Spyro Gyra: A Foreign Affair 2011. október 03., Albert Zoltán
Úgy tűnik, hogy 2011 az utazás éve, legalábbis a "régi", kultikus zenekarok szempontjából nézve, a Rippingtones és a Fourplay mellől nem maradhat ki a Spyro Gyra sem. Legújabb lemezük hozza a jól megszokott hangulatokat és persze a magas színvonalat.
Az "A Foreign Affair" egy kellemes "koktél" a mindennapok forgatagában, melyben speciális módon egyesítve megkapjuk a smooth jazz jellegzetes hozzávalóit, groove-os alapokon, ízesítve némi világzenével, ami a karibi elemekkel és - némileg újdonságként - a közel- és távol-keleti világ dallamaival fűszerezi meg finom "italunkat".
Kezdésként a "Caribe" varázsolja el hallgatót, egy lüktető, reggae-s dallal, majd egyből a világzene széles és színes tengerére evezünk ki. A "Khuda" férfiéneke kellemes és impresszív hatást kelt, már-már a „chill out” határait súrolva.
A "Sweet Ole Thang" kezdésével kissé megvezet, hiszen egy „fusion”-ösebb hangulatot várok, helyette egy igazi, steeldrumos karibi hangulatot vezet fel az intro. A "Falling Walls" egy határozott, „groove”-val kezdődik, aminek felbukkanását személy szerint nagyon vártam és nem is csalódtam a végeredményt illetően, ezen a ponton pedig ki kell emelnem a zenekarvezető Jay Beckenstein szaxofonjátékát, ami nagyon precíz és változatos. A távol-keleti hangulatú "Shinjuku" ismét a chill out felé húz, viszont kicsit mesterkélt a dal hangzása, nem kellőképp autentikus. A "Chileno Boys" egy vokális szerzemény, ami jól illik ide, a puha, latinos alap és dallamvilág tökéletesen egészül ki a sorokra reflektáló szaxofonnal, és ha itt tartunk, akkor folytatódik a dalok sora egy „samba”-val, ami nem is annyira szamba, ha a lüktetését nézzük, hangulatában pedig inkább a Jobim-féle bossa nova ugrott be. Maradva a latinnál (Cancao de Ninar és Antigua) a stílusokból létrehozott koktélom szépen lassan egy valódivá változik, de mielőtt elképzelném a pálmafákat és a csodás tengerpartot, visszatérünk a jazzklubok füstös, de mégis sokat sejtető, egyedi hangulatához (Last Call) és egy kiváló vokális ballada hallható. Amire pedig utaltam a fenti sorokban, a zárásban (Dancing on Table Mountain) beteljesedik: egy igazán Spyro Gyra-s dallal fejeződik be a lemez.
Hamar eltelt az egy óra, amit a lemez hallgatásával töltöttem, mindeközben rájöttem, hogy a látszat ellenére nem is olyan könnyű egy ilyen lemezt létrehozni, és ez alapvetően nem a zenei tudástól, hanem sokkal inkább a művészek által megélt hangulatok színességétől és intenzivitásától függ, ami mint tudjuk, teljesen egyénre szabott. Talán ezért is volt olyan különleges az utóbbi 3 lemez, amit hallgattam a fent említett, nagy zenekaroktól.
Magát az "utazást" pedig komplexnek és szemléltetőnek értékelem, persze nem mindig a legnagyobb részletességgel, sokkal inkább a puha és néhol pedig tartózkodó a megfogalmazás, de azért remélem, hogy a jövőben lesz még alkalmam ilyen jó "külföldi ügyekkel" foglalkoznom.
(A Spyro Gyra összeállítása ezen a lemezen: Jay Beckenstein - szaxofon, Julio Fernandez - gitár, Tom Schuman - billentyűs hangszerek, Bonny B. - dob, ütőhangszerek, ének, Pedrito Martinez – konga)
