DeJohnette, Jack: Made in Chicago 2015. február 09., Varga Bendegúz
Jack DeJohnette - Made in Chicago (ECM – Hangvető)
Jack DeJohnette, a jazztörténet egyik legnagyobb hatású, mára ikonná vált dobosa 1942-ben született Chicago-ban. Hetvenedik életévét betöltve hazája úgy ítélte meg, hogy kiérdemelte a lehető legmagasabb kitüntetést, amit az Egyesült Államokban egy jazz zenész megkaphat. Az NEA (National Endowment for the Arts) Jazz Master díját átvéve DeJohnette immáron hivatalosan is élő legenda lett.
Szülővárosa is szerette volna kifejezni iránta érzett nagyrabecsülését. Felkérték, hogy lépjen fel a Chicago Jazz Festival-on, teljesen szabad kezet adva neki a zenei anyag és a zenekar megválasztása terén.
Jack DeJohnette tudta mit kell tennie. Visszatért ötven évvel korábbi önmagához, hogy megidézze a régmúltat, karrierjének indulását, a Chicago-i free jazz szcéna kibontakozásának idejét. Zenekarát régi kollégáiból, mára szintén legendává vált muzsikusokból állította össze.
2013. augusztus 29-én a Chicago-i fesztiválon Jack DeJohnette napot tartottak. A nagyszabású koncerten több mint 10.000 fős közönség volt jelen. A koncert felvétele az ECM gondozásában jelent meg ez év januárjában.
1962-ben a fiatal Jack Chicago déli részén a Wilson Junior College-ba járt iskolába. Osztálytársaival, Roscoe Mitchell és Henry Threadgill szaxofonosokkal a tanórák közti nagyobb szünetben összejártak muzsikálni. Gyakorta további zenésztársak is csatlakoztak hozzájuk. Főleg Ornette Coleman innovatív zenéje volt rájuk nagy hatással.
A fiatalok tevékenységéről hallott a 10-12 évvel idősebb zongorista, Muhal Richard Abrams. Elhívta őket játszani, megalapítva ezzel hírneves Experimental Band-jét.
Az Abrams körül csoportosuló zenészek hozták létre néhány évvel később az AACM-et (Association for the Advancement of Creative Musicians), amelynek tagja volt minden Chicago-i avantgarde jazz zenész. Céljuk a klasszikus zenével és világzenével ötvözött free vagy avantgarde jazz népszerűsítése volt. Tevékenységükkel a hatvanas évek végén és a hetvenes években érték el a legnagyobb sikereket.
Ebben az időben Jack DeJohnette már New Yorkban élt, megkezdve máig tartó nagyszerű pályafutását a legnagyszerűbb jazz zenészek partnereként, később pedig zenekarvezetőként is. Ötven év után viszont megragadta a lehetőséget, hogy visszatérjen oda, ahonnan elindult.
A bőgős Larry Gray kivételével minden tag jegyez darabot a lemezen. A számok hosszúak, javarészt 15 percesek. A klasszikus zenei hatásokat mutató, vagy éppen kortárs jegyeket hordozó groteszk témákat nagyszerű improvizációk követik, amelyek szinte tételszerűen elkülönülnek egymástól. A kompozíciók végén a témák gyakran csak töredékszerűen, vagy akár egyáltalán nem térnek vissza.
Az improvizációk általában két hangszer párbeszédéből indulnak ki, mint amilyen például dob-szaxofon a “Chant”, vagy zongora-dob párosítás a “Jack 5” című számban. Megfelelő pillanatokban újabb hangszerek csatlakoznak, hogy aztán teljes kakofóniában oldódjon fel a zene.
Richard Abrams 82 éves volt, Henry Threadgill és Roscoe Mitchell is jóval hetven fölött jártak a felvétel elkészítésekor. Koruk nem hátráltatja őket semmiben, viszont megadja nekik a bölcsességet és tapasztalatot. Lehetővé teszi, hogy rendkívül izgalmas és kiforrott zenei párbeszédek és kollektív improvizációk alakuljanak ki a zenészek között.
Jack DeJohnette játéka rendkívüli színvonalú végig az egész lemezen. Kiemelném mégis a “Jack 5”-ot, amely csodás dobszólóval ér véget. Az a benyomásom, hogy ez a nagyszerű művész még ennyi évtized után is képes a fejlődésre.
A közönség szeretete, ünneplése beragyogja az egész albumot. A “Made in Chicago” kötelező darab minden free jazz rajongónak. De kötelességem ajánlani minden hallgatónak - és persze muzsikusnak is -, akik számára nem a free, hanem a mainstream, vagy fusion irányzatok jelentik érdeklődésük fő területét. Bölcsesség, letisztultság, nyugalom és ünnepélyesség sugárzik ebből a zenéből. Néminemű nyitottsággal könnyen befogadható, és megszerethető ezen zenészek életművének esszenciája, amely immáron jazztörténeti jelentőségűvé vált.
Henry Threadgill - altszaxofon, basszusfuvola
Roscoe Mitchell – szopranino-, szoprán- és altszaxofon, barokk fuvola, basszusfurulya
Muhal Richard Abrams - zongora
Larry Gray – bőgő
Jack DeJohnette - dob
1. Chant (Roscoe Mitchell)
2. Jack 5 (Muhal Richards Abrams)
3. This (Roscoe Mitchell)
4. Museum of Time (Jack DeJohnette)
5. Leave Don't Go Away (Henry Threadgill)
6. Ten Minutes
