Koz, Dave: Collaborations (25th Anniversary Collection) 2015. szeptember 16., Zolbert
Dave Koz - Collaborations (25th Anniversary Collection) (Concord – Karsay)
A Jazzma.hu smooth jazz rovata újra friss lemezkritikával jelentkezik. Az idei nyár nem volt túl erős a tengeren túli lemezmegjelenéseket illetően, most viszont úgy tűnik, hogy a sztárok kezdenek "magukra találni" és sorra ígéretes kiadványokat jelentetnek meg. A nyári szériából azonban kiemelkedik a műfaj egyik legismertebb szaxofonosának legújabb lemeze, mely a “Collaborations” címet viseli.
Dave Koz címválasztása nem véletlen, hiszen pontosan 25 évvel ezelőtt jelent meg a művész debütáló nagylemeze, az elmúlt negyed évszázad termése pedig bővelkedett kiváló együttműködésekben, mely természetesen nem áll messze a populáris jazzben megszokott trendektől.
15 olyan dalról van szó, melyek mindegyikében helyett kapott Koz mellett egy-egy sztár.
Elsőként a "Good Foot" hangzik el, stilszerűen Jeff Lorber vendégszereplésével. A zongorista-zeneszerző zenekarában évekig játszott Dave Koz, mielőtt szóló karrierbe kezdett volna, a dal hangszerelése megidézi a 80-as éveket és Lorber akkori koncertjeinek hangulatát.
A "Higher and Higher" a dedikált sláger, melyben két sztárvendéget is kap a hallgató, a kiváló énekes Kenny Lattimore és a trombitás Rick Braun személyében. Az életvidám és szertelen dalnak várhatóan nagy sikere lesz a koncerteken is.
A "When Will I Know for Sure" már ismerős kompozíció, hiszen Koz "Hello Tomorrow" című lemezén kapott először helyet. A játszótárs ezúttal a szaxofonos Boney James, így megbocsájtható, hogy két dudás van abban a bizonyos csárdában, hiszen a dalt továbbra is jó hallgatni, egy érett és kifinomult smooth jazz szerzeményről van szó.
A "So Very Hard to Go" az énekes legenda, Michael McDonald vendégszereplésével valósul meg, a Tower of Power dala egy tiszteletteljes és színvonalas feldolgozás. A folytatásban is az érzelmek dominálnak ((I Love You) For Sentimental Reasons), azonban egy puhább, már-már "év végi" kontextusban, a világsztár pedig Rod Stewart, akit - azt hiszem - senkinek sem kell bemutatni.
Énekesekből a folytatásban sincs hiány, a "Let Me Count the Ways" akusztikus megfogalmazását Stevie Nicks egészíti ki jellegzetes vokáljaival. Majd rendhagyó módon Koz énekel, Burt Bacharach "This Guy's In Love with You"-jának feldolgozásában ki más lehetne a vendég, mint a trombitás Herb Alpert.
A "Linus and Lucy" egy világzenei hangulatot hoz be, a zongorista David Benoit vendégjátékával, ezután pedig egy újabb énekes ikon, Luther Vandross énekel a "Can't Let You Go"-ban, mely dal Dave Koz egyik legsikeresebb lemezén, az 1999-es "The Dance"-en kapott helyet korábban.
Nem hiányozhat egy vérbeli "all stars" dal sem, a The Beatles híres "All You Need Is Love"-ja egy igazi sztárparádé: Eric Benét, Jonathan Butler, Gloria Estefan, Heather Headley, Richard Marx, Johhny Mathis, Maysa, BeBe Winans és nem utolsósorban Stevie Wonder erősíti az amúgy is nagyszerű dalt.
Egy filmzenei kitérő következik: a manapság népszerű "Game of Thrones" zenéjének smooth jazz verziója hangzik el, mely inkább a 70-es évek hatásaiból épül fel, nem kimondottan smooth.
A "Cryin' for Me (Wayman's Song)" egy újabb íz - némi "Tears in Heaven"-es áthallással - az ismert country énekes, Toby Keith-szel és a basszusgitáros legenda, Marcus Miller-rel, Wayman Tisdale emlékének tisztelegve. A "Think Big" a Mardi Gras egy kiragadott pillanata is lehetne, egyenesen New Orleans-ból, a vendéglista itt is impozáns: Brian Culbertson, Marcus Miller, Keb' Mo' és Christian Scott.
A lemez végére is marad sztárénekes, valamint két dal: Az "Apartment 2G: I Hear Her Playing Music" egy Barry Manilow szerzemény, mely kicsit kilóg a sorból a jellegzetes stílusa miatt, de jelenléte mégis érthető, hiszen Dave Koz sokat turnézott vele, az utolsó dal pedig a modern popzenéből érkezett, a "Let it Go" egy újabb filmzenei feldolgozás, mely meglepően jól szól szaxofonon.
Minden kétség nélkül állíthatjuk, hogy irigylésre méltó Koz elmúlt 25 éve, még hasonlóan gazdag 25-öt kívánok neki.
