Bailey, Victor: Slippin’ ’N’ Tripping 2011. október 24., Szabó Gabriella
„Ezen a lemezen többet szerettem volna szerepeltetni a basszusgitáromat, mint a többi CD-imen. Valamint sokoldalú szintetizátoros is vagyok, egy kicsit énekelek is, és egy kicsit dobolok is a felvételeken.”
Ezek Victor Bailey intő szavai a 2010-es „Slippin’ ’N’ Tripping” című albumhoz kapcsolódóan, és bár számtalanszor járt már Magyarországon, a nyelvünket még nem sajátította el, így a fenti sorok angolul olvashatók egy külföldi újság lapjain.
Különböző formációkkal lépett fel a Petőfi Csarnokban, a Millenáris Parkban, az A38 hajón, és ezekben a napokban adott dupla koncertet a Budapest Jazz Clubban, többnyire saját szerzeményeket játszva.
Ha azt halljuk Weather Report, azt gondoljuk és mondjuk, Pastorius. Igen, ő volt a nagy legenda, azonban kilépése után a zenekar nem akarta abbahagyni a pályafutását, így Omar Hakim, a kiváló dobos, beajánlotta Victor Bailey-t a csapatba, aki remekül helyt állva és világhírnévre szert téve gyakorlatilag négy éven át vett részt aktívan az együttes munkáiban. Muzsikált még többek között Sonny Rollins-sal, Mike Stern-nel, Denis Chambers-szel, Michael Brecke-rrel, Kenny Garrett-tel, valamint elkalandozott más zenei irányzatok felé is, így egy színpadon volt Madonna-val, Mary J. Blige-dzsal, Santana-val, és még folytathatnánk a sort nagyon sokáig, de akkor a cikk elvesztené eredeti funkcióját.
A fent említett lemez első száma meglehetősen érdekes és figyelemfelkeltő kezdet, hiszen azonnal valamelyik táncos parti kellős közepén találjuk magunkat, a nem csekély elektronikus effektek és keyboard hangszínek által, amihez párosul Victor nagyon energikus slap-játéka.
A következő szerzemény már egyik bizonyítéka annak, hogy a nagy fúziós basszusgitáros valóban „énekel is”, hogy egy „kicsit”? Ezért ennél lehetne kevésbé szerény is, mert mind a „Slippin’ ’N’ Tripping”-ben, mind a „Countdown”-ban, vagy akár a „Like a Horn”-ban meglehetősen igényes, és technikailag, zeneileg nem könnyű vokális dallamokat csempészik be az instrumentális részek közé.
Az „I Wonder” egy igazi, álmodozós, elrévülős ballada, ami egy lírai zongorajátékkal kezdődik, és később olyan nagyszerű arrange-okkal folytatódik, hogy ezt már csak egy frethless basszusszóló tudja felülmúlni.
A magyar származású Peter Horvath zongorázik egyébként a CD nagy részén, aki nemcsak akusztikus hangszeren, de Yamaha és Roland modelleken is játszik különféle hangszíneket keverve, melyek meglehetősen feldobják és tarkítják az amúgy sem szürke zenei világot.
Következik egy jól ismert John Coltrane szerzemény, a „Countdown”, amely nemcsak a már említett igen virtuóz vokális bevezető miatt élvezetes, hanem a Miles Davis kvintett zseniális bőgősének, Ron Carter játékának köszönhetően is.
Majd a nagyon bájos „Alfie” csendül fel, kivételes és újszerű hangszereléssel, néhol számomra szinte karácsonyi hangulattal, olykor még talán az éjszakába nyúló bálok résztvevőinek fáradt, lassú tánca is megjelenik…
A „Like a Horn” egy igazi dögös bebop, hihetetlen feszes tempójával, rendkívül fülbemászó dallamával, ami teljesen felrázza a hallgatóságot az előző kissé „bágyadt” állapotból. A „Kiss” most ezúttal nem Prince előadásában hallható, amint extra magas hangon énekli a „You don’t have to be beautiful” kezdetű sort, hanem minden egyes melódia basszusgitáron és különböző effektekkel szólal meg, egészen szokatlan ötlet által egy szintén egyedi és különleges előadásban.
Majd felcsendül a „gospel-kórus” lelki füleink előtt az ’If You Say so” által, ahol ugyan énekkar nincs, viszont elektromos orgona annál inkább. A nyugodt, ringatásban gyakorlatilag nem sok váratlan és meglepő zenei fordulat történik, és már szinte mondani szeretnénk, hogy „ha lehet, tekerjük talán ezt a részt”, amikor bejön végre egy izgalmas énekes betét.
Az utolsó szám a „Lucky Punch” egy funk/fusion szerzemény, ami méltó lezárása ennek a korántsem hétköznapi, igen változatos stílusú korongnak. Hogy itt sem maradjanak el a nagy nevek, Omar Hakim fergeteges dobszólóját hallhatjuk a dal vége felé, amibe néhol hirtelen bekúszik Victor Bailey fürge játéka.
A fenti sorokban található hírességek mellett még szerepelnek a „Slippin ’N’ Tripping” cmű lemezen más kiemelkedő muzsikusok is, mint Lenny White, Dave Kikoski, Billy Cobham, Mino Cinely és Manolo Badrena.
A fúziós zene egyik gyöngyszeme ez a felvétel, a maga változatosságával, és azon fajta „bonyolultságával”, mely nem feltétlenül kényszerít gondolkodásra, túlzott szellemi munkára, csak szimplán a muzsika élvezetére és a kikapcsolódásra, melyre olykor-olykor szükségünk lehet.
