Bona, Richard: Bonafied 2013. július 03., Kiss Diána

Mikor elkezdtem hallgatni a mai jazzvilág egyik kiemelkedő alakjának legújabb lemezét, rögtön egyértelművé vált számomra, hogy egy sokkal személyesebb, intimebb mondanivalóval átitatott üzenetet közvetít zenéjén keresztül, mint eddig.

Mint azt saját maga által írt köszönetnyilvánításból kiderül, nagyapjának szánja ezt az albumot, köszönetként, hogy elindította azon a hosszú úton, amit a mai napig jár és mindannyiunk érdekében, remélhetőleg még sokáig fog taposni.

Bona a tökéletes példa arra, hogy nem a szavak szintjén kell értenünk egymást. Mivel ezen a lemezén is saját törzsi anyanyelvén énekel (douala), átlépi a nyelviség határait, és sebezhető, érzékeny hangján keresztül juttatja át hozzánk üzenetét.

A lemezen található számok egyszerű nagyszerűséggel ötvözik a jazz-es színeket, a néhol popos harmonizációval és mindezt beárnyékolja az afrikai zene hangulatával.

Nagy örömmel érzékeltem, hogy a lemezen több vendég hangszer is meglepetésszerűen fel-felbukkan. Az első számban rögtön egy cselló introval kerülünk szembe, ami számomra meglepetést, de természetesen csalódást nem okozott.

A második számban is vonósok, ezúttal hegedűsök is köszöntenek minket, egy sokkal drámaibb színezettel. Nem lehet elmenni a hidegrázást okozó trombita (Michael Rodriguez) és fretless bass tökéletes párosításának hangszíne mellett. Az egész szám egy kis vigasztaló bossa, olyan ,,töltsünk ki egy pohár bort és búsuljunk egy kicsit, mert megérdemeljük’’ hangulatú.

A harmadik dal címe rögtön elárulja, mit is fogunk hallani. Akwappella című számában újra szembesülhetünk Mr. Bona csodálatos ének hangszínével és újra elismerhetjük, igen ezt is nagyon jól tudja csinálni.

A következő számban egészen más ízt kapunk az előzőleg hallottakhoz képest. Az egész előkészített hangulatot megdobja a harmonika karakteres hangja. Személy szerint én ezt a számot nem szívlelem annyira. De lehet, hogy ez csak azért van, mert számomra a harmonika túlságosan erős, párizsi hangulatot hoz, és ezzel kissé elnyomja az előzőleg hallottakat.

Mulema címszó alatt (ami szívet jelent) találkozhatunk Bona első gitáron íródott számával. A balafonon szintén páratlanul játszó zenész ebben a számban (is) megmutatja, hogy más hangszer se ijeszti el a jó zene írásától.

A „La fille d’á coté” című dalban, először a lemezen, egy másik csodálatos puha hangszínű énekessel találkozhatunk: Camille Dalmais (francia származású énekesnő, dalszerző) hangja csendül fel és lép tökéletes koalícióba Bona hangszínével.

Ez a lemez messze nem egy hősködő jazz lemez, ahol fület és agyat robbantó trombita vagy más hangszerszólókat hallhatunk. Épp ezért nem is érzem szükségét annak, hogy darabokra kelljen szedni. Egyszerűen hallgatni és szeretni kell. Mr. Bona új lemezét, ha egy szóval kéne jellemeznem, egyszerűen azt mondanám: őszinte. Az egyik olyan előadó, aki pontosan tudja, hogy „mi a dolga”. Ha kell megnevetett minket, vagy vigasztal, ha sírunk, táncra perdít, aztán elringat. Mindenkinek mindenhez csak ajánlani tudom, fogyasszák egészséggel!