Pitt, Dan: Monochrome 2020. szeptember 06., Salvai Ádám

Dan Pitt - Monochrome (Dan Pitt Music)

A mai lemez anyaga egész messziről, Kanadából érkezik a JazzMa internetes felületére. Egy igazi gitáros albummal van dolgunk, hiszen a gitározás igen széles spektrumát járja át az itt tárgyalt zene.

A Toronto-ban élő és alkotó gitáros, Dan Pitt „Monochrome” címet viselő albuma (ez egyben a szóló projektjének a neve) egy igen friss fogás, hiszen most, szeptember 4-én jelent meg, vált elérhetővé a különböző platformokon. Dan Pitt a szokásos iskolai kereteken túl tíz éven keresztül tanult privát úton is (a honlapon említettek közül Ben Monder nevén akadt meg a tekintetem). Egy saját zenekart, a Dan Pitt Trio-t működteti aktívan, melyben Alex Fournier és Nick Fraser a társai. Debütáló albumuk tavaly jelent meg „Fundamentally Flawed” címmel.

A most megjelent “Monochrome”-nak különlegessége, hogy Pitt egyedül hallható a teljes albumon; itt viszont megnyilvánul elektromos és akusztikus gitáron egyaránt, valamint aktívan használja a különböző effekt pedálokat is. Egyaránt megjelennek improvizációk, spontán kompozíciók, stílusok terén pedig nagyon sok irányból merít. A jazz mellett egyaránt szerepet kap a népzene, az avantgárd zene és a rock, metál világa.

A “Ghosts” egy nagyon nyugodt, kellemes hangvételű dal; a folytatásban érkező „Attraction” már kevésbé. Kicsit hektikus és bizonytalan, nem is sikerült megbékélnem vele.

A „The Sorrow”-ban akusztikus gitáron játszik Pitt bő egy percen keresztül, az ezt követő „Ditto”-nál úgy éreztem, hogy hamar elvesztettem a fonalat. Idővel mégis valamennyire sikerült belehelyezkednem a hangulatába és sikerült korábbi élményeimhez kötni a hallottakat.

A “Which Way Is Up?” hangzásában, kialakult formájában egyértelműen a legjobban tetszett ezen a ponton.

A „Benched” és a „Subtext” további két akusztikus dal; mindkettő egy-egy árnyalata egy érzésnek, hangulatnak.

A „BroOke” címet látva már sejtettem, hogy valami nagyon szokatlant kapunk – a hangszíneket és a kialakított atmoszférát tekintve nekem mégis ez lett a lemez csúcspontja.

A „Long Lake” egy kellemes, akusztikus kitérő, az utolsó pedig a „Lester Sleeps In”, ami egy teljesen könnyen fogadható zárása egy kaotikus lemeznek.

Számomra ez az album határozottan útkeresős, nagyon sok irányban kutat, próbálkozik Dan Pitt. Hangulatok, hangzások terén is nagyon színes zene, viszont semmiképp sem törekszik a mainstream felé. Alapvetően jobban ki vagyok hegyezve a sound-ra és a koncepcióra, előbbi többnyire nem tetszett, utóbbival kapcsolatban pedig többször bizonytalan voltam. Viszont maga a hozzáállás mégis olyan, ami csakugyan közel áll hozzám.

Dan Pitt: Monochrome (2020)

• ·Ghosts
• ·Attraction
• ·The Sorrow
• ·Ditto
• ·Which Way Is Up
• ·Benched
• ·Subtext
• ·BroOke
• ·Long Lake
• ·Lester Sleeps In