Porter, Ryan: The Optimist 2018. március 13., Csapó Krisztián

Ryan Porter - The Optimist (Banquet Records)

Ki ez az ember? Miért nem ismertem? A borító nem igazán tetszik.

Ilyen gondolatok cikáztak bennem, mielőtt elkezdtem hallgatni Ryan Porter “The Optimist” című albumát. A nevet a keresőbe írva meglepően kevés információt találtam a kiváló harsonásról. Zenész kollégákról általában sokkal hamarabb, sokkal többet lehet fellelni, de azért egy kicsit mélyebbre ásva sikerült közelebb jutni a válaszokhoz.

Először is szögezzük le, a lemez nagyszerű, évek óta nagyon szeretem Bob Reynolds szaxofonost, a zene hangulata első hallásra kicsit az ő világára emlékeztetett. A szólista harsonás is nagyszerű, érdekes, hogy még sosem hallottam róla, pedig folyamatosan kutatom az ehhez hasonló felvételeket. (Kösz a tippet, Robi bácsi!)

Ryan Porter 1979-ben született Los Angelesben. Felsőfokú tanulmányait New Yorkban végezte a Manhattan School of Music-ban. Tanárai Dave Taylor és a Saturday Night Live Band (SNL) harsonása, Steve Turre voltak. Miután visszatért Los Angelesbe, olyan nagyszerű előadókkal, zenekarokkal turnézhatott, mint a Clayton-Hamilton Orchestra, Stevie Wonder, és hip-hop / r&b szólisták, mint Snoop Dogg, vagy épp Rihanna.

A harsonás elmondása szerint a jazz és a hip hop között szeretett volna hidat építeni, ebből a két műfajból táplálkoznak szerzeményei. Az első kompozíció, a “The Psalmist” inkább a jazzt helyezi előtérbe.

Barack Obama beiktatási beszéde és a fekete közösségben azt követő várakozással teljes, pozitív hangulat ihlette az afro-amerikai harsonás “Obamaconomics” című trackjét. Ebben már jobban teret kap a hip hop és a groove-os kíséret.

Vannak lírai hangvételű dalok, mint a Jazz Crusaders világát idéző “Déjá vu”, vagy épp a funk határvidékén mozgó szerzemények, mint a “The Instrumental Hip Hoppa”.

Az albumot 10 éve kezdték felvenni a formáció másik szólistája, Kamasi Washington szaxofonos szüleinek pincéjében. A hely a Los Angeles-i repülőtér kifutópályájának közelében volt, ezért a felvételt állítólag 15 percenként meg kellett szakítani az érkező gépek zaja miatt. A lemez egy baráti társaság rögzített jam session-jének is tekinthető, a zárt pincében nem voltak időbeli korlátok közé szorítva. Kiváló szólók, nagy elődök (Herbie Hancock, Joe Sample, Fred Wesley…) felismerhető hatása, de mégis egyedi hangzás jellemzi ezt a nagyszerű anyagot az Egyesült Államok nyugati partjáról.

Ryan Porter - harsona

Kamasi Washington - tenorszaxofon

Miles Mosley - bőgő

Cameron Graves - zongora, Fender Rhodes

Tony Austin - dob

Jumaane Smith - trombita

Edward Livingston - bőgő

Aaron Haggerty - dob

Brandon Coleman - Fender Rhodes

Dominic Therioux - bőgő

Robert Miller - dob

Lyndon Rochelle - dob