Brönner, Till: Till Brönner 2013. június 17., Pecze Balázs
Nagy megtiszteltetés olyan zenészről írni, mint Till Brönner . Elsősorban trombitás, de emellett énekes, hangszerelő, producer, rádiós személyiség… Szinte mindegyik albumát meghallgatva mondhatom, egyikkel sem fogott még mellé, pedig ezeken jó pár stílusban kipróbálta magát. Straight jazz, latin, bossanova, fusion, r&b mind arról árulkodnak, hogy a német sztártrombitás mindig megállja a helyét. Sajátos, puha soundja és technikai virtuozitása véleményem szerint a legnagyobb trombitások közé helyezi manapság. Érzékeny muzikalitása miatt sok amerikai kollégája elé rangsorolnám. Nem csoda, hogy sok tengerentúli zenésszel összehozta már a zene, pár nevet említve: Tony Bennett, Natalie Cole, Michael Brecker, Frank McComb és a Take 6 énekegyüttes. Utóbbival –Al Jarreau közreműködésével - a Miles Davis klasszikus „Seven Steps to Heaven” feldolgozásáért Grammy díjra is jelölték 2009-ben „Az év legjobb jazz szólója” kategóriában, amely díjat aztán a szintén kiváló trombitás Terence Blanchard kapta meg.
Brönner legújabb lemeze a saját nevét viselő „Till Brönner”, tele nyugodtsággal és szabad-kreatív zenéléssel, lágy–érzelmes szólókkal. Semmi sincs túlerőltetve a lemezen, a kompozíciók nagyon jók mind szerkezetileg, mind hangszerelésben. Igazi crossover lemeznek mondható: a funk, az R&B éppúgy jelen van, mint a vonósokkal interpretált filmzenéhez hasonlítható részek. Az biztos, hogy sokat hallgatta Freddie Hubbard-öt, az albumot hallgatva nekem sokszor a „Red Clay” jutott eszembe, azt leszámítva, hogy swinggel a „Till Brönner”-en nem sokszor találkozunk. Mindenképp Hubbard és Lee Morgan 70-es évekbeli világához tudnám kötni, és bár Brönner a puhább játékával és a vonósokkal elég sajátossá teszi az egész soundot, a mondanivalója hasonló. Az album igényességéről csak felsőfokon lehet beszélni. A vonós bevezetők után jön a groove, a témát sokszor a trombita mellett szaxofon, fuvola, vagy basszusklarinét hozza. A Fender Rhodes nagyon tetszik, szinte az összes track-en jelen van, amik közül nekem az utolsó a nagy kedvencem, a „Once Upon a Summertime”, amit Michel Legrand jegyez. Van rajta egy Hubbard kompozíció is (Gibraltar), de többségben Brönner saját műveit hallhatjuk.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a lemezt, ha valaki kedveli azt a fajta szárnyalást, amit Brönner a szárnykürtjátékával elő tud idézni, biztosan nem fog csalódni. A legelső track-ből, a „Will of Nature”-ből videoklip is készült, ez egy rövidített verziója az eredeti track-nek, de kedvcsinálónak elég hatásos.
http://www.youtube.com/watch?v=G3VAO4NFaw4
