Benson, George: Inspiration: A Tribute to Nat King Cole 2013. június 22., Balogh Roland
Nagyon örültem, amikor Maloschik Robi bácsi megkért, hogy írjak kritikát George Benson legújabb lemezéről, melyet tiszteletadásképpen Nat King Cole-nak címzett Benson.
Annyit elmondanék, hogy George Benson nagyon nagy hatással volt rám, amikor elkezdtem tanulni gitározni tizenegy éves koromban.
Amikor előszőr hallottam Őt gitározni, körülbelül egy áramütéshez tudnám hasonlítani az érzést, amit akkor éreztem. Csak arra emlékszem, hogy nagyon gyorsan dobogott a szívem és azt mondtam magamban, hogy ezt én is meg akarom tanulni. Olyannyira rabjává váltam gitárjátékának, hogy amint megjelent egy lemeze(kazettája), én megvettem és az első daltól az utolsó dalig megtanultam a dalokat és az improvizációt az elejétől a végéig. Még a gitáron való csúszásokat is, amiket a húrral való érintkezés okozott szóló közben, azt is megtanultam. Tudom, ez már megrögzött dolog, de ez az igazság. Aztán sikerült "kiszakadnom" a Benson játékát való "utánzásból" és kialakítani saját stílusomat, melynek alapköve természetesen George Benson.
Elmondhatatlan élmény volt, amikor 2009-ben, miután haza jöttem a Montreux-i gitárversenyről, másnap találkozhattam vele élőben a Papp László Arénában adott koncertje után. Egy alázatos, jószívű embert ismertem meg abban az egy órában, amíg beszélgettünk.
Na de térjünk át az új lemezre.
Annyit hadd mondjak el elöljáróban, hogy aki egy jazz-gitár szólókkal teli lemezt várt, az sajnos csalódni fog, mint például kicsit én is. Több éve várom már, hogy Benson kijöjjön egy igazi jazz-gitáros, instrumentális lemezzel, de az utóbbi években mindhiába. Viszont, ha őszinték akarunk lenni, ez a lemez nem is erről szól, hanem arról, hogy tisztelegjen Nat King Cole előtt. Nat King Cole meghatározó személye Benson életének és karrierjének.
A lemezborító belső oldalán olvashatjuk, hogy Benson nyolc éves korában megnyert egy énekversenyt szülővárosában, Pittsburgh-ben és ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy készítsen egy albumot, melyre felénekelte a „Mona Lisa” című dalt is. Ez lett a lemez első dala, mely egy igazi csemege számunkra, mivel hallhatjuk Bensont nyolc éves korában énekelni és gitározni. Megemlíteném a második, "Just One of Those Things" című dalt, ami rögtön elvarázsol minket az 1940-es, 1950-es évek Amerikájába. Vérpezsdítő szvinget hallunk, aztán jön egy dinamikus, dallamos gitárszóló, amely válaszolgat a big band-del. Jómagam hosszabb gitárszólót vártam, de mint tudjuk, ez a lemez most nem erről szól. Hadd említsem meg, hogy a lemezen több világsztár is muzsikál vendégművészként, mint például Till Brönner, Idina Menzel, Judith Hill és Wynton Marsalis. A harmadik dalban éppen Wynton Marsalis játszik finom dallamokat és hozzá teszem külön pirospont a hangmérnöknek, Paul Blakemore-nak, mert minden úgy szól, ahogyan szólnia kell. A dal végén "válaszolgatós" gitár-trombita szóló hallható.
Ugranék egyet az ötödik dalra, mely a híres jazzstandard, a „When I Fall in Love”, Victor Young elképesztően gyönyörű kompozíciója. Ezt a dalt, már számtalanszor feldolgozták, de Benson és Idina Menzel mégis tudott valami plusz "fűszert" szórni ebbe a dalba is. Ehhez tudnám hasonlítani a lemezen lévő hetedik dalt, az ugyancsak ismert "Nature Boy"-t. Mintha egy Disney filmben érezné magát a hallgató, egy mesebeli világban. Teljesen elvarázsolt a hangszerelés. Megmondom őszintén, hogy ebben a dalban jól esett volna egy hosszabb gitárszóló, annyira szép, de Benson úgy gondolta, hogy elég lesz néhány finom hang, ami kifejezi az érzelmeit és a dal finomságát.
Ismét ugranék egyet és a nyolcadik dallal folytatnám, a "Smile"-lal, mellyel hamarosan a lemez végéhez érünk. A hangszerelés ismét elképesztően gyönyörű, a szólóhegedű hangja elgondolkodtatja az embert az élet csodálatos dolgain. A dal közepe-vége felé Till Brönner játszik egy igazán ízléses trombitaszólót, majd a szóló után a levezető témában hallhatunk nagyon szép vokálokat, amik direkt hasonlítanak a Nat King Cole dalaiban hallható szólamokra. Nagyon érdekes ez a kontrasztérzés, mely a lemezt hallgatva többször is megérintett. Érzem az 50-es évek jazz-zenéjét és a mai modern jazz világát is a dalokban.
Lezárásként hadd említsem még meg a tizenegyedik dalt, melynek címe "Too Young". Ebben a dalban Judit Hill a vendégművész. Éppen ezt hallgatom, miközben írom soraimat. A dalt hallgatva téli hangulatom lett (bár ez most kevésbé sem igaz a hazai időjárást tekintve). Elképzeltem, hogy kint havazik, én a kandalló előtt ülök és a háttérben szól ez a dal. Jól esik hallgatni!
Úgy gondolom, hogy George Benson-nak ismét sikerült letennie valami újat az asztalra. Ez a lemez méltóan tiszteleg Nat King Cole előtt, és úgy gondolom, hogy Benson előtt is, aki idén március 22-én ünnepelte hetvenedik születésnapját.
Ajánlom minden kedves jazz-kedvelőnek,Nat King Cole és Benson rajongónak valamint azoknak,akik még csak most ismerkednek a jazz-el!Ezeket a dalokat hallgatva biztos vagyok benne,hogy éhezni fognak a jazzre!
