Big Bad Voodoo Daddy: Rattle Them Bones 2012. szeptember 27., Almási Attila

Egy hete, amióta hallgatom ezt a lemezt, azon gondolkodom, hogy kéne valami rosszat is írnom a sok dicséret mellett, de nem sikerül. Folyamatosan mosolygok és rendszeresen közlöm a zenészekkel, hogy yeah. Mondjuk, mi mást mondhatnék, egy remekül megírt, meghangszerelt és eljátszott lemezről, amelyik kedvenc stílusaimban, a dixielandben és a swingben íródtak. Igazi new orleansi hangulatot varázsol elénk ez a floridai zenekar.

A több mint huszonhárom éves zenekar most is remekelt. Több lemezüket, számukat ismertem korábbról, amelyeken öttagú fúvósszekció szerepel remekül, de ez a big bandre kibővített fúvósszekció, ha lehet, még nagyobbat üt.

Gondosan felépített számok jellemzik az egész albumot és az egész lemeznek is nagyon jó az íve. Kezdve a new orleansi temetéstől, a dixie, a charleston, a jungle, egy kis balladai románc, egy édes duett, a shuffle, a dögös és a gyors tempójú swing minden megtalálható ezen a lemezen.

A dallamos témákat remekül öltöztetik fel a hangszerelők és a szólisták egy kis szünetet sem hagyva a hallgatónak egy rendkívül izgalmas jó hangulatú, vidám lemezt ajándékoztak nekünk a készítők.

Gondoltam kiemelek egy számot, amelyik jobban tetszik a többi számnál, de ez sem sikerült, mert a lemez hallgatása közben mindegyik számban találtam valami olyat, ami nagyon tetszett és a többi számban nem található, legyen az egy érdekes hangszerelés, mint a „Why Me” vagy, ahogy a „The Jitters”-ben a két trombita csatázik egymással. De nagyon tetszett a duett Meaghan Smith-szel is, aki édes hangjával fűszerezi meg az „It Only Took a Kiss” című számot.

Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik és szereti a swing muzsikát, az mindenképp hallgassa meg egyszer ezt a lemezt. Szerintem úgy is meghallgatja minimum még egyszer.