Formanek, Michael: The Distance 2016. február 29., Dr. Nagy Sándor
Michael Formanek Ensemble Kolossus - The Distance (ECM - Hangvető)
Két hete látott napvilágot a CD; az 58 éves amerikai bőgős, Michael Formanek harmadik ECM-nél megjelent lemeze, a debütáló "The Rub and Spare Change" (2010) és a "Small Places" (2012) után.
Modern big band - az előző kettővel ellentétben, mert azok quartet formációban hallhatóak. Formanek elsősorban avantgárd muzsikus, eddigi (ezen műfajbeli) zenésztársai: Dave Liebman, Mark Feldman, Craig Taborn, Tim Berne, Dave Douglas, Steve Swell, Gerry Hemingway, Uri Caine és Lafayette Gilchrist - mások mellett.
Ezen a lemezen minden szám és hangszerelés Formanek munkája. A felvételek 2014 decemberében, New York-ban készültek.
Eredeti, rendkívül egyéni hangzás - de természetesen a nagy elődök, Duke Ellington, Stan Kenton és - bármilyen furcsa - Frank Zappa hatása érezhető (többek között). Ha a muzsikusok neveit végignézzük (megérdemlik, hogy - az elemzés végén - egyenként megnevezzük a zenészeket!) - nem is csodálkozunk. Például: Chris Speed, Tim Berne és Mary Halvorson - őket már többször hallhattunk hasonló szerepben.
Az első számnál, a kellemes, dallamos, címadó "The Distance"-nél még nem sejthetjük, hogy mi vár ránk a későbbiekben. Romantikus tenorszaxofon-szóló - laza, halk kísérettel, finom fúvóskórussal.
Aztán következik a bevezető után nyolc részből (öt darabban - nekem nem sikerült megfejteni, hogy mi ebben a logika) álló "külső váz": "Exoskeleton". Hosszú, (számomra) nem mindig érthető tételek, de valahogy - mint egy szokványos amerikai akciófilmben - a jó és a rossz küzdelméből újra és újra az előbbi kerekedik felül. A súlyos "harcok" után jöhet a megnyugvás: a kemény, free-be hajló részeket lágy, könnyű, "behízelgő" szakaszok váltják.
A "Prelude" nyitó, virtuóz bőgőszólója után mindenki "beszáll", majd zongora- és dobszóló zárja a tételt - itt már "szabadabb" hangok szólnak.
Aztán a (leghosszabb) három részt magába foglaló harmadik számban a fúvósok "szúrkálása" előrevetíti a nyugtalan hangulatot, melyet az egymást követő (elsőrangú!) szólók csak fokoznak. A komor fúvós-betétekből szellemes, "kényelmes" átvezető részek - majd egy-egy hangszer improvizációja bontakozik ki.
A negyedik-ötödik számban folytatódik a tendencia - és a modern, de a big band legszebb hagyományait ápoló muzsika. Szívem szerint az összes szólót kiemelném - és meg is teszem. (Végigböngésztem a belső borítót: egyedül csak Shane Endsley trombitás nem játszik önálló improvizációt a 18 tag közül.)
Az utolsó rész ("Metamorphic") az egész zenekar kollektív rögtönzésével kezdődik; majd Formanek jelzi: ő is "itt van" – egy bőgő-trombita duó improvizáció vezet át Mary Halvorson – az összes tag által kísért - gitárszólójához. Végül (zárásként) nincs megnyugvás - ilyen a hétköznapi valóság is?
A lemezen végigvonuló "kettősség" ellenére (vagy pont azért?) ez egy fontos alkotás. Az ECM-re ritkán jellemző big band felvételek közül Michael Formanek CD-je mindenképpen figyelemre méltó. Nemcsak a szerzemények miatt. Miles Davis mondta: a zenésztársak kiválasztása sokkal fontosabb, mint a hangszerelés...
1. The Distance
2. Exoskeleton Prelude
3. Exoskeleton
Part I - Impenetrable
Part II - Beneath the Shell
Part III - @heart
4. Exoskeleton
Part IV - Echoes
Part V - Without Regrets
5. Exoskeleton
Part VI - Shucking While Jiving
Part VII - A Raptile Dysfunction
6. Exoskeleton
Part VIII - Metamorphic
Loren Stillman - altszaxofon, fuvola
Oscar Noriega - altszaxofon, klarinét, basszusklarinét
Chris Speed - tenorszaxofon, klarinét
Brian Settles - tenorszaxofon, fuvola
Tim Berne - baritonszaxofon
Dave Ballou, Ralph Alessi, Shane Endsley - trombita
Kirk Knuffke - kornett
Alan Ferber, Jacob Garchik, Ben Gerstein - harsona
Jeff Nelson - basszusharsona, kontrabasszus harsona
Patricia Brennan - marimba
Mary Halvorson - gitár
Kris Davis - zongora
Michael Formanek - bőgő
Tomas Fujiwara - dob
Mark Helias - karmester
