SZERDAI JAZZPÉNTEKEN A HORVÁTH CINTIA QUINTET
A szokásos pénteki napot továbbra is megtartva, ezen a héten szerdán is a Harmónia Jazzműhely rendezvénye kapott helyet a Budapest Jazz Club műsorában. Egy elmaradt „jazzpénteki” rendezvényt adott vissza az akkor helyükre beugró „műsorbeszállító”, ahogy a focipályákon is illik visszaadni a sérülés miatt kirúgott labdát. A fair play szellemében kapott szerdaestén Horváth Cintia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének frissen végzett jazzének szakos hallgatója saját, még az egyetemi évek alatt évfolyamtársaiból alakult zenekarával lépett színpadra. Szaxofonon Vidákovich Izsák, gitáron Várvölgyi Szabolcs, bőgőn Dénes Ábel, és a dobokon Kárpáti Benedek játszott.
Horváth Cintia eddigi pályafutását a kezdetektől figyelemmel kísérhették a JazzMa.hu olvasói. Oldalunk rendszeresen beszámol mind a Bartók Konzi, mind az LFZE félévi, és év végi vizsgáiról, így Cintiára már konzisként felfigyeltünk. Figyelmünk nem lankadt az évek során, a kiugró tehetségű lányról ódákat zengtünk, végigkísérve őt egyetemi évei alatt egészen a diplomakoncertig. Tavaly szeptemberben a Harmónia Jazzműhelytől kapott először lehetőséget egy egészestés koncertre zenekarával, itt a jazz budapesti szentélyében, amelyen természetesen ott voltunk. A téli hónapokban folytatódott a Horváth Cintia Quintet sikersorozata, előbb a Jazz Csillagvizsgáló, majd az idei Jazz Showcase megmérettetésén. Az utóbbin, melyről a világ legrangosabb jazz magazinja, az amerikai DOWN BEAT is fényképes beszámolót közölt online kiadásában, Cintia kapta a legjobb szólista díjat a feltörekvő tehetségek között. A fiatal énekesnő angol zenészek kíséretében a londoni 606 Club közönségét is meghódította, Pallai Péter beszámolója szerint tomboló sikert aratott, így nem csoda, hogy a Harmónia Jazzműhely rendezvényein saját neve alatt és együttesével is helyet kap majd a jövőben.
Szerdán a régi ismerőseinek új frizurájával meglepetést okozó Cintia boldogan jelentette be a koncert előtt, hogy a zenekar minden tagja túl van a vizsgákon, így a terhektől megszabadulva, önfeledten kezdhették koncertjüket. Ő hosszú hajától is megszabadult, de az új, rövidebb frizurájával is elbűvölt mindenkit. Bemelegítésként Jerome Kern és Johnny Mercer sok feldolgozást megélt, az 1942-ben készült „You Were Never Lovelier” című filmhez írt betétdala, az „I’m Old Fashioned” hangzott el. Ez az Ella Fitzgerald által is énekelt, majd John Coltrane és Chet Baker feldolgozásaiból ismert standard megalapozta a hangulatot. Cintia meggyőzően énekelt, de mégsem hitte el senki, hogy igazából régimódi lenne, ezt mutatta a következő három dal választása is. Következett Esperanza Spalding-tól a „Fall In”, majd a „Blame It on My Youth” (Oscar Levant), és a „Throw It Away” (Abbey Lincoln) hangzott el. Az utóbbi számban Cintia és a bőgős Dénes Ábel duózott. Visszatért a teljes zenekar Nina Simone első lemezén található dalára, melyet mostanában Kimbra, a Grammy-díjas új-zélandi énekesnő is elővett. A „Plain Gold Ring” 1958-ban jelent meg lemezen, de az eredeti változat is megdöbbentően maiul szól, érdemes meghallgatni egymás után őket. Cintia jó ízléssel ötvözve kettőjüket, a maga egyéniségére formálta a dalt. Remélem majd az ő feldolgozása is előbb-utóbb felkerül a videó megosztó oldalra, mert nekem a koncert egyik csúcspontja volt. Hátra volt azonban még az első részt befejező, hatodik szám, amely Cintia egyik kedvence, Sting híres „Fragile” című szerzeménye volt. Ez volt az első szám, amely a tavaly szeptemberi debütáló koncerten is elhangzott, és állítom, hogy a Cassandra Wilson énekelte változattal vetekszik.
A szünet után továbbra is Sting maradt a műsoron, a „Consider Me Gone” volt a második rész első dala. A Police együttes egykori basszusgitárosa a new wave-től indulva jutott el a jazzig, és még sorolhatnám tovább a műfajokat. Ez a szám az első önálló lemezén jelent meg először. Később felkerült a Gil Evans-szal készített lemezére is, és napjaink bőgős fejedelmének, Christian McBride-nak az érdeklődését is felkeltette. McBride és Sting duóban vették fel az új változatot, Cintia, bár nem kísérte énekét gitárral, ahogy Sting tette, de Dénes Ábel bőgő improvizációi kíséretében, szintén duóban adta elő a saját változatát. Arthur Hamilton dala, a „Cry Me a River” után egy számomra teljesen ismeretlen ausztrál énekesnő, Sia szerzeménye, a „Soon We’ll Be Found” következett. Ő Cintia új kedvencei közé tartozik, de a koncert hátralevő részében a régebbi kedvencek is előkerültek. Először Charles Mingus-tól a „Good Bye Pork Pie Hat”, melyhez Joni Mitchell írt később szöveget, majd George Gershwin sem maradt ki a szerzők közül, tőle a Porgy and Bess operából az „It Ain’t Necessarily so” került a műsorba. Végül Joni Mitchell „Hejira” című albumáról a „Black Crow” hangzott el, és persze jött a fantasztikusan játszó zenekar, és a lelkesen tapsoló közönség számára egyaránt kiérdemelt ráadás is.
Ahogy itt elsoroltam, látszik, hogy az „étlapra” elég változatos menü került. A hozzányúlási mód, a megfogalmazás mégis egységessé tette a szerdai estén kínáltakat. Ezen a koncerten egyértelműen jazz zene szólt, még ha a szerzők névsorát olvasva többeknek kétségei támadnának, akkor is. Természetesen Cintia volt a főszereplő, így talán QUEENtet-nek is nevezhetném zenekarát, de a fiúk sem maradtak háttérben, az arányokat finom érzékkel betartva, nem egyszerű kísérő zenekarként játszottak. Menet közben is nagy tapsot kaptak jól felépített szólóik. Ez a fiatal zenekar nagyon beérett. (Ezért aztán augusztus 5-én a Debreceni Jazz Napokon is felléphetnek! – A szerk.) Amellett, hogy kiváló, felkészült zenészek, láthatóan és legfőképp hallhatóan, szeretik, amit játszanak, mert róluk szól, vannak gondolataik, amiket meg tudnak fogalmazni, és át tudják adni emészthető, és szerethető formában annak a korosztálynak is, akik nem az ő szemükkel tekintenek a világra.
