Peyroux, Madeleine: Secular Hymns 2016. október 23., Eszes Viki
Madeleine Peyroux – Secular Hymns (Impulse! – Universal Hungary)
A hozzáállásom ellenére nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a feladatot. Nehéz volt egyáltalán elkezdenem. Szóban egyszerűbb elmondani a vélemyényedet egy adott kompozicióról, vagy lemezről, mint írásban. Összeszedett véleményt kell alkotni, leírni, s ez nem egyszerű feladat.
Ha elkezdeném, hát úgy kezdeném, hogy nem tetszik a lemez sokrétűsége, a stílusokban ugrálás. Szeretem, ha egy lemezben nem csak külön-külön értelmezhetőek a dalok, hanem végig hallgattam, s egy kerek egész érzés van bennem. Ezután nem volt. Viszont ami pozitív, hogy ezt az egy rossz kritikát tudom elmondani a lemezröl.
Madeleine Peyroux egy jazz blues énekesnő. 1996-ban megjelent „Time” című lemeze keltett nagy feltűnést. Előtte Ella Fitzgerald-tól és Billie Holiday-tól énekelt a Lost Wondering Blues and Jazz Band-del.
2002-ben együtt dolgozott William Galison-nal, akivel közös lemezük 2003-ban jelent meg „Got You on My Mind” címmel. Ez az a bizonyos CD.
A dalokat hallgatva, mint már elmondtam, mindig más élmény ért. Ha már a sokrétűséget választották, meg kell mondjam, nagyon profin válogatták össze a számok egymás utániságát.
A „Got You on My Mind” című dallal kezdődik a lemez. Egy boldog balladának mondanám. Szomorú szöveg, szomorú énekdallam, az alja miatt mégsem lesz depressziós.
„Tango till They’re Sore” - merész stílusváltás. Érezzük benne a tangót, nem is kicsit. Az elején megmarad a tangó a bőgővel és a hegedűkkel húzva, aztán a gitár behoz egy nyolcados groove-ot, ami kiemel bennünket abból a világból, de csak egy kicsit, aztán visszahozza. Nyugodt, mégis lelkiismeretfurdalásról beszél.
„The Highway Kind”- megérkeztünk az ebben a stílusban mondható mainstream-hez. Nagyon szép, rádióbarát dal.
Az ezutáni dal meglepett: „Everything I Do Gonh Be Funky”- becsapós, mert furcsa módon csak az énekben van meg a funky, meg talán az alap húzásában. Én nem tettem volna rá a lemezre ezt a notát. Vokálok, kis blues.
Következő dal: „If the Sea Was Whisky”. Furcsa, mert ezután a dal után jöttem rá, hogy mégis kell a lemezre az „Everything I Do Gonh Be Funky”. Elhúzták a fülünk előtt a blues mézesmadzagját, aztán kaptunk egy dög funkyt.
Ezután visszahozzák a mainstream-ebb vonalat, majd a bluest, s az utolsó dal „Shout Sister Shout” érdekes módon egy gospel. Egy nagyon jó választás a lemez utolsó dalának. A végén összekavarodva, de boldogan, hittel telve tesszük le a lemezt.
