Bennett, Tony: Duets II 2011. október 08., Kertész Erika
A helyszín Key West, Tony Bennett hétvégi háza. A harmincnégy hálószobás fehér épület előtt sorra állnak meg az elegánsabbnál elegánsabb limuzinok. Fontos emberek, híres színészek, zenészek, énekesek, csupa prominens személyiség érkezik. Bent a pincérek kínálják a Dom Pérignon-t és a kaviáros falatkákat. A hallban zenekar szórakoztatja a vendégeket, fehér szmokingba öltözve. Fúvósok, vonósok, Steinway.
Egyszer csak felbolydul a vendégsereg, Tony jelenik meg a színen, és jó házigazdához híven magához ragadja a mikrofont egy dal erejéig, hogy így szórakoztassa vendégeit. Felcsendül a “The Lady Is a Tramp” című klasszikus, melyet minden vendég jól ismer. Azonban nem várt fordulat következik be néhány sor után. A lépcső tetején egyszer csak egy ismerős énekhang hívja fel magára a figyelmet. A vendégek meglepetten ámulnak, micsoda show-elem! De az ováció akkor következik be, amikor összerakják a képet a hanggal: a lépcsőn lefelé lépdelve daloló díva nem más, mint maga Lady Gaga! Az éppen kék hajú popsztár és az idősödő énekes végigbolondozzák a dalt, Tony egyértelműen imádnivalónak tartja a csupán huszonöt éves, ám már világhírű hölgyet, aki cserébe még meg is táncoltatja őt. A szám végén a vendégek hada kitörő lelkesedéssel és tapsviharral jutalmazza a párost. És ekkor a többiek is kedvet kapnak egy-egy régi jazz standard-hez, egymás után sorakozik fel a jelen zenei szakma színe-java, nem kisebb nevek énekelnek duettet Tony Bennett-tel, mint John Mayer, Sheryl Crow, Queen Latifah, Norah Jones, Andréa Bocelli, Natalie Cole, Carrie Underwood, Mariah Carey, Aretha Franklin, vagy Faith Hill. Semmi évtizedek óta a padláson porosodó, elfelejtett, vagy eleve kevéssé ismert melódia, kizárólag jól ismert dallamok, mint a “Don't Get Around Much Anymore”, a “Speak Low”, az “It Had to Be You”, vagy minden valamirevaló romantikus film betétdala, a még egyáltalán nem elcsépelt “The Way You Look Tonight”. A vendégek nagyon jól szórakoznak, iszogatnak, beszélgetnek, szivaroznak, majd a party után hazavitetik magukat Jean-nal. Aztán másnap jöhet a következő party.
Figyelem! A fenti történet a képzelet szüleménye, meg nem történt - vagy megtörtént, de nem bizonyított - eseményeken alapszik! De ami igaz, az igaz, leginkább egy ilyen, nagy sztárokat felvonultató partyhoz hasonlítható Tonny Bennett legújabb, tizenhét duettet tartalmazó lemezének hangulata. A buli még akár stimmelhet is, hiszen a közel sem fiatal énekes nyolcvanötödik születésnapja alkalmából készítette a “Duets II” című CD-t, ami méltó folytatása a nyolcvanadik születésnapján napvilágot látott “Duets: An American Classic”-nek. Már ez utóbb említett lemez is nagy sikert aratott 2006-ban, három Grammy- és hét Emmy-díjjal tüntették ki, rajta olyan előadók szerepelnek Tony oldalán, mint Barbra Streisand, Paul McCartney, Elton John, Billy Joel, Celine Dion, Diana Krall, Stevie Wonder, Sting, Bono, John Legend, vagy George Michael. Michael Bublé annyira jól teljesített, hogy a “Just in Time” után az új a lemezen is kapott egy dalt. A “Duets II” egyik húzóneve kétségkívül Amy Winehouse, aki sajnos már nem érhette meg a lemez sikerét. A “Body and Soul” című számot élete utolsó felvételeként tartják számon.
A túlnyomórészt lassabb tempójú dalokat tartalmazó lemez, melynek felvételeivel több, mint hat hónapig dolgoztak készítői, olyan, mint egy szép fekete, klasszikus szabású estélyi ruha, ilyen-olyan kiegészítőkkel variálva. Aki nem jár bálba, azt nem hozza lázba, még akkor sem, ha éppen tetszene a hozzá választott stóla. Aki viszont az elegáns stílus híve, annak maga a Kánaán végignézni, miként dobja fel a ruhadarabot a sok kis színes kellék.
Tony Bennett, aki eddig megjelentetett több, mint hetven albumából világszerte közel ötvenmillió darabot adott el, vitathatatlanul az egyik legnagyobb, és legrégibb még mindig aktív név a szórakoztatóiparban (és ami elképesztő, hogy karrierje alatt végig a Sony Music/Columbia művésze maradt). A közreműködő vendégművészek jazzénekesi kvalitásaival kapcsolatban merülhetnek fel kételyek (kedves Queen, Natalie, Michael, kérem, ha olvassák, ne vegyék magukra!), de nem is mondta senki, hogy az lenne a cél, hogy Lady Gaga megrázza a “The lady Is a Tramp” körét...
A lemez hatalmas sikerét a február óta folyamatosan zajló reklámkampány segíti. A megjelenés előtti hetekben az iTunes-on ingyenesen volt hallgatható a Bennett-Bublé duett, Tony sorra járta a különböző TV-műsorokat, interjúkat adott. Amy Winehouse-zal közös dalukat az MTV az egész világon műsorára tűzte, a “Body and Soul”-t és a “The Lady Is a Tramp”-et is olyan rádióadók játsszák, melyek egyáltalán nem a jazz műfajára specializálódtak. Így talán a fiatalabb, Lady Gaga-n nevelkedett generációhoz is eljut Tony Bennett neve, és remélhetőleg a “Bad Romance” mellett egy kicsit kifinomultabb stílus darabjaival is találkozhat. Némileg azonban hatásvadász az ötlet - nyilván ekkora nevek nélkül kicsit kevesebb példány fogyott volna a lemezből, még akkor is, ha ennél sokkal “dzsesszretermettebb” partnerei vannak Tony-nak. Ő maga elképesztő formában van, nyolcvanöt évesen így énekelni isteni ajándék, mellyel nem is bánik önzően.
Aki valami frissre, valami újra, valami vérpezsdítőre vágyik, annak nem feltétlenül ezt a lemezt ajánlanám, mert attól függetlenül, hogy több, mint egy tucat világsztár működik közre a korongon, maguk a dalok és a hangszerelések is igencsak klasszikusak. Viszont azok, akik szeretik a fent vázolt történetekhez hasonló filmjelenetek zenéit a celebek közreműködésének izgalmával fűszerezve, és nem igénylik feltétlenül az újító megoldásokat, azoknak “must-buy” album a “Duets II”.
