Machine Mass: Machine Mass Plays Hendrix 2017. szeptember 11., Gyöngyösi Gergő
Machine Mass - Machine Mass Plays Hendrix (MoonJune Recorsds)
Michel Delville gitáros legújabb, júliusban megjelent Machine Mass Plays Hendrix című lemezén teljesen újragondolt Jimi Hendrix számokat hallhatunk.
Hendrix számait már sokan dolgozták fel, de Michel Delville új Machine Mass lemeze a példa rá, hogy még mindig lehet új hangzásokkal frissíteni, új felfogásmóddal modernebbé tenni, és mindezek által új tartalommal feltölteni ezeket a számokat.
A lemezen a belga származású Michel Delville gitározik, aki író is. Arnaldo Desouteiro Jazz Station nevű szakmai blogjában a legjobb 10 gitáros közé szavazták. Billentyűkön honfitársa Antoine Guenet, dobon pedig a New York-i Tony Bianco játszik.
A borítóról is érdemes pár szót szólni. A kettéhajtott papírtok színeivel, képi világával hasonlóan a zenéhez pszichedelikus hatású, de nem vitték túlzásba a tarka szivárványszínek használatát, a borító nem idézi a hippy korszakot. A mély színek – kék és lila – dominálnak, komolyságot adnak neki. A belső felületek is hasonlóak, az előadókról is láthatunk képeket, amelyek a stúdióban készültek. Jól látszik milyen hangszeren játszik Delville. Hendrix Fender Stratocaster hangszeren játszott, amelynek jól felismerhető egyedi hangzása van. Delville ezzel a hangzásvilággal szakít, és sokkal modernebb hatást ér el a merészebb effektezéssel és Ibanez hangszerével. Természetesen ő kapja a legnagyobb szerepet a lemezen. Szólói, az effekteknek és játékmódjának köszönhetően leginkább zaklatott, pszichedelikus hatásúak, csak kevés nyugodtabb szóló van a lemezen. Ilyen például a “Little Wing”, amely inkább mélyebb, befelé forduló hangulatú szám. A hangszerelésekben a témák és fontosabb dallamok megoszlanak a gitár és a billentyű között.
A billentyű inkább a basszus kíséreteket hozza, a zene jellegét, hangulatát alapvetően meghatározza ostinato kíséreteivel, változatos hangszíneivel. Szólót sajnos csak pár alkalommal hallani tőle.
Tony Bianco (dob) viszont végig csak kísér, egy szabadabb rész van, ahol jobban megmutathatja szólisztikus tudását, de ettől függetlenül végig nagyon precízen játssza a tempókat. A groove-okat nagyon változatosan hozza, még az egyszerűbb rockosabbakat is. Mindvégig jazzes felfogásban, improvizatívan játszik, különösen jól kíséri a szólókat, ahol a fokozásokat, dinamikai irányokat követi.
A borító belső felületén azt is olvashatjuk, hogy minimális utómunkával készült a lemez. Ennek ellenére nagyon jól szól. A hangerők kiegyenlítettek, a sok effekt ellenére nincsenek túlságosan nagy kilengések, különbségek. A dobok is szépen tisztán szólnak, mellettük nagyon jól passzolnak a hangképbe a Hammond orgona, illetve egyéb billentyűs hangszerek is. Első hallgatásra számomra a billentyűk basszus tartománya egy kissé túlerősnek hatott, de utána rájöttem, hogy csak így hatásosak igazán a lüktetések, amelyeket a dobbal együtt alkotnak.
A feldolgozott, újra formált anyag teljesen újszerű, Hendrix dallamai felismerhetők, mégis teljesen újnak hatnak. Hendrix gyakran alkohol, vagy drog hatása alatt állt, mikor alkotott, vagy épp előadott. Játéka jól tükrözte az akkori viszonyokat, hatásokat, melyek őt érték. Pszichedelikus stílusát jól visszaadja ez a lemez is, manapság is van helye, aktualitása ennek a zenének. Engem megfogott, számomra volt mondanivalója.
