Joe Lovano Us Five: Cross Culture 2013. június 30., Baris Gábor

Sosem hallgattam még olyan jazz lemezt, ami ennyire felkeltette volna az érdeklődésemet. Minden track újabb és újabb meglepetéseket tartogat a hallgató számára, a zenéből csak úgy árad a pozitív energia. Arról nem is beszélve, hogy a 60 éves Joe Lovano milyen testes és bársonyos „sound”-ot fúj. Mr. Lovano szerzett magának még egy rajongót ezzel a tökéletesen felépített lemezzel.

A zenekar -UsFive- hangzása szerintem az avantgarde-jazz kategóriába sorolható, ám hagyományos jazz elemeket is tartalmaz és kellemesen elegáns – persze hallgatói szempontból. Amikor elolvastam az ismertetőt, furcsának találtam, hogy valaki úgy építsen fel egy quintett-et, hogy egyszerre két dobos – Otis Brown III és Francisco Mela - szerepeljen benne. Nagyon kellemesen csalódtam. Tetszik az ötlet. Mindezek mellett két bőgős is közreműködik az albumon Esperanza Spalding és Peter Slavov személyében, akik szintén kivételesen tehetséges muzsikusok.

Az album első száma, a „Blessings in May” címet viseli. Nekem a „Giant Steps” világát idézi vissza egy 21. sz.-i köntösbe bújtatva. Itt hallottam először a két dobost együtt játszani, ami egy külön élmény volt. Ahogy ők ketten inspirálják egymást, az több mint jó. Az egész egy hatalmas ritmikai katarzisélmény.  A kiváló bőgős és énekes hölgy – Esperanza Spalding- férfiakat megszégyenítően bőgőzik. Nagyon jól idomul a változó ritmikai helyzetekhez. A zongorista James Weidman játékáról nem is beszélve.

A következő szerzemény a „Myths and Legends”, ahol az együttes sztárvendégét, Lionel Loueke jazz gitárost és a másik kitűnő bőgőst, Peter Slavov-ot is először hallhatjuk a lemezen. A muzsika által egy elvarázsolt világba kerülünk, ahol még élnek a mítoszok és a legendák – a címből kiindulva. Csak át kell engednünk magunkat a zenének, és máris eljuthatunk az ókori Görögországba. Láthatjuk, amint Apollón és Marszüasz küzd egymással a győzelemért. Ebben az esetben Loueke és Weidman eleveníti fel Apollónt, míg Lovano Marszüaszt. A zene tökéletesen festi le a történetet.

A harmadik és egyben a lemez címadó kompozíciója a „Cross Culture” egy újabb meglepetést tartogat. Ugyanis Mr. Lovano egy hangszer különlegességgel kápráztatja el a hallgatót. Ez pedig nem más, mint a G mezzoszoprán szaxofon. Érdemes megemlíteni, hogy Peter Jessen építette meg a szaxofoncsalád eme újdonsült tagját. Igazán nem is lehet eldönteni milyen hangszert is hallunk, ugyanis inkább szopránhangzás uralkodik, csak sokkal teltebb a „sound”.  Egy kedves kis dallammal –ami Hancock világát idézi fel-  indul, ez egyfajta basszus riffként halad végig a számon, ezt tekinthetjük a szám bázisának.

A következő szerzemény az „In a Spin” címet viseli, már az elején egy elég karakteres és figyelemfelkeltő. Még egy újdonság Lovano most két szaxofonon játszik egy keveset, ami még izgalmasabbá teszi a lemez tematikáját. (Hová lehet ezt még fokozni?)

Végre egy ballada (!): „Star Crossed Lovers” címmel. Csodálatos szaxofonhang, ízes zongora-bőgő kíséret, világszínvonalú dobolás. Nagyon kellemes hangulatot áraszt. Kis nyugalom egy csipet szerelemmel.

„Journey Within’” a következő kompozíció, ami Eric Dolphy hagyományait ápolja.

Következő track az albumon a „Drum Chant”. Egyből olyan érzésem támadt, mintha Afrikában lennék egy törzsi szertartáson, majd egyszer csak megjelenik a „hottoló” szaxofon. A zene folyamatosan épül és fokozódik a katarzisig. Az egész szám egy időutazás a jazz kialakulásához.

Szinte hihetetlen, hogy a lemez még mindig tartogat meglepetéseket. A „Golden Horn” című kompozícióban egyszerre van jelen mindkét bőgős, Esperanza Spalding és Peter Slavov, amit már az Intro során is hallhatunk. Ismét egy tökéletesen felépített kompozícióval találkozhattunk!

Ezek után kicsit visszaeveznek a tradicionális jazz vizeire. Egy újabb meglepetés az albumon, a kedvenc korszakomat idézi fel, ami nem más, mint a hard-bop.

A következő szerzemény a „Modern Man”. Ami azt illeti, tényleg elég modern és avantgarde az egész. Nem is értem, hogyan lehet ilyen professzionálisan játszani egyszerre két szaxofonon úgy, hogy a hallgató is élvezi. Erre csak egy tökéletes válasz létezik: ÍGY!

A „PM” (l.d.: post meridiem, azaz délután) az albumon szereplő utolsó track méltó befejezése a lemeznek. A hangzás stresszes délutáni hazajutástól, egészen az esti pihenésig vezeti végig a hallgatót. A kompozíció elején még sok az ötlet, magas a dinamika, feszes a tempó, majd ez fokozatosan redukálódik és eljutunk a megnyugvásig, ám - egy kis fricskaként- a végére visszatér a kezdőmotívum.

Köszönjük Joe Lovano-nak és a UsFive-nak ezt a csodálatos lemezt. Érdemes volt meghallgatni és mindenkinek csak javasolni tudom, aki kedveli a művész urat. Egyszerűen magával ragad. Felkelti az érdeklődésünket, és kíváncsian várjuk, mit hozhat még, vagy tehet hozzá a következő produkció az előbb elhangzotthoz. Kiváló zene.