Reeves, Dianne: When You Know 2011. május 06., Dr. Gregorits János
Szombaton, május 7-én lép fel a MÜPÁ-ban Dianne Reeves, mi pedig addig is meghallgathatjuk bemelegítésként "When You Know" című albumát, amit a “Blue Note” adott ki. Az énekesnő mögé tizennyolc muzsikust, plusz egy kilenctagú kórust magába foglaló csapat állt fel. (Ez utóbbi csak a címadó dalban működött közre.) A produkció a lehető legoptimálisabb szereposztásra törekedett, ezért a kiséret személyi összetétele dalonként változik. Ennek tudható be, hogy billentyűsből is, basszistából is, dobosból is hármat találunk - lehet válogatni, ki tetszik jobban. A három billentyűs egyike maga a producer, George Duke, aki ugyan csak egy számban, az “Over the Weekend”-ben lép színre, de hogyan! A Steinway grand piano úgy szólal meg a keze alatt, hogy az önmagában külön kritikát érdemelne. Vele kapcsolatban még azt is meg kell említenem, hogy rokoni szálak fűzik Dianne Reeves-hez, ugyanis unokatestvére. (Egyik egyengetője is volt az énekesnő karrierjének.) Fontos szerepet játszik a produkcióban két gitáros: Romero Lubambo és Russell Malone, ők lesznek azok, akik fellépnek vele a szombati budapesti koncerten. (Malone korábban sokat játszott trióban Diana Krall-lal, már akkor felfigyeltem kisérői kvalitásaira.) Az albumban pop, funk, rhythm and blues, bossa nova és jazz keveredik egymással. Elkezdve mindjárt egy néhai „Temptations”-slágerrel (“Just My imagination”), folytatva Lionel Hampton negyvenes évekbeli nagy sikerével (“Midnight Sun”) és az Antonio Carlos Jobim-klasszikussal (“Once I Loved”). De hallhatjuk újraértelmezve, új akkordokkal, Michel Legrand legnagyobb sikert elért kompozícióját a “The Windmills of Your Mind”-ot is, ami Reeves interpretációjában már-már új darabként hat. Az énekesnő, mint mindig, most is megmutatja nagy emocionális erejét, egyedülálló hangterjedelmét és énektechnikáját. És: entertainer-i tehetségét, amit többek között a számok bekonferálásánál demonstrál. Pár mondattal teremt rögtön kapcsolatot a publikummal, ahogy ezt az album utolsó darabjában (“Today Will Be a Good Day”) mi is megtapasztalhatjuk. Eddigi pályafutását már négy Grammy koronázta, ezek közül 2001-től 2003-ig hármat zsinórban nyerve, ami eddig még senkinek - még egy Ella Fitzgeraldnak sem - sikerült! (És hol vagyunk még pályájának végétől!) Dianne Reeves mindig is példaképének vallotta Sarah Vaughan-t. Ebben az albumban is meg-megindul néha az ő mély hangjainak irányába, de sohasem esik olyan túlzásokba, mint elődje. Akárhová is tekintünk tehát, a vele szemben álló konkurrencia helyzetét a nehéz és a még nehezebb között határozhatjuk meg. Változás jeleit pedig egyenlőre nem látni.
