Bennett, Tony: Cheek to Cheek 2014. november 11., Bencze Alma

Tony Bennett & Lady Gaga – Cheek to Cheek (Interscope)

Amikor meghallottam, hogy Tony Bennett Lady Gaga-val adott ki közös lemezt, meglehetősen meglepődtem, amivel szerintem nem voltam egyedül. Lady Gaga-ról nem voltak eddig nagyon mély ismereteim, úgy könyveltem el eddig, mint egy remekül felépített és sikeresen értékesített amerikai pop terméket, ami mögött ki tudja valójában milyen ember és milyen hang áll. Popslágerein hallatszik a precíz és megalkuvást nem tűrő utómunka, mely az emberi hangot gépszerűen tökéletessé teszi, kiölve belőle a természetességet és az embert. Ezzel nem a zenei munkásságát szeretném kritizálni, mert a saját műfajában elismerésre méltó eredményeket ért el, csupán nehezen tudtam elképzelni, hogy egy ilyen énekesnő maradandót tudna alkotni abban a műfajban, melynek sajátja a spontaneitás és a kötetlenség. Hát erősen tévedtem. Lady Gaga messze felülmúlta várakozásaimat, és egészen elképesztő sokoldalúsággal énekli a swing korszak legnagyobb slágereit, remek egységet alkotva Tony Bennett-tel. Míg Amy Winehouse – aki szintén remekül énekelt jazzt – megtartotta slágereiből ismerős és védjegyévé vált rekedtes és lezser hangszínét, Gaga teljesen átalakul egy swing dívává a korszak stílusjegyeivel felszerelve magasan képzett hangját, de a mesterkéltség legapróbb jele nélkül. Maga is nyilatkozta a lemez kapcsán, hogy azért is örült a lehetőségnek, mert végre megmutathatta az igazi hangját a közönségnek. Milyen kár hogy erre a mai pop műfaj rajongóinak nincsen igénye. Tony Bennett ismét jól választott duópartnert, és ezek után senkinek sem lehet meglepő, hogy a lemez szeptemberi megjelenése óta is töretlenül sikeres. (Konkrétan 4 hétig vezette a New York-i Jazzlistát! – A szerk.)

Tony Bennett természetesen a tőle megszokott profizmussal énekel 88 (!!) éve ellenére, a hangulat és a világ, amit megidéz még mindig nem halványult el, a számokat hallgatva képzeletben azonnal egy huszadik század eleji füstös New York-i klubba kerülünk, ahol legendás történelmi személyek ülnek minden sarokban, a színpadon pedig megy a csodálatos swing show. Lady Gaga is valósággal lubickol a kedélyes összekacsintások, kiszólások és gegekkel tűzdelt összjátékban, hallatszik, hogy mennyire élvezi, hogy egy ilyen jazz ikonnal énekelhet együtt, míg Bennett-re Gaga fiatal energiái és bája hatnak nagyon inspirálóan.

A lemezen kizárólag ismert jazz standardek hallhatóak, a számlista a kiadástól függ, én a Deluxe verziót hallgattam, melynek tartalma az írás végén található. Az első két szám (Anything Goes, Cheek to Cheek) jól megadja a lemez alaphangulatát, a két énekes brillírozik a klasszikus és kellően pajkos swingben, majd Bennett melankolikusabb szólója után az „I Can’t Give You Anything But Love”-ban Gaga kicsit kilép a klasszikus swing éneklésből, és hangszín és frazírok tekintetében a mai pop hangzás felé viszi a dalt, ami izgalmasan ötvöződik a remek time-mal és swingelő ritmusokkal, bár lehet, hogy hatásosabb lett volna mindezt kicsit visszafogottabban tenni. A „Nature Boy”-ban Gaga ismét új hangját mutatja, és úgy érzem a fátyolos, de makulátlan hangszíne Bennett érzékeny és sokat megélt hangjával karöltve létre tudja hozni azt a varázslatot, ami nélkül ez a szám értelmét veszti. Ezután ismét egy up-tempo swing a „Goody Goody” következik, ahol Bennett énekel, Gaga pedig az elhangzottakat kommentálja, szellemesen invitálva minket ismét az időutazásra. Gaga szólószáma (Ev’ry Time We Say Godbye) számomra hibátlan, remek a megformálás, makulátlan az - ezúttal teljesen autentikus - hangszín, átjönnek az érzelmek és a dinamika is jól felépített. A következő három duett ismét a lemez alaphangulatát erősíti ("Firefly", "I Won't Dance", "They All Laughed"), ami után egy Gaga szóló következik (Lush Life), ahol igazán megmutatja, milyen erő rejlik a hangjában. Elismerésre méltó a remekül képzett hangterjedelem, a mélységek és a magasságok felett is teljes a kontrol, nem hallatszik semmi erőlködés a hangján, és szerintem ebben a számban sikerült a legjobban ötvöznie a pop és klasszikus stíluselemeket, úgy hogy azok egymást erősítve tökéletesítik az élményt. Bennett szólója nekem már kevésbé volt meggyőző (Sophisticated Lady), kicsit úgy érzem, kifullad, és erejét veszti. A következő up-tempo után (Let’s Face the Music and Dance) ismét egy szépen megformált ballada következik, de már duettben (But Beautiful). Az album méltó befejező számában, az "It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing)"-ben mindketten brillíroznak, remek a time és a frazírok is, igazi örömzenét hallhatunk nem csak az énekesek, de a zenekar részéről is, a szám remekül summázza a lemez mondanivalóját, és kelti a hallgatóban a nosztalgikus elvágyódást egy olyan világba, ahol még erre a zenére buliztak a fiatalok! Az élmény megkoronázásához én még bónusznak ajánlom a „Lady Is a Tramp” videót, a szám szerepel bonus track-ként bizonyos kiadásokon, de készült hozzá egy hangulatos videó is, ahol öröm nézni a két énekes pajkos évődését, a humorral teli vérprofi előadást, melyből sugárzik az a mindent lebíró derű és optimizmus, ami az Amerikai Álom sajátja, és amelyben egy ilyen előadást nézve megint tudunk hinni kicsit.

Tony Bennett & Lady Gaga – The Lady Is a Tramp

https://www.youtube.com/watch?v=ZPAmDULCVrU