Scott, Christian: The Emancipation Procrastination 2017. november 15., Csapó Krisztián

Christian Scott aTunde Adjuah – The Emancipation Procrastination (Ropeadope)

Ez egy jó lemez lesz. Ezt érzem az első hangoktól, és nem kellett csalódnom. Kedvemre való a hangzás, a hangszerelés és persze Christian Scott trombita játéka is. Egy évben születtünk a New Orleans-i trombitással, de nyilván nem csak emiatt érzem magam megszólítva.

Az első track a címadó dal, a “The Emancipation Procrastination”. Ebben Scott a groove-os, ritmikus lüktetéshez finom, légies témákat illeszt, a Rhodes és a tremolo gitár felett könnyedén lebeg a fuvola, az altszaxofon és a trombita hármasa. Braxton Cook nagyszerű altszólója után Lawrence Fields következik billentyűn, majd Christian Scott érkezik a magas regiszterben.

A második az “AvangHer”, itt több szerepet kap az elektronika, és jobban érződik Miles Davis hatása.

A “Ruler Rebel” leginkább a kiváló fuvolaszóló miatt lehet emlékezetes. A szám dinamikája a semmiből épül fel, teljesedik ki a fuvola improvizáció alatt, majd halkul el és üresedik ki a végén.

Az “Ashes of Our Forever” szinte dalszövegért kiált, annyira énekszerű a dallama, Scott pedig ezt az irányt folytatja a szóló alatt is.

Az “In the Beginning” gondolom az afrikai gyökerekre utalhat, csak ütőhangszereken hangzik el. Djembe, bata és konga játssza a “dallamot” a sodró lendületű kompozícióban.

A “Cypher” az intrója alapján akár egy R&B szám is lehetne, de a trombita-szaxofon téma egy kicsit más irányba tereli a tracket. Érzelemdús szóló előbb Scott-tól, majd újra fuvola, Elena Pinderhughes ebben a számban is remekel. Ugyanez elmondható persze Braxton Cook szaxofonozásáról is, öröm hallgatni.

A “Gerrymandering Game”-ben a szordínós, levegős trombita hangon elhangzó téma véleményem szerint az a kompozíció a lemezről, amit sanszos, hogy többen fel fognak dolgozni. A levegős hang aztán csak levegővé vált, a trombita sistergő hangon ritmizál, mielőtt elbúcsúzik a dal.

Az “Unrigging November” a késő ősz elmúlást sejtető hangulatát adja, a nagyobb lélegzetvételű zongoraszóló pedig jól illeszkedik ehhez. A vége téma után percussion-szólóval zárul a szám.

A “Cages” kifejezetten sűrű dob kísérete a lemezen csak ebben a számban feltűnő Stephen J. Gladney tenorszaxofon témájával ellensúlyozódik, majd a szóló alatt ő is részese lesz az organikus, mindent átszövő ritmizációnak.

A “New Heroes” ünnepibb hangvételű track, a hallgatása közben azon gondolkodom, hogy ezt a lemezt még biztosan sokszor le fogom játszani. Amolyan hangulat album, nem feltétlenül mindent megmutatni akaró, az érzelmekre ható szerzeményekkel.