MacFarlane, Seth: Holiday for Swing 2014. december 01., Albert Zoltán
Seth MacFarlane - Holiday for Swing (Universal Republic)
A slágerlisták nagyon szeretik a karácsonyi szezont és a tipikus "holiday" lemezeket egyaránt. Az évnek ebben a szakaszában az sem feltétlenül számít, ha nem ismert és elismert zenész, vagy énekes jelentet meg albumot, ennek ékes példája a rajzfilmkészítő és televíziós producer, Seth MacFarlane, aki 2011-ben már megmérette magát ebben a műfajban. A bemutatkozás akkor jól sikerült, nem véletlen, hogy idén jött a folytatás "Holiday for Swing" című kiadványával.
Mi mással kezdődhetne egy karácsonyi lemez, mint a "Let it Snow! Let It Snow! Let It Snow”-val, amiről sikerült még egy bőrt lehúzni, ez alapvetően önmagában nem lenne zavaró, hiszen a hangszerelés abszolút professzionális (a filmzenei berkekben elismert Joel McNeely hangszerelte a lemezt és vezényli a nagyzenekart), viszont a főhős Sinatra-becsípődése annál zavaróbb, főleg úgy, hogy a nagy ikonhoz sajnos nem igazán lehet hasonlítani, sem stílusban, sem énektudásban. Ugyanebben a szellemben érkezik a "Chrismas Dreaming" és az "I'll Be Home for Christmas", eddig semmi különös, majd a "Little Jack Frost Get Lost", aminek a dallamát szerintem mindenki ismeri (ha máshonnan nem, az elmúlt húsz év amerikai filmjeiből), a címét viszont annál kevesebben tudják. A dalban Norah Jones vendégeskedik, növelve a lemez fényét, a filmzenébe oltott swing-hangszerelés pedig zseniális. A "Snow (From White Christmas)" ezen a zenei vonalon halad tovább, akárcsak az "A Marshmellow World". A "What Are You Doing New Year's Eve" a zakatolásból egy puhább, bensőségesebb hangulatot varázsol, itt valahogy nem annyira zavaró a Sinatra-utánérzés, a folytatás MacFarlene és Sara Bareilles koprodukcióját hozza (Baby, It's Cold Outside). Ezután a humor zenei formát ölt (Mele Kalikimaka), egy rajzfilmzene-szerű, de néhány elemében mégis autentikus verziót hallhatunk. A "Warm in December" érzelmes, hatásvadász kezdéséből egy klasszikus swing bontakozik ki, de visszatér a filmzenei irányhoz (Moonlight in Vermont), ezt váltja fel a finálé-hangulatba illeszthető "The Man with the Bag", melyet nem a túl bonyolult mondanivalójáért kedvelhetjük, viszont végre hallhatunk benne két, rövid szaxofonszólót.
Utolsó dalként a "The Christmas Song" hangzik el, jó éjt kívánva a hallgatónak.
Egy biztos, éneklés és Sinatra ide vagy oda, egy dologért biztosan tisztelhető Seth MacFarlane, mégpedig azért, mert meg meri valósítani az álmait, immáron második alkalommal.
