Berne, Tim: Incidentals 2017. augusztus 22., Dr. Nagy Sándor
Tim Berne's Snakeoil - Incidentals (ECM - Hangvető)
Szeptember elején jelenik meg Tim Berne "Snakeoil" zenekarának negyedik lemeze. Érdekesség: ezt is ugyanakkor (2014 decemberében) vették fel, mint a jó két éve kiadott "You've Been Watching Me"-t, amelyről volt szerencsém ugyanitt megosztani a gondolataimat olvasóinkkal.
Vannak-e véletlenek (incidentals) - most éppen Tim Berne új CD-je kapcsán merül fel a kérdés.
A 62 éves amerikai muzsikus "sima" zenekedvelő volt (rhythm and blues, Aretha Franklin!), mielőtt közel húsz évesen először "találkozott" közelebbről egy altszaxofonnal. Mesébe illő történet (amerikai...): meghallgatta Julius Hemphill "Dogon A. D." (Freedom, 1972) című lemezét - és ez el is döntötte a sorsát... Nem sokkal később New York-ba költözött és órákat vett Hemphill-től. A későbbiek (a 70-es évek végétől) már "előttünk" játszódtak - azt nem részletezném.
A "Snakeoil" öt éve létezik, töretlenül alkot, lényegében változatlan összeállításban. Avantgárd jazz, vagy inkább free (mindegy) - megkomponált szakaszokkal (helyenként Frank Zappa motívumaira emlékeztetve), improvizációkkal. Sok türelmet és odafigyelést igényel - de megéri.
Csalóka zene: lágy, nyugodt dallamok után beviszi az embert az "erdőbe". Szolid, melankolikus hangulatból átcsap a szinte őrjöngésbe. Külön-külön és egy számon belül is. Épphogy felocsúdunk a "borzalmakból" - majd a kellemes után máris jön a következő nehézség. Mint az erdőben a sűrű és a tisztás. Megyünk befelé – kisüt a Nap, jó a levegő - aztán minden elsötétül.
A 26 perces (!) "Sideshow" (talán) a lemez csúcspontja - ha egy ilyen terjedelmes darab esetén lehet erről beszélni. (Azért közben eszembe jutott Krúdy Gyula klasszikus igazsága: "Az élet reménytelenül hosszú.") És mindez mintha befejezetlen történetek összessége lenne - de nem probléma, majd mi továbbgondoljuk...
Gyönyörű a klarinét hangja-játéka - basszus formájában is - és, ha "párbajt vív" Berne altszaxofonjával. Mitchell álmodozó – aztán lehengerlő zongorázása, Smith ritmusai minden szinten a helyén vannak. Az elektromos gitárok illeszkednek a zenéhez.
Tim Berne úgy "uralkodik", hogy nem is igazán. Felül emelkedik – aztán leszáll, dominál - majd háttérbe húzódik. Ahogy egy jó vezérnek kell.
A quintet bevezetőben említett előző CD-je mégis jobban tetszett.
Azt viszont nagyra értékelem, hogy Berne nem hajlandó a jazz rögösebb útjáról egy könnyű kis mellékútra lépni. És az ECM "vállát" is tessék megveregetni, mert "útitárs" ezen a nehéz túrán!
Nincsenek véletlenek...
1. Hora Feliz
2. Stingray Shuffle
3. Sideshow
4. Incidentals Contact
5. Prelude One / Sequel Too
Tim Berne - altszaxofon
Oscar Noriega - klarinét, basszusklarinét
Ryan Ferreira - elektromos gitár
Matt Mitchell - zongora, elektronika
Ches Smith - dob, vibrafon, ütőhangszerek
David Torn - gitár (1., 3.)
