Charette, Brian: Like the Sun 2020. november 15., Vas Bence
Brian Charette – Like the Sun (Charette Music)
BRIAN CHARETTE (1972. november 15-én született, vagyis ma ünnepli 48. születésnapját!) a modern jazz egyik megkerülhetetlen szereplője. New York jazzéletének kulcsszereplőjeként az orgonistákkal rendszeresen együttműködő előadók közül szinte mindenkivel játszott már, beleértve a jazz legendáit - Lou Donaldson, vagy Houston Person- és olyan népszerű előadókat is, mint Joni Mitchell, Chaka Khan, Paul Simon, vagy Cyndi Lauper.
Legutóbb megjelent albumai közt egyaránt találunk kísérletező, újító szellemiségűt („Kürrent”: „circuit bent organ trio” Ben Monder-rel) és tradicionális hangvételűt („Groovin’ with Big G”: a jazz legenda, George Coleman közreműködésével).
2014-ben a DownBeat kritikusai a „Rising Star” kategóriában első helyre sorolták, míg 2018-ban szintén a kritikusok szavazatai alapján az „orgona” főkategóriában ötödik helyet ért el (Dr. Lonnie Smith, Joey DeFrancesco, Larry Goldings és John Medeski „előzték meg”).
Brian Charette-tel 2019. április 11-én a Budapest Jazz Club színpadán az Organism Trio vendégeként a magyar közönség is találkozhatott.
A „Like the Sun” számomra egy furcsa hangulatú lemez. Kisse talán poszt-apokaliptikus - kreatív, a zenei és technikai eszközöket nyitott módon használó, határ-feszegető anyag. Ugyanakkor a zene születésének körülményei és ugyanezen eszközök egy másik irányú hatása miatt (gépies?, idegen?, robotszerű talán, ahogy Brian is írja…) elgondolkodtató is. Számomra nagy segítséget nyújtottak Brian saját gondolatai a befogadáshoz, ezért elsősorban ezeket próbáltam átültetni magyar nyelvre.
Éppen a nyáron ismertem meg Maria Schneider Data Lords anyagát, melyen hagyományos hangszerekkel a lemezt mintegy kettéválasztva az első részben az online, tech/IT világ jelenségeire reflektál, míg a második részben a természet az ihlető forrás. Brian lemeze számomra az online térbe kényszerített világra reflektál, nagyrészt ennek a világnak a termekéivel, eszközeivel, mégis valamelyest a szempontunkból hagyományosnak nevezhető, live recording utólagos editálás nélküli törekvéseivel.
Én nehezebben tudok azonosulni ezzel a zenei világgal, mivel alapvetően távolabb áll azoktól a zenektől, melyeket rendszeresen és szívesen hallgatok. Ennélfogva kevésbé tudtam a teljes összhatásra koncentrálni, inkább kerestem benne olyan részleteket, melyekből tanulhatok. Így az orgonaszólókra, kíséretekre fókuszáltam és ezek, illetve Brian jegyzetei mentén próbáltam ismerkedni a lemezzel.
Az alábbiak Brian Charette saját jegyzetei nyomán íródtak; saját, néhol szabad fordításban.
https://www.youtube.com/watch?v=lW6A6Y-nkzA
“Egyszerre B-3 stiliszta, stílus alakító és tanítvány, komoly jazz tudós és könnyed szórakoztató. Charette egy kiváló szólista, aki egyaránt ismeri a Hammond B3 múltját, tradícióit, továbbá jövőjét: legalább olyan bizonyossággal, mint saját helyét a B3 családfán.“ Ken Micallef DownBeat Magazine
Brian Charette új albuma live solo elektronikus szerzeményekből áll, minimalista, fülbemászó dallamokkal, billentyűk és gombok tekervényes táncával előadva.
Az emlékezetes darabok szofisztikált harmóniákkal és álomszerű hangulattal csomagolva világítótoronyként szolgálnak ezekben a nehéz időkben, akar csak a Nap.
Track Listing: 1) 15 Minutes of Fame 2) Time Piece 3) Slasher 4) Honeymoon Phase 5) Like the Sun 6) Mela’s Cha Cha 7) Three Lights 8) Break Tune 9) From Like to Love 10) Creole 11) Robot Heart 12) 7th St. Busker 13) 57 Chevy
A „Like the Sun” olyan számomra, mint a Kraftwerk találkozása a Harlem juke joint-tal.
Hammond elektronikával és dobgépekkel, melyeket úgy programoztam, hogy provokatív, ösztönző módon reagáljanak a játékomra.
A felvételeket a kijárási korlátozások első hónapjaiban készítettem. 2020. december 1-én jelenik meg.
Saját fülbemászó instrumentális témák, menő beat-ek, megjegyezhető dallamok, jól kitalált akkordok és néhol álomszerű hangulat jellemzi.
A zene szíve, központja a Hammond orgona, mely szerintem egy egészen kivételes helyzet, mivel ritkán hallható ebben a robotszerű kontextusban. Az albumon található darabok egyaránt beszélnek izolációról, elszigeteltségről, csodálatos feleségem újra felfedezéséről és a szörnyű szorongásról, melyet a vírus miatt elvesztett koncertlehetőségeim okoztak.
Megpróbáltam arra használni a bezárkózás időszakát, hogy bizonyos készségeimet továbbfejlesszem: szólóban játszani anélkül, hogy a ritmusszekció érzetét elvesztenénk.
A saját zenémnek, mint szóló elektronikus produkciónak lehetőségét öt éve kezdtem el kutatni.
Amint azt a legtöbb New York-i zenész tudja, majdnem lehetetlen olyan állandó zenekart együtt tartani, amely rendszeresen tud próbálni.
Ez nyilvánvalóan még nehézkesebbé vált az utóbbi hónapokban.
A gyakran sietős recording session-ök miatti frusztrációm okán - melyek után soha sem hallottam a saját zenémet teljes mértékben úgy visszaadni, amint az a fejemben megszólalt; nekiláttam néhány olyan elektronikus hangszert, eszközt beszerezni, melyek ritmikus és akkordikus kíséretet biztosíthatnak mialatt én orgonán és egyéb billentyűs hangszereken játszom.
Ugyanakkor távol akartam maradni a túlzásba vitt és végtelen editálás folyamatától is (ez az elektronikus zenével gyakran együtt jár).
Annak érdekében, hogy ezeket a terveimet megvalósíthassam, az élő hangszeres játékot a real time-ban manipulált gépekkel magas színvonalú random improvizációvá rendeztem el.
Ez felszabadította a kezeimet a konvencionális billentyűs játékmód alól és proaktív ritmusszekcióként működött, mellyel együtt – vagy ellenében improvizálhattam.
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy ne szalasszam el a fontos billentyű leütéseket, vagy program váltásokat, amint a zene haladt előre.
Két szám kivételével – ahol gitár kísér - nem alkalmaztam utólagos rájátszást (overdub).
Az albumon rögzített zene azzal a vággyal jött létre, hogy gyönyörű, emlékezetes dallamokat alkosson intelligens harmóniákkal, melyek csak éppen egy kevéssé bonyolultak.
Nincs nyílt politikai állásfoglalás; megpróbálom követni azt, amit a taoizmus állít: “a mester nem foglal állást”.
Ebből következően a zene felemelő és könnyen befogadható bármilyen ideológiai program nélkül.
Szerettem volna a hallgatónak felajánlani egy relaxáló zenei utazást, mely során elfelejthetik egy időre az élet nehezebb aspektusait.
Folyamatosan próbálom a Hammond orgona hatarait feszegetni azzal, hogy nem szokványos környezetbe helyezem.
Like the Sun Track Notes: (válogatás szintén Brian jegyzetei közül, saját kommentek dőlt betűvel)
1.) 15 Minutes of Fame
Ez volt az utolsó darab, amit írtam és rögzítettem. Ben Wedel-t hallgattam a Facebook-on, amint valamelyik standard-et játszotta 5/8-adban és nem tudtam kiverni a fejemből a clave-t. Synth bells (szintetikus harangok, csengők) adjak a moll harmóniai hátteret a darabnak. Ezek egy square wave (négyszög jel) modulátoron keresztülvezetve adnak némi hangnemen kívüli könnyed megtévesztést.
Sima blues dallam szól analóg szintetizátorral. (…) Úgy emlékszem, hogy az orgonaszólót rendkívül nehéz volt a basszus témával együtt játszani. (…)
Ez a “kis” orgona szóló a basszussal önmagában megérné, hogy leírjuk és tananyagként használjuk a két kéz függetlenítésére.
8.) Break Tune
Eredetileg egy duo jam a kiváló dobos/mágus Jo Jo Mayer-rel. A dallam polysynth-szel szól, ami egy egész akkordot játszik egy hangra és a dob break-ben német barátok beszélnek arról, hogy milyen szép ez az este. A chorus teljes mértékben templomi orgona egy kis Mo Betta Blues utalással (…)
Az eredeti studio / video session nagy kedvencem – a témák ebben a megközelítésben is erősek, jól működnek, bár azért a gépeknél jobb húzása van Jo Jo Mayer dobolásának és Brian basszusának: https://www.youtube.com/watch?v=CHsXAReP8JI
