Martin, Shaun: 7 Summers 2015. július 27., Berdisz Tamás
Shaun Martin - 7 Summers (Shunwun)
Shaun Martin, négyszeres Grammy díjas zeneszerző-producer-zongorista. Chaka Khan, Kirk Franklin, a Snarky Puppy zenéi tették ismertté a nevét az elmúlt években. Aztán ebben az évben, pár hete a művész saját nevén jegyzett, szerzői albummal jelent meg.
A 12 dalt tartalmazó CD szereplőgárdája igen népes, szinte minden dalt más ritmusszekció játszik. Egy 14 tagú vonósszekció, a Soulchestra nevű formáció egészíti ki a hangzást.
A lemezen hallható valamennyi kompozíció más-más stílust idéz, kiderül, hogy a főszereplő megannyi zenei helyzetben mozog otthonosan. Egy CD, amit szívesen ajánlok zenére odafigyelni vágyóknak, vagy csak hátradőlve kikapcsolni szándékozóknak, zeneértőknek, "civileknek" egyaránt!
"Intro"
A szerző egy vibráló, George Duke-os hangzású groove-ra Barry White hangon mesél. Tökéletes dobolás, hangszínek, arányok, rögtön hallatszik, hogy érdemes lesz a korongot végighallgatni!
"One Big Party"
Ahogy a cím is sugallja, egy vidám hangulatú, könnyed számmal indul a lemez. A hangzás a "Gospel" és a "New Orleans 2nd line" stílusokat idézi meg. Remek zongoraszóló, majd Bobby Sparks a Hammond billentyűit gyűrögeti a "tőle megszokott magas művészi színvonalon".
Hatalmas zenekari tuttivá egy közös jammeléssé fejlődik a dal, majd szétesik, de ezt nevetve konstatálják a dalban közreműködő muzsikusok, mindenki boldog. A hallgatóság is, ebben biztos vagyok!
"The Yellow Jacket"
A zeneszerző tökéletes stílusgyakorlatot mutat be, a cím mindet elárul, hihetetlen pontossággal definiálja az eredeti zenekar zenei és hangzásvilágát. Ha nem látnám a lemezborítót, talán bedőlnék a trükknek és elhinném, hogy Russell Ferrante, Bob Mintzer zajong a háttérben...
A "Lotus" című dal latinos érzet, a téma kicsit Horace Silver világát idézheti a hallgatóban. A hangzás száraz, híven tükrözve a mai trendet. Egy remekül építkező trombitaszólóval kezd, a ritmusszekció zseniálisan fejlődik, a szólista hőfokát követve, aztán a csúcsponton egy Rhodes szóló, majd zongora követi, ami belefolyik egy sűrű zenekari tuttiba, ami voltaképp egy dobszóló. Tökéletesen lereagált együttjáték zajlik.
"Have Your Chance at Love (feat Nikki Ross)
Letagadhatatlanul "amerikai" monumentális vonós intró, majd az énekes hölgy varázsol el minket hangjával. Shaun Martin plasztikus, szabad zongorakísérete együtt lélegzik az énekkel, a tökéletesen megírt vonósokkal. A zene végig szabad, mégis végig érezhetünk egy tempó-szerű sodrást. A dallam végig feszesen, mégis szabadon vezet, viszont példaértékűen egy felesleges hajlítás nem hangzik el a dal végéig.... Én picit vártam volna, hogy beindul valahol végre a konkrét tempó, de aztán belenyugodtam a zeneszerző akaratába. A dal utolsó akkordjai átfolynak a következő track-be…
…a "Love, Don't Let Me Down"-ba. Ballada, Claudia Melton kicsit reszelősen finom énekhangját remek vokál és R'n’B groove kíséri.
"Long Gone"
Intro: Az első férfi hang a lemezen, zongora kísérettel. Majd a ritmusszekció beszáll és ismét egy új stílus, hangkép jelenik meg előttünk. Lehetne pop sláger akusztikusan megszólaltatva, akár Brian Adams is énekelhetné...
És ekkor megérkezett a jazz....
"The Torrent"
Instrumentális, hard bop elemekkel tűzdelt, kemény dobolással kísért, építkező, osztinátóra dobszólózós intenzív muzsika.
Úgy hallatszik, a lemez főhőse ebben a stílusban is bátran otthon érezheti magát.
"Madiba Monologue"
Alig egy perces közjáték, programzene, tökéleten illeszkedve, kiszolgálva, megjelenítve az alatta elhangzó történet szövegét. (Ehhez tudni kell, hogy Madiba volt Nelson Mandela zulu megszólítása, és Shaun Martin egy turné során pont aznap érkezett Dél-Afrikába, mikor Mandela meghalt!)
"Madiba"
Modern, afro cuban téma, fúvósokkal, kicsit a szerző Snarky Puppy zenekarának hangzását idézi. Végig nagyon intenzív zene. A téma viszonylag finoman indul, aztán az egyre sűrűbb ritmikai történések fokozzák a feszültséget. Backgroundokkal megtámogatott szaxofonszóló tart a csúcs felé, majd a zongora veszi át a szót. Levegősen indul a szólója, de egy percnyi nyugalmat sem ad, hiszen a kíséret folyamatos, ritmikus, sűrű és "szelíden, de erőszakosan" tartja az elért feszültséget.
Az "All in a Days' Work" című dalba folyik át az előző dal vége, szokás szerint egy teljesen más képet adva a hallgatónak. Rap elemekkel megtűzdelt, kicsit gospeles, hip-hop-os, könnyed elemek oldják az előző dalban felgyűlt feszültséget. A "zajt" tulajdonképp mindössze három zenész állítja elő a hátteret előállító Shaun Martinon kívül: a rapper és vokalista Geno Young, egy D.J.: Ernest Green, és egy Rhodes: R.C. Williams Jr.
Végül:
"Closing Credits (A Requiem for Carolyn)"
Egy zongora szól egymagában, kicsit klasszikus, romantikus, de könnyed téma. Ezután a cselló lesz a partnere Matt Butler személyében. A szomorkás dallam talán a "Mo' Better Blues" című film betétdalához hasonlítható. 3 perc, semmi felesleges hang, egy rekviem szólt Carolyn-ért...
