BWB: Human Nature 2013. október 30., Albert Zoltán
BWB - Human Nature (Heads Up – Karsay)
A mai alkalommal egy szupertrió feltámadásának lehetünk fültanúi, a BWB (Rick Braun, Kirk Whalum, Norman Brown) a 2002-ben megjelent "Groovin'" című lemezük folytatására 11 évet kellett várni, másfelől pedig a legújabb hangzóanyag - a megjelenése után 4 hónappal - most új szárnyakra kapott a Billboard Jazz listáján. (Az október 26-ra keltezett New York-i listán a 39. helyről ugrott előre a 10. helyre!) A "Human Nature" témaválasztása nehéz, hiszen Michael Jackson dalai kétségtelenül bevonultak a popzene történelemkönyvébe, sőt a jazz-be is közvetett módon, ugyanis a 80-as évekig a jazz hatott a popzenére, majd ezekben az időkben - többek közt Jackson-nak köszönhetően – megfordult a tendencia (a pop zene hat a jazzre), mely a napjainkig tartó folyamatként látszik. A választás azonban olyan szempontból mégiscsak hálásnak tűnik, hogy egy ekkora életműből rengeteg jó, zenészeket inspiráló dal van, amiből könnyen összejön egy lemeznyi anyag. Ebben az esetben sem volt valószínűleg másképpen, a válogatás erős dallistát hozott: elsőként az "Another Part of Me" hallható, ami ízelítőt ad a 2013-as "BWB-hangzásból", egyúttal a három művész szólisztikusan is bemutatkozik. Majd a "Billie Jean" következik, ahol a basszus groove továbbra is alapját képezi a dalnak, amit ízléses hangszeres játékkal, valamint kiváló fúvós hangszereléssel ötvöznek. A "Human Nature" sem maradhat le, a dal új köntöst kapott, az eredeti meghitt hangulat öröklődött, úgy érzem sikerült némi pluszt is beletenni, ami nagy szó. Egy hasonlóan nagy sláger, a "Beat It" hallható a folytatásban, ami egy meglepő verzióban tárul elénk, a 80-as évek "The Police"-szerű hangzásban mutatkozik meg, majd a "jó öreg" blueshoz nyúlnak Brown-ék (Who's Loving You), ami nem véletlen, Jackson dallamai is gyakran táplálkoztak a blues gyökereiből. A "She's Out of My Life" egy nyugodt kezdésből építkezik, majd szépen teljesedik ki a refrénekben, filmzenés ívet átfogva, ezután a hangulat felpörög és jönnek a latin ritmusok (Shake Your Body), valamint a karneváli hangulat. A vidámság természetesen marad, a "The Way You Make Me Feel"-t Kirk Whalum életerős szaxofonjátéka kezdi, számomra evidens módon, viszont a dal egésze kevésbé fogott meg. Az "I Can't Help It" balladisztikusabb, az "I'll Be There" pedig némileg gospelesebb érzetet hoz magával, a zárásban marad a Hammond- orgona, mint felvezető, de mégis életigenlő a búcsúdal (Man in the Mirror), mely tökéletes befejezése a több mint egy órányi hangzóanyagnak. Összefoglalóképpen annyit mondhatok, hogy a közönség számára abszolút kerek és hallgatható, a zenészek számára izgalmas zenei megoldásokat hallgattam, ezért ajánlom mindenki figyelmébe.
