A BALKÁN JAZZ PROJECT
Ebben az évben február második péntekjén találkozhattunk először Borbély Mihály Balkán Jazz Project formációjával a Budapest Jazz Clubban. A Harmónia Jazzműhely rendezvényén fellépő hattagú zenekar a jazz, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségét kortárs zenei elemekkel fűszerező „Quartet B”, és az 1974 tavaszán, Pomázon alakult, és 2014-ben Kossuth-díjat kapott "Vujicsics Együttes" közös koncertjei során alakult ki. A szaxofonokon, tárogatón, basszusklarinéton, és furulyákon játszó zenekarvezető mellett, a gitáron és buzukin játszó György Mihály, a bőgős Horváth Balázs, a dobos G. Szabó Hunor és az akkoriban még gyakori vendégként játszó cimbalmos, Lukács Miklós Borbély Quartet B zenekarából jött, a Vujicsics együttesből pedig szintén vendégszólista, a harmonikás Agatics Krunoszláv érkezett.
Már a hivatalos kezdés előtt félórával kedves meglepetés várt. Az előtérben Agatics Krunoszláv és a zenekarral sokszor közösen zenélő Balogh Zoltán gitáros és Pengő Csaba bőgős alkotta alkalmi trió hangolta rá az időben érkezőket a balkáni hullámhosszra. Szívesen hallgattam volna többedmagammal őket hosszabb ideig, de a koncertre hívó csengő véget vetett a zenének, és sietve elfoglaltam helyemet én is a nézőtéren.
Pallai Péter rövid köszöntője után elsorolta a hat muzsikus nevét, majd színpadra szólította a zenekar vezetőjét.
Borbély Mihály egyedül kezdett, szopránszaxofonjával (a JazzMa.hu évvégi szavazólistáját ebben a kategóriában ötödik éve ő nyeri!) hívogatva társait, akik sorjában érkeztek és miután felvették hangszereiket, bekapcsolódtak a játékba. Pár perc sem telt el, és máris a teljes zenekar hangzását élvezhettük. Elkezdődött a csoda, amely – utólag nyugodtan leírhatom - a koncert végéig kitartott.
Az első részben két hosszú darab hangzott el, bár feltűnt bennük pár elkülöníthető, de most, „medley”-ként egyben játszott, ismerősnek vélt dallam is. Misi barátunk most a szokásától eltérően kizárólag a zene nyelvén szólt hozzánk, így sem a számok címét, sem azok adomákkal fűszerezett történetét nem mesélte el. Azonban a virtuóz szólók, a meglepő ritmusváltások, a szellemes zenei ötletek kavalkádja hamar elhessegette a „melyik számot hallom is” fejtörőmet, és átadtam magam a zene élvezetének. A már az első rész vastapssal jutalmazott végén, a földre visszaszállva, azért a szünetben őszinte csodálatom kifejezése után megkérdeztem Borbély tanárurat a hallottakról. Szokásos derűjével megnyugtatott, hogy nem vagyok (teljesen) hülye, viszonylag jól hallottam ki a változatos zeneáradatból a régebbi témák felcsendülését, és az újakkal is, ezen a koncerten a spontaneitásé és az improvizációé a főszerep, az igazi jazz. A zenekar több formációban szereplő zenészeit nehéz összehozni, így most a találkozás örömére mindenki jóval nagyobb szabadságot kapott erre az alkalomra zenei gondolatainak kifejtésére. Ezért nem konkrét számokat terveztek, inkább szabad improvizációkat az eddigi és új témák bemutatására. A beszámoló informális része iránti aggodalmamat végleg elfeledve, megnyugodva ültem vissza a második részre, készülve az újabb felszállásra a szférák felé. Borbély Misi mindegyik hangszerét megszólaltatta, bekészített fúvós arzenáljából a szaxofonok mellet a klarinét, a tárogató, valamint a furulya, és egyéb megfújhatónak első látásra nem alkalmas tárgy is előkerült. Emellett szólói és hangszercseréi közben fáradhatatlanul vezényelte zenekarát, hol karmesteri mozdulatokkal, hol szem, vagy ráutaló testbeszéddel beintve a váltáshoz. Én Frank Zappa koncertvideóin láttam hasonlót, mikor Zappa hasonlóképp instruálta zenekarát. Ha zenei tartalmában nem is, de zenei ötleteiben és ritmusváltásaiban, a számok összefűzésében, valamint a koncert egészének dinamikájában véltem felfedezni számomra örömteli hasonlóságot. Ez a koncert pont a zenei szabadság miatt adott óriási kihívást a zenészeknek, mert egy pillanatnyi kihagyás, a másik ötletére egy rossz reakció hamar káoszba vihette volna az egész produkciót. Itt azonban olyan kitűnő muzsikusok, mint Lukács Miklós, aki Charles Lloyd után virtuóz cimbalmozásával elkápráztatta a BJC közönségét is, de ugyanúgy a többiek, György Mihály, Agatics Krunoszláv, Horváth Balázs és G. Szabó Hunor, Borbély Mihály vezényletével valami hihetetlen csodát hoztak össze. Örömük, a zenélés öröme, és a zene adta műfaji korlátok nélküli szabadság érzése feledhetetlen élményt adott. Jött is a ráadás, majd újabb tomboló tapsvihar után még egy.
Jó lett volna még maradni, tovább hallgatni őket, együtt tovább élni ezt a kétórányi eufóriát. Sajnos, tudatára kellett ébrednem, vége lett, a zenészek is hazafelé veszik az irányt, a klubból kilépve, a zord téli valóságba. Azért ez a meglepő dallamfordulatokban bővelkedő, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusú, kétrészes koncert mély nyomot hagyott mindnyájunkban.
