Cintia varázsa

Pénteken a K11-ben lépett fel Horváth Cintia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tavaly végzett jazzének szakos hallgatója saját, még az egyetemi évek alatt évfolyamtársaiból alakult zenekarával. Szaxofonon Vidákovich Izsák, gitáron Várvölgyi Szabolcs, bőgőn Dénes Ábel, és a dobokon Kárpáti Benedek játszott.

A Nagykanizsán született énekesnő már Bartók konzisként megvillantotta kivételes tehetségét, amely az egyetemi évei alatt tovább bontakozott. Karrierje töretlenül ível felfelé. Az előző évi Jazz Showcase megmérettetésén Cintia kapta a legjobb szólista díjat a feltörekvő tehetségek között, erről a világ legrangosabb jazz magazinja, az amerikai DOWN BEAT is fényképes beszámolót közölt online kiadásában. Nem csoda, hogy azóta a Harmónia Jazzműhely rendezvényein saját együttesével rendszeresen kapott fellépési lehetőséget, és a fiatal énekesnő élve a bizalommal, a BJC után a londoni 606 Club közönségét is meghódította angol zenészek kíséretében. A tavalyi év sikerszériájához tartozik még a komoly szakmai elismerést és közönségsikert hozó fellépése az augusztus 5-én rendezett Debreceni Jazz Napokon, no és persze meg kell említenem, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján is szépen menetelt. Bár én ennek a hazánkban erősen túllihegett fesztiválnak a jelentőségét, meghatározó szerepét még ebben a mai elkurvult pop zenében sem látom, arra szerintem is jó, hogy szélesebb körben lehet talán később kamatoztatható ismertséget szerezni. Nem tudom, hogy a Horváth Cintia Quintet Facebook oldalán egyre sokasodó rajongótáborából erre a koncertre mennyien jöttek a Dal nézői közül, mindenesetre a K11 nézőtere szépen megtelt. Ez pedig nagyszó, mert a más zenei és egyéb művészeti rendezvényeken sokszor zsúfolásig megtelő kulturális intézményt valahogy a jazzközönség elkerülte. Olyan máshol teltházas koncerteket hozó nevek játszottak itt, jó esetben fél tucat ember előtt, mint Szakcsi Jr., Balázs Elemér, Németh Feri, és legutóbb Gáspár Karcsi Tálas Áronnal…. Szerencsére egy-két kivétel akadt azért, a Syrius Legacy, és a New Orleans-ból érkező nagykanizsai Farkas Norbert is megtöltötte a termet. Norbert esetében azért említettem születési helyét, mert hazalátogatása örömére szülővárosából nagyon sokan kísérték el pesti koncertjére. Névrokonának, Farkas Tibornak, a K11 szintén kanizsai illetőségű művészeti vezetőjének ezek a koncertek adtak kitartó erőt a jazzprogramok további szervezéséhez.

A türelem, és a töretlen hit most pénteken is meghozta gyümölcsét, a Horváth Cintia Quintet jórészt a saját korosztályából verbuválódott fiatal, lelkes közönség előtt játszhatott. Legutóbb tavaly júniusban a BJC-ben találkoztam velük, jórészt az ott elhangzottak adták most is a műsor gerincét, de a pár kimaradt feldolgozás helyére újak kerültek, és a dalok sorrendje is változott. Joni Mitchell „Hejira” című albumáról a „Black Crow”, a „Plain Gold Ring” (Nina Simone), a „Cry Me a River” (Arthur Hamilton), a „Soon We’ll Be Found”, a Cintia új kedvencei közé tartozó ausztrál énekesnő, Sia szerzeménye, a „Blame It on My Youth” (Oscar Levant), Gershwin Porgy and Bess operájából az „Ain’t Necessarily so”, és természetesen a kihagyhatatlan „Fragile” Sting-től ott is elhangzott, de ez a színes repertoár olyan szerzők műveivel bővült, mint többek között Avishai Cohen, Dave Frishberg, és Vernon Duke. Cintia és Dénes Ábel ének-bőgő duói most is nagy sikert arattak, de zúgtak a tapsok Vidákovich Izsák telt, meleg hangú szaxofon, Várvölgyi Szabolcs új hangzásokkal tűzdelt gitár-, és Kárpáti Benedek jól felépített dobszólói után is. Ez a fiatal zenekar nagyon beérett – írtam júniusi beszámolómban. Nos, most ezzel a koncertélménnyel gazdagodva tovább erősödött bennem ez a vélemény. Cintia hangjával, előadókészségével lenyűgözött mindenkit. A dalokat nem „csak” elénekelte, hanem őszinte átéléssel elő is adta. A régi és új standard számokat sok új ötlettel saját egyéniségére szabva hangszerelte át, így azok csaknem az ő szerzeményének is tekinthetőek. A sikerhez még a hangzás mellett, a látvány is hozzájárul, egy csinos, jól öltözött, igazi NŐT láthattunk a színpadon, és ez sem utolsó szempont egy énekesnő koncertjén.

Nem lokálpatriotizmusból adódott, hogy pénteken a szintén Nagykanizsán született Horváth Cintia kapott lehetőséget a Király utca 11-ben. A koncert előtti pillanatokban derült fény a közös gyökerekre a már régóta a fővárosban élő énekesnővel. Tény, hogy pénteken megint Nagykanizsa szülöttje, ezúttal egy énekesnő és zenekara töltötte meg újra a nézőteret, főleg budapesti közönséggel. Ez azért fontos, mert eddig a fővárosi jazzrajongók nem fogadták kegyeikbe a klubot. Cintia varázsával remélhetőleg végleg megtörte a jazzprogramokon ülő átkot, és a mostani közönségből is sokan terjesztik majd, hogy ide érdemes eljönni. Akkor a következő koncertre pótszékeket is kell majd beállítani.