OST - Birdman: Birdman 2015. február 26., Varga Bendegúz
Birdmam (Original Motion Picture Soundtrack) (Milan Records - MagNeoton)
A “BIRDMAN” CÍMŰ FILM ZENÉJE
Úgy egy bő hónappal ezelőtt, feleségem kívánságát teljesítve, egyik este elmentünk moziba. A filmet ő választotta, én gyakorlatilag semmit sem tudtam, mit is fogunk megnézni.
Jól indult a film. Az ember rögvest egy New Yorki, a Broadway-n található színházban játszódó drámai jelenet közepében találja magát. A Lars von Trier dán rendező által megindított Dogma mozgalomra jellemző intenzív, kézikamerás felvételeket látunk a színház szűk folyosóin siető emberekről. A színpadon próbáló színészeket teljesen testközelben érezhetjük. A remekül fényképezett, közeli és dinamikus felvételeken mi is átélhetjük a színészek felfokozott érzelmi állapotát, ahogyan a premier előtt nem sokkal próbálják a még “darabokban lévő” darabot összerakni.
És akkor megszólal a dob is… A multiplex mozi hangrendszere szenzációsan adja vissza a felvételt. Igazi akusztikai ínyencfalat, amit hallunk.
A drámai jeleneteket, a főszereplő belső vívódását, küzdelmét, skizofréniába hajló lelkiállapotát, dühkitöréseit, vitáit, félelmeit és kétségeit jazzdobolás kíséri! Méghozzá milyen! A legnemesebb fajtából való, változatos és művészi. Valóban művészet, ahogyan a jeleneteket az 1-2 perces dob improvizációk lekísérik. Hallani, hogy jól átgondoltan követik egymást a különböző hangzások, groove-ok, vagy épp avantgarde szólók, amelyek az egyes jelenetekhez tartoznak. Mégis, ami a leginkább megfogja a nézőt-hallgatót, az nem más, mint a dobos improvizációs érzékenysége, ami által a kép és a hang, vagyis a színészi alakítás és a dobolás csodás összhangban van egymással.
De vajon ki ez a srác? - zakatolt egyfolytában a fejemben, a kényelmes moziszékben ücsörögve. Biztos, hogy valami nagyon komoly ember. De ki? Mintha Brian Blade lenne! De nem, nem lehet ő, mert ez a követekző kis szóló teljesen Jim Black-re emlékeztetett… Több dobos is van?
Vagy Nasheet Waits? Biztosan valami feltörekvő fekete New York-i underground jazz-dobos lesz. Izgatottan várom a film végén a stáblistát… …Antonio Sanchez! Na jó, ő is mexikói, mint a film rendezője Alejandro González Inárritu. De ez a dobolás, ez nem lehet ő!
De bizony ő volt. Inárritu Pat Metheny rajongóként és mexikóiként régóta ismerte Antonio-t, és már korábban elképzelte, hogy barátját be fogja vonni egy hasonló projektbe. A munkafolyamat azzal kezdődött, hogy a két művész összeült Sanchez kaliforniai házi stúdiójában. Inárritu szóban leírta Sanchez-nek az egyes jeleneteket. Ezt meghallgatva a dobos kitalálta, mi illene szerinte leginkább az adott helyzethez, bár a rendező sokszor maga is egészen konkrét elképzelésekkel állt elő. Inárritu a forgatókönyv, valamint a fejében már megszületett elképzelései alapján a hangfelvétel során mintegy “vezényelve” adott jeleket Sanchez-nek a dinamikát és hangsúlyokat illetően.
Jóval ezután forgatták le a filmet, amelyhez az utómunkálatok során hozzávágták a felvételeket. A végeredménnyel Inárritu nem volt maradéktalanul elégedett. Megkérte hát a nagyszerű dobost, hogy újra játssza fel az egészet, de most már úgy, hogy közben nézi a már megvágott filmet. Elmondhatjuk talán, hogy a zene és a film megalkotása szinte folyamatosan, egymást kiegészítve zajlott, kölcsönösen hatást gyakorolva egymásra.
A sound, a dob hangzása sem tetszett igazán a rendezőnek - nyilatkozta Sanchez egy interjúban. A “túl jó”, letisztult hangzás nem passzolt a főszereplő jelleméhez, a lelkében lezajló belső küzdelemhez. Ezért Sanchez koszosabb, rá nem annyira jellemző hangzásokat igyekezett elővarázsolni hangszeréből, és mint mondja, igyekezett magához képest “lazábban” játszani.
A végeredmény roppant izgalmas lett, meggyőződésem szerint nem csak jazz-dobosok számára.
A mozi zenéje megjelent CD lemezen is (2014 októberében), a Milan Records gondozásában. Ez azért piaci szempontból nem lesz olyan sikeres, mint maga a film, tekintve, hogy bő fél órán keresztül csak dobszolók vannak rajta… …illetve még komolyzenei művek, mert azt is el kell mondjam, nemcsak dobolásból áll a film zenéje. Klasszikus művek, pl. Mahler vagy John Adams alkotásai, vagy könnyűzenei számok is aláfestésül szolgálnak a Birdman-nek.
Sajnos, az Amerikai Filmakadémia úgy döntött, hogy éppen a sok klasszikus zenei betét miatt nem jelölhető a „Birdman” Oscar-díjra a legjobb eredeti filmzene kategóriában. Az Oscar-ra még egyelőre várnia kell tehát Antonio Sanchez-nek, az én elismerésemet viszont maximálisan kivívta. Ha ezt megtudja, talán nem is bánkódik majd annyira…
Ha zenei kategóriában szigorúak is voltak az akadémiai tagok, más szempontból lehengerelte őket ez a film. A „Birdman” megkapta a legjobb film, a legjobb rendező, legjobb operatőri munka, és a legjobb forgatókönyv Oscar-díját. Úgyhogy, aki még nem látta, annak irány a mozi!
