Dirty Dozen Brass Band: 20 Dozen 2012. május 25., Almási Attila

Mikor körülbelül 20 évvel ezelőtt egy holland városka főterén lévő hotel ablakából hallgattam az épp arra masírozó Dirty Dozen Brass Band muzsikáját még nem gondoltam, hogy egyszer nekem kell a lemezükről egy-két keresetlen gondolatot írnom.

Ami legelőször feltűnt a lemez kapcsán az a hangzása volt. Rádiókban lejátszott, széteditált, mindent tökéletesre kitisztított zenék után igencsak más hangzást hallunk, de ez szerintem igaz szinte az összes amerikai jazz lemezre. A pontosság, a tisztaság előtérbe helyezése helyett (nem mintha ezek nem lennének fontosak) fontosabb az érzet, az együtt játék, a jó hangulat. Minden számban remek ívek vannak. Nagyon jól jutnak el a szám végi tetőpontra minden szerzeményben. A Dirty Dozen Brass Band szeretők biztos nem fognak csalódni e lemez hallatán. Igazi, rutinos jól felépített lemezt hallhatunk.

Az első másodpercben kiderül, persze mi mást várnánk ettől a zenekartól, hogy hamísítatlan New Orleans-i zenével van dolgunk, sok fúvóssal, lüktető ritmusszekcióval.

Az első szám, a „Tomorrow” megadja a jó alaphangulatot az egész lemezhez. Remek lüktetés, dallamos téma, remek szólók és egy nagyon nagy ívű zenei emelkedés a szám végéig.

A második számban kicsit visszafogják a tempót, de az energiát nem. A „Jook” remekül idézi elénk a New Orleans-i kocsmahangulatot.

A harmadik szám a „Best of All” címet viseli. Ebben a számban igazi kreol muzsikával találkozhatunk, latinos lüktetéssel.

A „Git Up” című szerzemény egy jó kis 6/8-os lüktetésű blues.

A „Don’t Stop the Music” című szerzeményben a refrént énekelve is halljuk, ami megdobja az eddigi hangzást. A téma után egy remekbe szabott trombita-, majd egy tenorszaxofon-szóló következik. A vége témában ismét feltűnik az ének kiegészítve egy kis pumpálós trombitatöltögetéssel.

Ezután a „We Gon’ Roll” című számban ismét a New Orleans-i lüktetés kerül előtérbe, az előző szerzeményben már feltűnt énekléssel együtt. A téma után egy nagyon jól építkező GITÁR (!!!)-szóló, majd egy közös építkezés következik a trombita irányításával.

„Trippin’ Inside a Bubble” : a téma után egy stoptime-os dobszóló következik , A szólók után nem csak a téma, hanem a dobszólós rész is visszatér jól megemelve az egész szám hangulatát.

A lemez zárószáma a „Dirty Old Man” pedig egy vallomás a fiataloknak címezve, fiatalos lüktetéssel.

Az utolsó szám előtti három számban teljesen visszatérnek a gyökerekhez, az igazi, hamisítatlan meneteléses dixieland muzsikához. Persze előkerül „A Szentek menybemenetele” is. Nekem ez a rész tetszik a legjobban. Talán mert, amikor a holland városka főterén hallottam őket, akkor is ezt a hamisítatlan, erőtől duzzadó, nagyon őszinte muzsikát játszották.