Di Meola, Al: Al Di Meola – All Your Life 2013. november 16., Günsberger Ákos
Al Di Meola – All Your Life
Nem jó. És szeretném előre leszögezni, hogy fel sem merült bennem, hogy Al Di Meola tehetségét kérdőjelezzem meg, egész egyszerűen egy olyan fajta irányba megy, ami szerintem sokkal inkább a profitról szól, mintsem a művészi önkifejezésről.
Próbáltam megszeretni, hátha találok egy-két olyan számot, ami kilóg a sorból, de valahogy sehogy sem ment. Minden túlságosan leegyszerűsített, vannak a szomorú és vannak a vidám számok, semmi átmenet, semmi játékosság, kétértelműség, minden fekete vagy fehér. Olcsó. Végig az az érzés uralkodott bennem a lemez hallgatása során, hogy ez most nekem szól, most engem akar kiszolgálni, nekem akar mindenáron tetszeni, miközben ez keveredik egyfajta önmutogatással, hogy “Emberek, én még mindig tudok gitározni!”. Szerintem egy ilyen kaliberű muzsikusnak már senkinek sem kéne bizonygatni, hogy ő még mindig jó, és senkinek az igényeit nem kellene kiszolgálnia. Szerintem az igazán nagy egyéniségek nem a közönség elvárásainak felelnek meg, hanem a zenéjük találja meg a közönséget, aki befogadja, érti és szereti. És megint nem elsősorban a stílusról van szó (bár elég nehéz túllendülni a málagai koktélbár-hangulaton, ami belengi a lemezt, semmi érdekesség, minden szép, jól gitározik, a háttérben kellemesen szól), hanem az előadás és hangszerelés milyenségén. Végig az volt az érzésem, hogy Di Meola egyedül akarja megcsinálni a hires gitártriót (melyben Paco de Lucia-val és John McLaughlin-nal játszott együtt) és a számok csak egyfajta ürügyet képviselnek, hogy úgy igazán megmutassa, hogy mennyire gyorsan tud futamozni. Az a véleményem (és ez szigorúan szubjektív), hogy a feldolgozásoknak akkor van létjogosultságok, ha az ember megpróbál kicsit túlnézni a számon, saját szája ízére és stílusára alakítani, semmiképpen sem az eredetit koppintani. Tulajdonképpen ez itt megvalósult, azonban a saját szájíz jelen esetben egy popflamenco-latinjazz megfoghatatlan valami (szinte hallani a vállrándítgatásokat), és minden ugyanolyan stílusban van előadva.
Végezetül azt gondolom, hogy sajnos egy nem túl jól sikerült albumot hallottam, és sajnálom, hogy Di Meola egy (szerintem) túl olcsó irányba indult el.
