Maysa (Leak): Blue Velvet Soul 2013. július 09., Vörös Janka

A brit soul/funk bandát, az Incognito-t az ezt olvasóknak valószínűleg nem kell bemutatnom. Maysa Leak (Baltimore - 1966) az a bizonyos bársonyos hang, amitől az Incognito több lemezét hallva sírhatunk. Ezen felül pedig számos szólólemez után új albumával éppen a New York-i Jazzlista élére tör. (Szombaton egyből az 5. helyen nyitott! – A szerk.)

Ugyan én imádom ezt a mai modern soul éneklést, de ezzel már meg is magyaráztam, hogy miért nem nevezném jazznek a lemezt. Ezen kívül viszont nagyon örvendetes, hogy ilyen borzasztóan igényes lemezek kerül(het)nek ki a pop piacra. Hiszen így a popzenét kedvelő közönség a manapság szokásos, kevésbé túlmunkált zenei produkcióktól eltérően (tisztelet a kivételnek, de nem is értem, miért kell ezt leírnom…) újra hallhat fantasztikus, építő zenéket. (Amúgy pedig nem is biztos, hogy kategorizálni kellene a könnyűzenében műfaj szempontjából…)

Szóval most, hogy már így az elején lelőttem a poént, hallgassák csak meg ezt a lemezt, mert: Maysa érett higgadtságával megmutatja, hogy tulajdonképpen hogy is kellene énekelni. Ez persze csak tömör összefoglalása azoknak az erényeknek, melyeket éneklése kapcsán gondolok. Emellett viszont modern és ötletes pop-funk hangszerelések, zengő vokálok, izgalmas effektek tarkítják ezt a kitűnő lemezt. Nekem sok ikon eszembe jut hangulatában, elsősorban Ledisi „Pieces of Me” lemeze, melyről szintén én írtam kritikát, emellett Chaka Khan későbbi lemezei is, egyszer-egyszer Jamiroquai, néha Diana Ross vagy Patricia Rushen. Ha fogadhatok, ez az album Grammy-jelölésben részesül majd.

A tracklist összeállítása is kellemes: különböző stílusú dalok váltakoznak, harmonikus átmenettel szolgálva egyik hangulatból a másikba. A modern hangvételű dalok mellett a Motown-korszakot idéző szerzemények, sőt a ’70-es, ’80-as évek disco-funkja is felcsendülnek.

A lemezt főleg a vokális zenék kedvelőinek ajánlom, de nekik nagyon.