Henry, Corey: The Revival 2016. június 08., Vas Bence

Cory Henry - The Revival (GroundUp Music – Universal Hungary)

Cory Henry két évesen (!) kezdett orgonálni. Bizonyára sokan ismerik azt a videót, ahol négy éves korában már kiválóan játszik: https://www.youtube.com/watch?v=9l0xppLcgl4

A gospel hagyományokból és háttérből sikerült kitörnie, nagyszerű zenekarokkal (pl. Snurky Puppy, The Funk Apostles) és saját projektekkel (pl. The Revival Project) turnézik és készíti jobbnál jobb felvételeit, melyek nem maradnak visszhang nélkül:

„• 2016 Grammy win for Best Contemporary Instrumental Album for the album Sylva, as a member of Snarky Puppy
• #1 on iTunes Jazz Chart with "Revival (Live)" (March 2016)
• 2014 Grammy Award Winner for Best R&B Performance (Snarky Puppy with Lalah Hathaway)
• #1 on iTunes Jazz Chart with "First Steps" (July 2014)”

Úgy gondolja, hogy az orgona nem kap elég megbecsülést napjaink zenei környezetében; szeretné megmutatni, hogy a hangszernek a templomon kívül is van létjogosultsága (persze itt nálunk talán pont az ellenkezője a helyzet: én legalábbis nem tudok olyan templomról, vagy gyülekezetről, ahol Hammond orgona segítené a szertartást; viszont egyre többen játszunk rajta jazz-t és pop-rock-ot).

A Keyboard Magazine így ír az albumról (saját, néhol szabad fordítás):„A Hammond B-3 volt az első hangszere és ez az előadás kiválóan bemutatja hatalmas szerelmét az orgona iránt. Felváltva lélekkel teli, templomi, olykor játékos, esetleg visszafogott, vagy virtuóz: Henry teljes mértékben uralja a jól ismert és szeretett dalokat a gospel témáktól kezdődően („He Has Made Me Glad”, „Precious Lord”), majd kiegészítve Jeffrey White énekével az „Old Rugged Cross”-ban.”

És most következzen egy szubjektív beszámoló a lemezről:

Játékmódja eltér a klasszikus jazzorgonálástól (Jimmy Smith, Joey DeFrancesco); más megközelítés, inkább a gospel-ből indul ki. (Egyébként szerintem ez áll legközelebb a klasszikus, templomi orgonán való játékhoz, és ez az irány van a legtávolabb a zongorázástól.)

Rögtön az elejétől érződik, hogy nagyon együtt lélegzik a hangszer és játékosa, nagyon mély a kapcsolat. Leginkább a halk, szinte „lopakodó” részeknél derül ez ki, ahogyan a témákat megtámasztó szép harmóniák folyamatosan változó hangerejét lebegteti. Lábbasszusa nagyon megbízható és pontos. Az orgona egy szép hangú, korai B3-nak tűnik, kellő karcossággal és nagyon meleg sound-dal.

Szép tiszteletadás a hagyományok előtt; egyaránt felfedezhetők régies gospel elemek és (mértékkel) modern harmonizáció, illetve improvizációk is (soha nem öncélúan, mindig nagyon finoman, ízlésesen adagolva). Saját megfogalmazása szerint igazi szívből, lélekből jövő zene.

Egyfajta nagyzenekari orgonálást hallhatunk, rengeteg fantasztikus színnel, hatalmas dinamikai ívekkel. Gyakran solo orgonajáték, olykor duóként, dobbal kiegészítve. (Érdemes figyelni a dobos alázatos, finom kíséretét!) A kevés közreműködő zenész ellenére folyamatosan teljes értékű zenei élményben lehet részünk.

Kiemelném Cory Henry szép szólamvezetéseit, mind a basszusban, mind a mellékszólamokban: kiváló díszítések, funkciót erősítő dallamrészletek egész tárházát lehetne feljegyezni.

Megszállott „jazzisták” figyelmébe ajánlom Coltrane „Giant Steps”-ének feldolgozását: egyáltalán nem lóg ki a sorból ez a rendhagyó, modern darab; visszafogott basszusmenettel indul, majd a dallam nagyon halkan jelenik meg egy régies chorusvibrato effekttel megfűszerezve. Örülök, hogy nem egy mindent szétszedő, virtuózkodó előadást hallhattam, hanem ehelyett megismertem a dalnak egy spirituálisabb oldalát is. Ugyanez a jelző vonatkozik a Stevie Wonder és a Beatles feldolgozásokra is: ha nem ismernénk (persze ez egy lehetetlen feltételezés), nagyszerűen illeszkedne a gospel himnuszok mély és lélekkel teli sorába – valószínűleg ezek a karakterjegyek egyébként is a dalokban lehetnek, de ez az előadás lerántja a leplet a legmélyebb rétegeikről is.

Bishop Jeffrey White maga is templomi orgonista, éneklése is teljesen autentikus; szuggesztív és elementáris erejű számomra.

Fantasztikus párbeszéd alakul ki az „Old Rugged Cross” végén; érdekes a „shout” megjelenése az énekben és az erre való reakció orgonán.

A felvételek helyszíne egyébként a Greater Temple of Praise in Brooklyn, N.Y. volt.

Óriási élmény lehetett élőben: sokszor próbálja interaktív módon a közönséget is megmozgatni, énekeltetni, akárcsak a gospel hagyományos előadásain (már amennyire én ezt videók alapján innen, Magyarországról meg tudom ítélni).

A „Revival Project” koncertturnénak sikerült Pozsonyban egy előadását megnéznem: teljesen más műsort láthattunk-hallhattunk, mint a lemezen. Műfajoktól függetlenül válogatják össze az éppen aktuális setlist-et, rengeteg improvizációval, a gospel-től a popzenén, az R&B-n keresztül a jazz-ig bármi előfordulhat, bármilyen dalt „új életre kelthetnek” előadásaikon.

A két zenész a színpadon teljes értékű zenekarként működik, és hatalmas show-t csinál; nagyszerűen vonják be a közönséget (amire a pozsonyi hallgatóság rendkívül nyitott volt).

Nagy sajnálatomra kevésszer ült le az orgonához, mindössze talán két alkalommal koncentrált csak erre a hangszerre (az egyik dal a lemezen is hallható „Precious Lord” volt, ha jól emlékszem – egyben az egyetlen kapcsolat a lemez és a koncert között).

A „NaaNaaNaa” című dala pedig már most óriási „sláger”; remek dal a közönség énekeltetésére.

Cory Henry: The Revival (2016)

Közreműködők: Cory Henry – Hammond B3, James Williams – dob, Bishop Jeffrey White – ének

Track list:

1. Lord's Prayer

2. He Has Made Me Glad (I Will Enter His Gates)

3. Precious Lord

4. Old Rugged Cross

5. NaaNaaNaa

6. That Is Why I'm Happy

7. If You¹re Happy (and you know it)

8. Giant Steps

9. All in Love Is Fair

10. Yesterday

11. I Want to Be Ready