McCormick, Mike: Proxemic Studies Volume I 2020. július 04., Salvai Ádám

Mike McCormick - Proxemic Studies Volume I (Smeik - 2020)

Mike McCormick neve eddig számomra ismeretlen volt, de mindig kíváncsian hallgatok, keresek rá új zenékre és zenészekre. Már a legelső pillanatban pozitív benyomással indult az ismerkedésem a gitáros új albumával, mert a zenekarban szereplő hangszerek összessége rögtön felkeltette a figyelmem.

A zenekart vezető Mike McCormickról érdemes tudni, hogy a kanadai Yellowknife városában született. Jelenleg azonban a Norvégia fővárosában, Oslo-ban él, gitárosként és zeneszerzőként hivatkozik magára. Életében ért élményeiből táplálkozik zeneszerzése során, és nagyon sok irányból inspirálódik. Hatással van rá egyaránt a lejegyzett és az improvizatív zene, a huszadik századi irodalom, az elektroakusztikus zene és a művészetek különböző ágai.

2016 nyarán határozott úgy, hogy az előadói határait feszegetve olyan zenéket komponál majd, amely a technikai oldalát domborítja ki a gitározásnak. Felfedezve a távolságot közte és a hangszere között, arra ösztönözte, hogy kísérletezzen ezzel az életében és a játékban. Ennek hatására úgy írta meg a dalait, hogy dalszövegekként elmentett leveleket, e-maileket és különböző üzeneteket használt fel. Eredményül olyan kompozíciókat kaptunk, melyek igen személyes hangvételűek, és közelről bemutatja az emberi intimitást, meghittséget, kapcsolatokat.

A felállás is izgalmas, énekesként hallhatjuk Laura Swankey-t, Emily Denison trombitál, és Knut Kvifte Nesheim játszik vibrafonon és dobon a zenekarvezető mellett.

Az albumot a “Triptych I” nyitja, ami már egy monoton gitártémával indul, ostinato játékkal csatlakozik a dob, majd a téma elhalkulásával a trombita szolgáltatja a szellős alapot. Egyértelmű az első pillanattól, hogy nem a mainstream irányra törekszik a szerző.

A második az „Alvorada”, melyben az előző trombita játékhoz hasonlóan a gitárt hallhatjuk egy ambient atmoszférát kialakítani, ami később kiegészül a többi zenésszel.

A nagyszerű meditációs hangulat után jön az „Intakt”, ami egy nagyon határozott, rendkívül intenzív dal; a „Triptych II”, ami az első dalnak egyfajta folytatása, újragondolása; és a „Madness”, aminek már a címe is sokatmondó.

A „Moment Us” és a „Delicate Matters” a korábban már bemutatott ambientes hangzások felé terelnek, melankolikus dallamok, alámerülős hangulatot ébresztenek a hallgatóban. Utóbbi egyfajta hidat képez az ambientes hangzás, és a „Madness”-ben tapasztalt őrület között.

A végén még elhangzik a „Triptych III”, egy újabb verziója a legelső dalnak, majd az „Isaac”, mely az elengedésről szól, épp ezért is kiválóan lezárja ezt az albumot.

Összességében egy nagyon érdekes és izgalmas lemezt hallhatunk. Abszolút távol áll attól, hogy az eladhatóságra törekedjen, egy intenzív kísérletezés az elsőtől az utolsó másodpercig. Kétségtelen, több ponton is nagyon eltér a megszokottól, de a kiváló és kíváncsi szerzőknek sajátossága ez. Mindig keresni a határokat, minél jobban kifejezni a gondolatokat, áthidalni a távolságot a megfoghatatlan és a megfogható között, a zenei eszközökben rejlő mélységeket megtalálni és alkalmazni.

Mike McCormick: Proxemic Studies: Volume I (2020)

• ·Triptych: I
• ·Alvorada
• ·Intakt
• ·Triptych: II
• ·Madness
• ·Moment: Us
• ·Delicate Matters
• ·Triptych: III
• ·Isaac