Fresu, Paolo: In Maggiore 2015. március 31., Koós-Hutás Áron

Paolo Fresu-Daniele di Bonaventura - In Maggiore (ECM – Hangvető)

Paolo Fresu-Daniele di Bonaventura: In Maggiore/Avagy egy igazán elmélyült duólemez napjainkban.
Vérbeli muzsikusok! Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem hallgatni ezt a gyönyörű lemezt. Ez az a zene, amely nem akar tetszeni, tetszelegni, mert ahhoz túl őszinte. Paolo és Daniele egyszerűen csak muzsikálnak, nem gondolkodnak, csak éreznek. Mintha a múltban révedeznének emlékeiken tűnődve. Meg is jelent előttem a kép, amint egy autóban utazom ezt a zenét hallgatva, és csak nézek ki az ablakon, bámulom a tájat, és az emlékeimen tűnődöm. Később láttam csak, hogy a borítón éppen ezt illusztrálják. Ebből is látszik, hogy mennyire megigéző zene.

Paolo nagyon érzékien, lágyan játszik, ugyanakkor játékos, és ha kell tüzes is, de sose játszik fölösleges hangot.

Különösen tetszik az egész lemezre jellemző melankólia, a lelassult meditatív állapot, mely annyira hiányzik a mai életünkből. Lehet, hogy épp erre kívánja felhívni a figyelmet?!
Ezért különösen ajánlom annak, aki zaklatott életet él, tehát minden zenésznek.:) Teljesen szembemegy a mai trendekkel. Nem érdeklik a felszínes tartalmak.
Chet Baker óta nem hallottam ilyen elmélyült trombitálást. Egyébként Chet Baker mellett még Miles Davist tudnám megemlíteni, akinek egyértelműen érezni lehet a hatását.

Paolo mesterien tölti meg érzelmekkel az egyes zenei mondatokat, melyeknek Daniele ad teret. Nagyon figyelnek egymásra, teljesen eggyé válik a két művész. A szárnykürt/trombita és a tangóharmonika pedig kifejezetten összeillik. Van is az „Apnea” című szám, ahol az ember először nehezen tudja eldönteni, hogy szordínós trombitát hall a szárnykürt szólamon, vagy tangóharmonikát. Nagyon hasonlít a két sound.

Daniele egyébként nagyon alázatosan kísér, játékában a klasszikus zene és a tánczene fűszereződik némi sanzon érzettel. Ritmushangszer nincs, és bár egyáltalán nem is szorulnak rá, mégis effektszerűen mindketten használják hangszerüket ütőfelületként. Paolo valószínűleg a sordinóját ütögeti, Daniele pedig érzésem szerint a tangóharmonika mechanikájával ad ki egészen különleges effekteket. Ez is arra utal, hogy vérbeli muzsikusok...:)

Biztosan sokat játszották már ezt a műsort, mert valami egészen elképesztő módon együtt vannak. A tempó és a megformálás tekintetében is nagyon tudjak, hogy épp mit akar a másik. Éppen ezért jól lélegzik a zene, illetve zseniálisan meg vannak teremtve a terek, Paolo-nak már csak rá kell feküdnie a zenei szövetre és elfújni a legszebb dallamokat. Meg is teszi, nem is akárhogyan:)

Az biztos, hogy nagyot sikerült alkotni, nekem az egyik kedvenc lemezem most.

Mindenkinek csak ajánlani tudom!