - Hangvető)
Pár szóban: felemelő, de nagyon, de nagyon szomorú.
Már nyolc éve, hogy elvesztettük Esbjörn Svensson-t egy búvár-balesetben. A svéd zongorista együttese (amely eleinte Esbjörn Svensson Trio néven, aztán inkább csak "E.S.T." néven, a végén pedig már csak "e.s.t." néven futott) egyedülálló hangzást teremtett az európai zenében. Habár nagyon sok stílusból merített - a klasszikus ECM jazztól (kb. Keith Jarrett: Facing You) Bartókon át a rockig és az elektronikáig - az E.S.T. végig megmaradt sajátosnak, egyedinek. Nem sok európai zenész kerül a Downbeat címlapjára, és nem sok európai jazztrió turnézik folyamatosan az USA-ban. Nekik mindez sikerült. Európában pedig rock-bandákhoz hasonló fanatikus rajongótáboruk alakult ki. Voltak, persze hogy mindig voltak fanyalgók, akiknek túl édeskésnek tűntek Esbjörn dallamai, akiket irritálták Dan Berglund túl-amplifikált fuzz-bass-szólamai, akik túl populárisnak, hígnak találták a zenekart.
Én nagyon szerettem, nagyon szeretem őket. Az iPod-omról letörölhetetlen a teljes E.S.T. katalógus, a korai Monk-lemeztől az utolsó, félbemaradtan, töredékesen is szívbemarkoló albumokig, mint a “Leucocyte” és a “301”. A zenekar élőben is csodálatos volt: a hivatalos koncertlemezek mellett rengeteg élő bootleg is őrzi emléküket. Sokszor láttam őket koncerteken, Boston-ban, San Francisco-ban, egyszer még Budapesten is, a Millenárison. Az az összhang, az a telepátia, ami hármuk között a koncerteken látható-hallható volt, valami egészen fenomenális volt. Mint ahogy az volt hármuknak a közös zene iránti alázata és tisztelete is. Néhányszor beszélgettem is Esbjörn-nel, például egy felejthetetlen kaliforniai kis "házi koncert" előtt ültünk a ház verandáján, néztük a tengert, kortyolgattunk a házigazda rossz kaliforniai borából... talán tíz éve lehetett. Életvidám, optimista, saját útját járó, brilliáns, abszolút eredeti embernek ismertem meg Esbjörn Svensson-t. Imádta az életet, imádta, amit csinált, és állandóan tele volt tervekkel, ötletekkel.
Esbjörn halála után - mint ahogy az várható volt - a maradék zenekar nemigen talált magára. Dan Berglund bandája, a Tonbruket, hangos, dinamikus, de sajnos - szerintem - nem közelíti meg az E.S.T. szintjét; a dobos, Magnus Öström szólólemezei érdekesek, finomak, de sajnos azok sem az E.S.T. kategória. Esbjörn nélkül E.S.T. nincs, és soha nem is lesz.
Viszont van ez a mostani lemez, az "E.S.T. Symphony". Nyolc évvel Esbjörn halála után Dan és Magnus vállalkozott arra, hogy még egy (utolsó?) emléket állítson az E.S.T.-nek, és Esbjörn géniuszának. A projekthez csatlakoztak Hans Ek vezetésével a kilencventagú Stockholmi Filharmonikusok, valamint a skandináv jazz számos nagysága; többek között a finn zongorista, Iiro Rantala és a norvég szaxofon fiatal, kiugró tehetsége, Marius Neset. Fenséges hangszerelésben újra formálódnak, összeállnak, hömpölyögnek, majd szétfoszlanak Esbjörn csodálatos dallamai. "From Gagarin's Point of View", "Serenade for a Renegade", "Seven Days of Falling", "Dodge the Dodo", "When God Created the Coffeebreak"... Habár a lemezt élő koncerten vették fel, tökéletes a hangzás (különösen LP-n). Közönségzajt nem hallunk, csak a zene árad: méltóságteljes, szomorú, erőteljes zene, ízléses szólókkal - a két megmaradt E.S.T. tag kíséretében.
Egy utolsó utáni rekviem Esbjörn Svensson-ért. Egyszerre felemelő hallgatni, és borzasztóan szomorú is, mert még jobban felidézi azt a hatalmas űrt, ami Esbjörn után maradt a világban.
