Blade, Brian: Landmarks 2014. május 29., Berdisz Tamás
Brian Blade & The Fellowship Band - Landmarks (Blue Note – Universal Hungary)
Dobosként kicsit engedtessék meg, hogy elfogult legyek Brian Blade-del szemben.
Sokszor "használom" Őt, példázatul állítva növendékeim elé, miszerint egy végtelenül alázatos, muzikális, technikás, sok stílusban magát otthonérző zenész-dobos "ez a" Brian Blade.
Nem szeretnék szakmázni, így megkímélem a Kedves Olvasót a hangszertechnikai részletektől, talán annyit mégis, hogy Ő azon kevés dobosok egyike, aki úgy közlekedik a stílusok között, mint egy kíváló színész a szélsőséges szerepek között. Ez bizony, nem egyszerű dolog. Hatalmas muzikalitást, a stílusok, stílusjegyek tökéletes ismeretét és használatát igényli. Gondoljunk csak Joni Mitchell, Brad Mehldau, vagy Joshua Redman vele készült lemezeire. Nekem különösen nagy kedvencem a Joshua Redman Elastic Band "Jazz Crimes" című felvétele, amit minden olyan dobórán "kénytelenek" végignézni-hallgatni azon növendékeim, akikkel megpróbálom megértetni, hogy mennyi minden szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a zenész több stílusban is megállja a helyét anélkül, hogy hangszert kellene cserélnie...
Szóval: ez a CD a Brian Blade & Fellowship Band negyedik lemeze, amely ismét a Blue Note Records kiadásában látott napvilágot. A zenekar 1998- ban alakult. Az eddigi lemezeik: Fellowship (1998), Perceptual (2000), Season of Changes (2008), Landmarks (2014).
Azt hiszem, ha ezzel a sűrűséggel fognak lemezeket kiadni, nem fognak kiégett művészekként bekerülni a Jazz enciklopédiákba...
A zenekar tagjai: Myron Walden (altszaxofon, basszusklarinét), Melvin Butler (szoprán- és tenorszaxofon), Chris Thomas (bőgő), John Cowherd (zongora), Brian Blade (dob). Vendégek: Marvin Sewell és Jeff Parker (gitár).
Brian Blade a lemez 10 kompozíciója közül zeneszerzőként 7 dalt is jegyez...
A CD-t sokszor meg kellett hallgatnom, hogy egyáltalán tudjak róla egynél több (remélem) értelmes mondatot írni. Nem könnyű, nem nehéz zene. Talán nem is jazz a szó szoros értelmében. Programzene inkább. A lemezen szereplő tíz kompozíciót négy fejezetre osztották:
Side 1
1. Down River
2. Landmarks
Side 2
1. State Lines
2. Ark La Tex
3. Shenandoah
Side 3
1. He Died Fighting
2. Friends Call Her Dot
Side 4
1. Farewell Bluebird
2. Bonnie Be Good
3. Embers
Megpróbáltam ezek szerint a belső összetartozások szerint meghallgatni az anyagot.
A legelső track számomra első hallásra kicsit ijesztő, szándékosan elhangolt, hamiskás hangjai, olyanok voltak, mint amikor egy ósdi gramofon az utolsó hangjait suttogja bele a világba, mielőtt a rugója lejárna...
A címadó, második dallal egy utazás, egy film veszi kezdetét számomra. Alig néhány harmónia, csendes, mély tónusú téma, picit sötét hangzás. Nagybőgő, basszusklarinét, majd zongoraszólóval.
Második rész.
A harmadik track, mint egy rövid közjáték, szinte csak egy hanghatás, ami belefolyik a következő dalba. Ez a dal sem szór virágszirmokat maga köré örömében... az előző rész sötét hangulatának egyenes folytatása, ám 3.31-nél egy váratlan tempóváltással egy új hangulat érkezik végre. Élénkebb tempó, remek szaxofonszóló hatalmas építkezéssel, majd a dal utolsó 3 percére visszatér a borongós hangulat, a tempó lelassul, utolsó téma.
A második részt a Senandoah (Across the Wide Missouri) című tradícionális amerikai népdal instrumentális feldolgozásának csendes hangjai zárják.
A harmadik rész első dalát (He Died Fighting) ajánlott becsukott szemmel végighallgatni, a többit bízzuk bátran a fantáziánkra. A dob mononton bevezetője a cím sugallta hangulatot készíti elő, majd a dal témája egy magasba ívelő, mély indulatokat kifejező szaxofonszólóban teljesedik ki, aztán elül a csatazaj...
A következő szám csendes basszusklarinét intróval indul, itt már sejteni lehet, hogy az előző szerzeményhez valóban szorosan kötődik tematikusan ez a dal, mintegy lecsengése a történetnek.
Negyedik rész.
"És egyszer csak megérkezett a gitár" címet is adhatnánk ennek a résznek. Remek jazz kerekedik ebből a dalból teret engedve a lemez gitáros vendégzenészeinek. Hatalmas ívű slide gitárszóló adja meg a dal csúcspontját. Aztán a szaxofonszóló, ami szinte mainstream-jellegű szólókezdése után hatalmasra nyílik.
A középső dal gitár-szaxofon-basszusklarinét téma borongóssága már nem okoz meglepetést...
Végül a legutolsó dal, ami végre megtöri a kicsit (néhol nem is kicsit) nyomasztó hangulatot, ami a lemezt általánosságban végigkíséri. Könnyed téma, szinte szóló nélkül, néhány egyszerű, tiszta harmónia. Nem is engedi, hogy sokáig örüljünk ennek a zenei kontrasztnak, a szám mindössze 2’21” hosszú.
Borongós az idő, hideg nincs, de folyton szemerkél az eső. Néhol már szinte dereng az égbolt, szinte már látni véljük a vágyott nap reménykeltő sugarait, talán mégis előbukkan a felhők közül.
Ilyen zene ez. Tökéletes hangulat, érett, higgadt, alázatos játék.
Pont jól illik a mostani időjáráshoz! Gyorsan beszerezni és meghallgatni, mielőtt kitörne a nyári kánikula!
