Nah, Youn Sun: She Moves On 2017. április 15., Karosi Júlia
Youn Sun Nah - She Moves On (ACT – Hangvető)
Rég óta nagy figyelemmel követem a nagyszerű (dél-)koreai énekesnő Youn Sun Nah munkásságát (Robi bácsi ezért is gondolt rám), ez az új lemeze azonban kicsit csalódást okozott számomra. Valószínűleg az évek során én is megváltoztam, és az idő előrehaladtával egyre markánsabban formálok véleményt, de tegyük hozzá azt is, nem teljesen értem az ACT Music koncepcióját, miszerint legyen a repertoár minél eklektikusabb, és válasszunk az egyébként nagyszerű előadókhoz olyan programot, ami nem kimondottan illik hozzájuk.
Az első dal a “Traveller” címet viseli, és az énekesnő saját szerzeménye. Mi zenészek tudjuk jól, hogy első track-nek szokás betenni a legjobban sikerült dalt, mert ez egyből megfogja a hallgatót. Szerencsére ez a recept itt is működik. Elindul egy hangulat, egy belső utazás, ami tökéletesen illik az énekesnő stílusához. Sajnos a második “Teach the Gifted Children” című számban ez rögtön véget is ér. Elindul egy egészen más zenei világ, ami kísértetiesen hasonlít Norah Jones dalaihoz. Ugyanez folytatódik a “Too Late” című dalban is. (Itt ráadásul még a cím kapcsán is eszünkbe juthat a csodálatos Shankar lány, akinek óriási slágere volt a “Not Too Late” című dal.) Meg kell jegyeznem, hogy elképesztően szól a lemez, és Youn Sun Nah ezeket a dalokat is a lehető legmagasabb színvonalon adja elő.
A lemez címadó dala egy sodró groove-ra alapuló Paul Simon feldolgozás. Nagyon ízléses hangszerelés és igazi radio edit verzió. Már szinte látom is magam előtt, ahogyan a slágerlisták élére tör, és természetesen ez is volt ezzel a cél. Az egész lemezen érezhető ez a németes, precíz piac-orientáltság. Patikamérlegen kiméricskélve, hogy mennyi pop, mennyi experiment, mennyi impró, mennyi egy kis ez, és egy kis az kell az eladhatósághoz, mert hogy itt főként ez a cél. Ez a kiváló énekesnő a jazz-rajongók szívét már meghódította világszerte, most pedig ismerje meg a szélesebb közönség is. Ez a lemez nem titkolt célkitűzése.
Egy szintén elég easy listening duó dal következik, ami még az amerikai hallgatók szívét is meg fogja hódítani (persze erre is számíthatott a producer). És máris visszanavigálunk kicsit a vájt fülű hallgatósághoz, csak hogy ők is kapjanak valamit, mégpedig egy gyönyörű Joni Mitchell dalt, a “Dawntreader”-t. Az elképesztően igényes hangzást a következő “Drifting” című Jimi Hendrix dal kapcsán is ki kell emelnem. Tényleg ritkán hallani ennyire kidolgozott, kerek, egész hangzást vokális lemezen. Ebben rettenetesen sok munka, tapasztalat, és persze pénz van, köszönhetően az ACT Music és a New York-i Sear Sound csapatának.
Itt kell szót ejtenem arról is, hogy az énekesnő nem csak hogy New York-ban vette fel új lemezét, hanem amerikai zenészekkel tette mindezt. Nyilván ez is mérföldkő a pályáján, és a kiadó történetében is. Jamie Saft billentyűs játékát (aki egyébként a lemez producere is egyben), Brad Jones bőgőzését, Dan Rieser dobolását, és Marc Ribot gitározását csodálhatjuk meg ezen a korongon. Egy dalban pedig egy nagyon háttérbe tolt, szinte észrevétlen vonós background-ot is hallhatunk.
Szintén az amerikai közönségnek szánt “Black Is the Colour of My True Love’s Hair” megint egy új hangot pendít meg, amely az afro-amerikai folklór gyökereiből táplálkozik. Az énekesnő ennél sem vérzik el, sőt, hihetetlen sokszínűségének megcsillantására tulajdonképpen tökéletes ez az eklektikus anyag. Mert hogy a következő “Sailor’s Life” egy archaikus halász dal, ami megint egészen más hangszínt követel, és Youn Sun Nah ezerszínű hangjának ez sem jelent különösebb kihívást. Az utolsó előtti dalban egy kis Melody Gardot-s hangulatot is kikevernek az alkotók, csak hogy ne maradjon hiányérzetünk. Az utolsó “Evening Star” című Youn Sun Nah dal pedig akár a „La La Land” című film záró movie track-je is lehetett volna.
Összességében értem a lemez készítők szándékát (bár ne érteném ennyire). Kicsit direkt is a törekvés, ti. eljuttatni a szélesebb közönséghez ezt az egyedülálló előadót, és még az amerikai közönséget is bevenni, ami egy igen nehéz küldetés. Mindenesetre a koreai énekesnő kétségtelenül azon kevesek közé tartozik, akik megérdemlik ezt a sikert. Kívánom neki, hogy ezt a nehéz küldetést is sikerüljön teljesítenie, és az amerikai slágerlistákon is épp olyan előkelő helyet kapjon új lemezével, mint az európaikon kapott legutóbbi albumaival.
Tengerentúli sikerének előszele már abból is észlelhető, hogy helyet kapott a világ legnagyobb sztárjai között, és április 30-án, a Nemzetközi Jazz Napon, az UNESCO által támogatott hatalmas jazz-gálán fog énekelni Kubában, olyan nevek mellett mint Herbie Hancock, Richard Bona, Kurt Elling, Kenny Garrett, Esperanza Spalding, és még sokan mások. Kövessük őt figyelemmel, nem fogjuk megbánni!
