Schneider, Maria: THE THOMSON FIELDS 2016. február 25., Friedrich Károly
Maria Schneider – THE THOMSON FIELDS (ArtistShare)
Ennek a dolgozatnak az az apropója, hogy a nevezett album a közelmúltban Grammy-díjas lett. Maria Schneider-t nem először tüntetik ki a zenei világ talán legrangosabb kitüntetésével. 2004-es „Concert in the Garden” albuma a mostanihoz hasonlóan a legjobb nagylétszámú jazz együttes elismerését vívta ki. Szerzőnket 2013-ban pedig a legjobb kortárs kompozíció díjjal tüntették ki.
Maria tehát nem kezdő a sikerekben sem, pedig a lemezborítóról egy 12 évesnek tűnő kislány képe látható, amely Maria Schneidert ábrázolja. Schneider novemberben töltötte be 55-ik születésnapját, és iskoláit elvégezve rögtön Gil Evans asszisztense lett. Itt kották másolása, hiányzó szólamok pótlása, és elveszett partitúrák hangfelvételek alapján készített pótlása volt a feladata, illetve a mester aktuális projektjeiben való részvétel. Remek iskola, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Gil Evans a jazz műfaján belül a nagyzenekar minden bizonnyal legnagyobb kortárs mestere volt. E hét évet követőleg Bob Brookmeyer-nél tanult 1991-ig, és a következő évben megalakította saját együttesét a Maria Schneider Orchestra-t. Egy Greenwich Village-i hely állandó szereplői voltak annak bezárásáig, de az európai jazz fesztiválok és koncerttermek állandó szereplőivé is váltak.
A nagyzenekari jazz a húszas évektől a második világháború befejezéséig a műfaj meghatározó stílusa volt, az akkori zenekarvezetők koruk popsztárjai voltak. Az akkori nagyzenekari jazz, melyet leginkább swing stílus névvel illethetünk elsősorban tánczene volt, és többnyire igen harsány. Mai értelemben vett jazz kompozíciókról nem beszélhetünk, hiszen a napi slágerek előadása, illetve egy-egy új darab slágerré tétele volt a cél. A hangszerelők a fenti célok érdekében működtek, de természetesen igyekeztek magasabb művészi célok érdekében főként a kortárs zenéből származó tudásukat könnyűzenei darabjaikba belecsempészni. Duke Ellington, Eddie Sauter, Ralph Burns vagy Stan Kenton úttörők voltak e téren, különösen Duke, aki a Carnegie Hall-ban, és később évente megtartott koncertjeire hosszú, igényes, mai értelemben vett komoly jazz kompozíciókat produkált, persze ezt a tevékenységét ő is csak a negyvenes évek második felétől kezdve. Ekkorra azonban a gazdasági helyzet következtében a big bandek működése is kérdéses volt.
Csodával határos, hogy Gil Evans a fentebb említett legszebb hagyományok alapján készített nagyzenekari munkái megszülethettek az 50-es évek végén, 60-as évek elején. Minden bizonnyal Miles Davis-nek köszönhetően, aki az akkori idők kulturális szupersztárjaként üstökösszerű, a jazz műfajában példátlan sikerre tett szert. Gil minden szempontból a mai értelemben vett jazz komponista volt a modern technikák alkalmazása és a jazzkompozíció új értelmezése terén. Maria másik mentora, Bob Brookmeyer későn érő típus lehetett, aki újabb technikák elsajátításával a 60-as évek második felétől, a Thad Jones–Mel Lewis zenekarban eltöltött időben vált egyre komolyabban veendő jazzkomponistává, mely pozíciót egészen 2011-es haláláig betöltött. Természetesen mások is voltak, akik igényes nagyzenekari jazzt komponáltak és játszottak az elmúlt 50 esztendőben, de nem lehet véletlen, hogy Maria milyen mentorokat választott magának.
Maria Schneider is a tánczenei hagyományoktól elszakadó modern jazz komponista. Zenekarai modern, koruknak megfelelő megszólalásúak, elsősorban a modális elképzelések alapján komponált darabokat játszanak, melyekben a húszadik századi kompozíciós zene még éppen tonálisnak nevezhető zenéit tükrözik a jazz hatások mellett. Ezenfelül egy egészen különleges könnyedség, erőszakmentesség jellemzi a Schneider zenekarokat, a mostanit is, amelyben a néhány évvel ezelőtti nagyon sok női zenésszel szemben kizárólag férfiak működnek közre. Maria Schneider a lelkes madármegfigyelő természet iránti rajongása lehet ennek a lemezre jellemző fantasztikusan könnyed, légies hangzásnak a hátterében.
