Rolli, Maurizio: Tribute to Jaco Pastorius 2011. december 01., Szabó Gabriella
A nagy jazz legenda, Jaco Pastorius (1951-1987) tiszteletére már annyian készítettek lemezt, hogy szinte már fejben sem tudjuk tartani. Ráadásul nem egyszerű a vállalkozás, hiszen a „Jaco féle technika és sound” talán utánozhatatlan is.
Maurizio Rolli (1965), a gyönyörű olasz városkában, Pescarában élő kiváló basszusgitáros, 2001-ben jelentette meg „Tribute to Jaco Pastorius” című felvételét, amelyet egyébként a Bass Player és a Jazzit Magazin is a hónap CD-jének ismertetett.
A borítón olvasható Maurizio pár mondatos „használati utasítása”, mely szerint Jacot nem imitálni szeretné - mert bármennyire fájó és nehéz elfogadni, az szinte lehetetlen - hanem inkább emléket állítani a legérdekesebb, leginspirálóbb szerzemények által. Valamint azt az üzenetet is küldi minden kedves zenélni vágyónak, hogy ne akarják a mester módszereit, hangját átvenni, csak azt a filozófiát, miszerint mindenkinek fel kell fedeznie a saját, egyéni stílusát, vállalva azt a kockázatot is, hogy netán nem nyerik el a közönség tetszését.
Jaco özvegye, Ingrid Pastoirus nem volt szigorú a lemez értékelésekor, pedig minden bizonnyal férje magasra tette a mércét, ami az igényes, különleges, egyéni és egyben zseniális zenélést illeti, hiszen azt nyilatkozta, hogy „összességében ez a legjobb Tribute to Jaco Pastorius, amit életében hallott”. Lánya, Mary, pedig csak nemes egyszerűséggel a következő jelzőkkel illette: nagyszerű, egyedülálló, eredeti, páratlan, nagyon élveztem…
Nagyon rossz eredményt egyébként sem várhatnánk az olasz fiatalembertől, hiszen olyan nevekkel muzsikált együtt, mint Bob Mintzer (Yellowjackets), Jim Hall (a már 81 éves jazz gitáros, többek között Ron Carterrel, Bill Evans-szal, Ella Fitzgeralddal, Bob Brookmayerrel koncertezett), Mike Stern (a „legjobb jazz gitáros” 1993-ban), Rosario Giuliani (1997-ben a „legjobb szaxofonos”, illetve együttesével a legjobb zenekari díj tulajdonosa a belgiumi jazz versenyen), Diana Torto (2007 Jazz Magazine legjobb lemezének az énekese és jó pár éve a kanadai zeneszerző és trombitás Kenny Wheeler-rel dolgozik együtt) és még folytathatnánk a sort.
Maurizio korongján ezúttal az A.M.P (Accedemia Musicali Pescarese) elnevezésű, saját big bandjének nem kevés számú hangszeresei működnek közre, így hihetetlen telt hangzást és nagyszerű harmonizálást kapunk. Természetesen a „sztárok” itt sem maradnak el, hiszen Mike Stern három számban is megmutatja magát, illetve Michael Manring (elektromos basszus), Fabrizio Bosso (trombita, szárnykürt), Diana Torto (ének) is igencsak emeli a színvonalat.
Diana két „arcát hallhatjuk”, hiszen a Pastorius alkotta „Three Views of a Secret” lassabb, merengő témája egy líraibb éneklést igényel, míg a Charlie Parker szám, a „Donna Lee” lehetőséget kínál arra, hogy a virtuóz, technikásabb szólózás is megmutatkozzon. Utóbbiban, Fabrizio Basso nem kevésbé fürge játéka hallható.
A „Wing and Prayer” (Mike Stern) egy igazi gyöngyszem a lemezen, csodálatos zene, rendkívüli interpretációban, amihez nyilván hozzájárul a szerző érzékeny, ugyanakkor dinamikus szólója és Maurizio finom basszusa.
Azonban nem sok időnk marad elmélázni, mert berobban, most először, Gianluca Esposito a hangos, sűrű, ritmikus szaxofon játékával, ami a „Havona” figyelemfelkeltő intro-ja, amit nem sokkal később a szintén nem elhanyagolható Mike Stern szóló követ.
A „Continuum” zseniális harmonizáció és a szopránban rejlő fanyar dallam együttese, ahol az akkordok szinte súrolják a tonalitás kereteit. Kis időre Angelo Trabucco zongorista is felbukkan és a karakternek megfelelő visszafojtott, ámbár ritmikus és pontos szólóval színesíti a számot.
Az utolsó „D-jaco” című szerzeményben mutatkozik meg leginkább talán Maurizio Rolli hangszerelési, zeneszerzői és muzsikusi tehetsége. A kicsit melankolikus dallam gyönyörűen bontakozik ki Fabrizio Bosso és Mike Stern játékában is, rendkívül kecses, érzékeny, finom ritmusszekcióval (Paolo Corsi, M. Rolli) a háttérben. A végén pedig még a vokális szólam is hozzátesz az emelkedett hangulathoz, amit aztán a szerző, nem várt módon egy dúros zárással nyugtat meg.
Meg kellene hallgatnunk az összes létező Tribute to Jaco Pastorius lemezt, ahhoz, hogy jogosan mondhassuk azt, amit Ingrid Pastorius, de ennek hiányában is kijelenthetjük, hogy az olasz zenészek mindent megtettek annak érdekében, hogy méltó emléket állítsanak annak a Pastorius-nak, aki a mai napig sokak példaképe.
