Mantler, Karen: Business Is Bad 2014. augusztus 22., Héjja Katalin
Karen Mantler - Business Is Bad (XtraWATT/ECM - Hangvető)
Székesfehérváron, ismeretségünk második napján (2014. augusztus 6.) Maloschik Róbert a kezembe adott egy lemezt. Az Alba Regia Jazz Feszt és Versenyen résztvevő régi és új ismerősök figyelmeztettek „Robi bácsi eme szokására”, de addigra már el lettem látva instrukcíókkal: „Hallgassa meg, írjon róla.”
Ismertem a JazzMa.hu-t, időnként elolvasgatom, és a lemezajánló rovatot, mintha nekem szerkesztenék... Nekem, mint az ajánlókat fogalmazó zenészek elméleti és gyakorlati felkészültségére, ötletességére, kritikai érzékére időről időre rácsodálkozó, újabb és újabb zenei ínyencségek után keresgélő jazzt hallgató olvasónak... hangsúlyozom … olvasónak. Korántsem írónak... Úgyhogy mikor kezembe kaptam a lemezt... Hogyan is kell ezt?...
A konszolidált és az egész lemez tematikáját meglehetősen kifejezően illusztráló borítóra rápillantva beigazolódni véltem a már megfigyelt (tudatos vagy tudatalatti?) JazzMa.hu-s virtuális lemezpolcbeli „ügyelosztási rendet”, mely szerint zongoristák zongoristákról, hölgyek hölgyekről...
Be kell vallanom, nem hallgattam még semmit Karen Mantler-től. Mégcsak nem is hallottam róla. Robi bácsi néhány mondatos ismertetője után - Karen Mantler amerikai énekes-zongorista-szájharmonikás-zeneszerző, Carla Bley lánya - a lemez a táskámba be... Akkor úgy döntöttem, infóból elég ennyi, a Google amúgyis mindent tud, nem kellettek háttérinformációk, marad a tiszta - befolyástól mentes - zenehallgatás élménye... Majd néhány nap múlva, egy „senkisezavarjon” pillanatban a lemez táskából elő... lejátszóba be... Tudatos zenehallgatás következik.
“Business Is Bad”. A trió album címe. A borító hátoldalán... Karen Mantler (1966) zenekarvezető, valamint Doug Wieselman amerikai gitáros-basszusklarinétos, és Kato Hideki japán basszusgitáros... vélhetően egy jól sikerült próba - vagy épp a lemezfelvétel? - után készített magabiztosságot sugárzó selfie-je alatt a kétséget kizáró, ellentmondást nem tűrő megállapítás: Business bad, music good.
Közben szól az első track. „Homeless People in the Park”... Feszültség. Letisztultság. Zene és szöveg egymásért, garantáltan egyszerre született. Mesél egy bájos női hang. Hangulatfestés magas fokon. Tudatos zenehallgatás???? Ugyan. Néhány ütem után egy éhező, élelemért vadászó hajléktalan vagyok..
“My Magic Pencil Wrote This Melody”... Mintha tényleg most születne a dal, mégis megfontoltan megszerkesztett. Ez egy játék. Korlátok és szabályok nélkül. Egy szertelen ceruza mászkál a kottalapon ide-oda. „I can't control it. It works alone. You're kidding me. F sharp's not in this key...” - pedig most bizony lett...
“Speak French”. Nem beszélek franciául, de különösen vonzott mindig is. A kellemes női hang tovább mesél. Egy egész történet van elrejtve a zenei sorok között. „I am. You were. They are. I will be. He is. I was. We are. They will be. You will do. I have done. You are. She was.” Megkapó férfihang tolmácsol, vagyis inkább tanít, franciául... Fel sem tűnik eleinte, hogy nem énekel, épp csak a francia nyelv zeneiségével él. Már megint egy másik világban vagyok. Vágyak. A „mindent tudni akarok” kielégíthetetlen rezignáltsága.
“Wintertime”. Érdemes a legnagyobb forróságban is meghallgatni... mert egy pillanat alatt fázunk és feltűnően jól esik. Váratlan harmóniavezetés. Basszusklarinét a lemezen először... a kedvencem. Építkezik elég rendesen ez a dal is, tart valahova... A végén elhiszem, hogy már tényleg nincs messze a tavasz.
A következő opusban kinyílik az éneklés. Mindemellett intuitív, lágy, érzelmes. „Surviving You”. Sokszor feltűnt már, hogy zenehallgatás során a szövegre nem sok figyelmet fordítok. Most azonban azon kapom magam, hogy többet és többet akarok tudni a történetből...
A címadó opus. Van az úgy, hogy nem működnek a dolgok és tényleg nincs miből fizetni a számlákat. No panic! Karen Mantler: Business is bad. Play! A könnyed swing és a zongora–basszusklarinét párbeszéd biztos, hogy mosolyt csal az arcunkra... így vidámabban és talán sikeresebben is kérjük a „határidő hosszabbítást”, míg végül gazdagok nem leszünk…
Most van az a pont, hogy eszembe jut... ( elnézést a zeneietlen szempontért)… össze lehetne számolni - nemhogy ezen dalban, hanem - az egész lemezen összesen hány hang szólal meg... merthogy meglehetősen kevés... De különösen kifejező hangok, jó helyen, jó időben.
“I Can't Afford My Lawyer.” Azt hiszem, erre mondják: témánál vagyunk. My lawyer is a liar. Sátáni. Ezt az opust - nézzék el - nem ajánlom az ügyfeleknek az irodában.
“My Solo”. Tangó. A leghosszabb, és egyben a legkevesebb vokális részt tartalmazó darab az albumon. Nincs mellébeszélés: „ If I had words I would sing, not play a solo.” „I find it hard, to improvise…” Azt kell, hogy mondjam, mindezek ellenére elég jól belejönnek az instrumentális „mesélésbe.”
“That Damn Volcano”. Igazi „vulkanikus vihar” előtti veszélyérzet. Hihetetlenül kifejező programzene.
Az egész album nagyon kiegyensúlyozott, kiforrott és jól hangszerelt. A trió felállás a teljesség érzetét kelti. Az utolsó track egy tökéletesen tervezett koncert zárószáma is lehetne... ami – miután kellően hangulatba jöttünk - ráadást kíván...
