JazzMa

Friss Hírek

Lemezpolc kritika:
Barber, Patricia - Smash

Barber, Patricia: Smash 2013. április 30., Vörös Janka

patricia-barber-smash.jpg

Patricia Barber (1955) munkáját nem ismerem eléggé, pár éve kaptam meg egy lemezét egy festőművész barátomtól, ami akkoriban még nem hagyott bennem mély nyomot (Modern Cool, 1998).

A „Smash” Patricia Barber 16. kiadott albuma, mely 2013 tavaszán jelent meg. Barber saját dalai hallhatóak rajta egy új tagokból álló zenekar kíséretében, nagyon igényesen kidolgozva.

A lemez robbanva, mégis érzékien indul a „Code Cool” című számmal, pregnáns bőgő-dob groove zakatol, amire hirtelen megérkezik a zongora és a tempó felett lebegő búgó éneklés. Tökéletes indítás. Barber megdöbbentő lágékban váltogatja torok és fejhangját, sőt keveri is azokat, ezzel még inkább misztikus hatást kelt a kompozíció, melynek közepén hirtelen kiürül a zene és szélzúgást, nyikorgást idéző zajok hallatszanak, ami után rubato dalrészlet következik. Ismét beindul a groove és vele a téma. A dallammal szemben a beszéd és szövegközpontúság kerül előtérbe. A hangulata félelmetes és mégis megragadó.

A „Romanesque” az egyik kedvencem (nekem meg a „Devil’s Food” – a szerk.), mely nem törekszik sem többre, sem kevesebbre: tökéletesen letisztult és megnyugtató. Kevés, alázatos, manír-mentes éneklés hallható, melyet a zongora szintén ömlengések híján, finoman kísér.

Szintén figyelmet követel a tracklist 3. darabja, a „Smash”, mely a dal feléig nem különösebb, nem nagyon különül el az ezt megelőző daltól hangulatában, viszont onnantól megdöbbentően energikus torzított gitárszóló (John Kregor) zárja végül. Az autentikus ének-zongora téma után következő néhol Hendrixet, vagy Satrianit idéző gitár a rockdobolással (Jon Deitemyer), a bőgő kísérettel, és a dal elejének hangulatában megmaradó zongora tökéletes összhangban áll egymással. Megkérdőjelezhetetlen a gitár létjogosultsága. Szenvedélyes, de ettől egyáltalán nem teátrális. Kell oda!

A „Redshift” bossa–lüktetésű gitár kíséretével új színt jelenít meg a korábbihoz képest. Az éneklés viszont itt nekem nem tetszik, mert túlságosan szövegközpontúnak érzem, ami az éneklés technikájának, a hangszínek rovására megy. Számomra a dal felére megjelenő második éneksáv sem értelmezhető.

A „Spring Song” egy újabb ballada, viszont gyönyörű, izgalmas rubato zongora- és bőgőszólóval (Larry Kohut) díszítik föl. Patricia Barber vibratoi itt mutatkoznak meg leginkább, tremoloi egységesek, nagyon kellemes hallgatni.

A következő dal (Devil’s Food) végre eltér a lemeztől hangulatában, és a kortárs jazztől általában: mind a groove, mind a dallam, sőt a szólók is egyedülálló légkört alakítanak ki. Itt a „legélethűbb” a lemez, vagyis koncerthangulatom van, nem érzem azt, hogy egy tökéletesre szerkesztett lemezt hallgatok. A gitáros ebben a dalban is meglepő: kemény funkyt játszik - a funkyhoz képest elég komoly harmóniakörre.

És persze a nagy funkparty után ismét visszazuhan a lemez a kádban fekvő, érfelvágó-esőhallgató depresszióba. Egyrészről értem a tracklist összetételét: a ballada az énekes kedvence, hiszen itt tud leginkább technikailag és érzelmileg is kibontakozni. Másrészről viszont hibának tartom a (hasonló) balladák tömkelegét, mivel én általában elkapcsolom a balladákat a lejátszómban, nagyon ritka, ha nem.  A hozzám hasonló hallgatóság (ha van ilyen…) pedig kevés számot fog így végighallgatni Patricia lemezéről. Sőt, ez a dal kicsit hajaz a „Smash”-re felépítése és hangszerelése szempontjából. Persze lehet koncepció a szó szerinti egységesség: az, hogy nem egyértelműen érezhető, mikor van vége az egyes számoknak, és mikor kezdődik új.

A „Bashful”–t hallgatva megirigyelheti Patricia-t minden énekes, hiszen annyira fantasztikusan zongorázik! Ez az egyetlen instrumentális szám - végre a dobos kolléga is nagyobb szerepet kap.

A lemez végig nagyon igényes, hallatszik a borzasztóan széleskörű zenei műveltség, a sok-sok precíz munka, viszont sajnos azt kell mondjam (maximális tisztelettel), hogy nekem túl egysíkú - pár kivétellel.

Patricia Barber lemezét a tradíciók, a természet tiszteletének és a modernkor adta lehetőségek használatának harmonikus keveréke járja át, mely kiegyensúlyozottságot, tudatosságot és nyugalmat áraszt.


Vissza a lemezhez