Douglas, Jerry: What If 2018. február 11., Winand Gábor
Jerry Douglas Band – What If (Rounder)
Egy olyan lemezről és egy olyan zenészről írnék Önöknek, akit férfiasan bevallva nem ismertem eddig. Sőt, amikor kezembe fogtam a lemezt és ránéztem a borítóra, az jutott eszembe, hogy vajon mit fogok én írni eme alkotásról. A Jerry Douglas Band “What If” című lemezéről van szó.
A zenekarvezető úriember ízig-vérig amerikai elemekre, a bluegrass hagyományaira, hangzásvilágára építi zenéjét. (Ebben a kategóriában az idén 62 éves Douglas eddig 14-szer kapott Grammy-díjat!)
Ám mégsem lehet azt mondani, hogy country zenét fog hallgatni, ki ezt az albumot meghallgatja.
Igen izgalmasan és meglepően keveredik itt a bluegrass, a blues és a jazz mai groove-okkal.A hangzásnak jellegzetes hangképet ad Douglas játéka, és maga a hangszer, amit megszólaltat, a dobro. Ez a hangszer nem más, mint egy gitár, vagy inkább a gitárhoz hasonlitó instrumentum, melynek olvasataim szerint elég régi múltja van, hiszen az 1920-as években kezdték el gyártani. Amitől olyan speciálisan szól, az nem más, mint a fém lemezek, mely tőbb helyen a hangszerre vannak felerősitve, és ezáltal a hangszer rezgése, hangja felerősödik, és karcosan fémes hangzást lehet vele elérni. Mégis a dolog külön pikantériája számomra, hogy bár a hangszer mondhatjuk, hogy régi hagyományokkal bír, ahogy Douglas játszik rajta, az improvizációk abszolút maiak, modernek. Emlékeztet engem Béla Fleck játékára, ki a szintén country zenében használt hangszeren játszik hasonlóképpen, a bendzsón.
Anékül hogy nagyon zene tanárnak tűnnék e cikkben, azért megmagyaráznám, mire gondolok. A country zenében sosem hallottam hangnemi kitéréseket, de itt a zenekarvezető úriember sokszor él e lehetőséggel, ami inkább a modern jazzre jellemző.
Így, mint elhivatott jazz zenész, kezdtem egyre jobban élvezni e lemez hallgatását.
Az első dal a “Cavebop” rögtön egy igazi ötvözet a swing és a modern jazz elemeivel, bluegrass hangzásvilággal, amit a gitár ad.
És persze nem hiányozhat a hegedű sem a hangképből. Nem akármilyen hegedű, vagy inkább hegedűs. És egy szót az albumon játszó gitárosról Mike Seal játékáról. Sodró, lendületes, blues és modern jazz együtt.
Remek összerakott, izgalmas zene, jó improvizációkkal, mind a szaxofon, mind a többi hangszeres által, de nálam Jerry Douglas “viszi a pálmát”, ahogy szokták mondani. Igazán különlegesen játszik.
Az amerikai blues hagyomány azért nem maradhat le a lemezről, az örök Jimi Hendrix sláger a “Hey Joe”, melyben szintén igen izgalmas a dobro szóló.
Ha valaki nem ortodox swing, vagy bebop, vagy bluegrass rajongó, hanem nyitott a változásokra, a műfajok fúzionálására, azoknak azt ajánlom, vigyék magukkal haza ezt a lemezt. Szeretni fogják. Én is haza vittem, és megszerettem.
