JAZZPÉNTEKI BRIT-MAGYAR
A Harmónia Jazzműhely „jazzpéntekjére” ezúttal szaxofonos kapott meghívót a ködös Albionból. Alex Garnett a Balázs József Trio társaságában mutatkozhatott be a Budapest Jazz Club közönségének. Az angol tenorossal ezen az estén zongorán Balázs József, Pecek Lakatos Krisztián bőgőn és dobokon Balázs Elemér játszott.
Pallai Péter töretlenül szervezi a brit magyar zenészcseréket. A BBC egykori műsorvezetője mai napig meglévő jó kapcsolatait felhasználva hív Budapestre élvonalbeli brit zenészeket magyar formációkkal játszani, és küld magyarokat Londonba a szigetországi muzsikusokkal közös koncertekre. A londoni 606 klub és a BJC közötti példás együttműködésnek köszönhetően március végén háromestés brit-magyar klubfesztivál lesz, ennek részletes programját már most lehet tanulmányozni a budapesti klub honlapján. Ennek a zenészcsere programnak köszönhetően láthattuk ezen a februári pénteken Alex Garnett Londonból érkezett szaxofonost is.
Bevallom, én nem hallottam a koncert előtt semmit a londoni tenorszaxofonosról. Elsőre annyit állapítottam meg a róla talált fényképek alapján, hogy semmi köze nem lehet a Miles Davis, és Pharoah Sanders zenekarában is játszott afroamerikai Carlos Garnett, amúgy Panamában született szaxofonoshoz. A BJC előzetesét, és a saját honlapját olvasva tovább gyűjtögettem információkat róla. Ezek szerint Alex Garnett két évtizede a brit jazzélet élvonalához tartozik, és igen jó ajánlólevelekkel rendelkezik. Nagy sikerrel játszott világhírű klubokban, és rangos nemzetközi fesztiválokon, világszerte több mint 30 országban lépett fel. Az Európában turnézó amerikai zenészek is szívesen hívják magukkal, így került be például Wynton Marsalis, és Scott Hamilton zenekarába is. Empatikus kísérő zenészként olykor Van Morrison és a Rolling Stones vendégeként más műfajokban is felbukkant. A kortárs zenében is jártas, zeneszerzőként is elismert muzsikus főprofilja persze a jazz, annak is a „main stream”, azaz a fősodort képviselő vonala. Negyven éves korában jelent meg első albuma, a „Serpent”, melyet 2011 szeptemberében vett fel New York-ban. A lemez jó kritikát kapott, „ezen a lemezen mindaz hallható, amit a jazznek nyújtania kellene, de ritkán nyújtja.” - írta a tekintélyes Jazz Journal. Második lemezére mégis négy évet kellett várni. A „Bunch of Five”, 2015 januárjában készült el, és az elsőhöz hasonlóan, ezen is Garnett saját szerzeményei hallhatók döntő többségben. A nem túl bő lemezkínálatnak az oka, hogy minden héten hétfőn és kedden ő a házigazda a Ronnie Scott Jazz Club esti koncertjein hosszú évek óta, és közben, ahogy már említettem, rengeteget turnézott is. Odahaza a saját big band mellett számos formációt vezető Garnett-nek „megvan az egyénisége, a tudása és az állóképessége, amelyre egy sztár szólistának szüksége van…” – írja róla az Evening Standard. Ezeket az információkat erősítették meg magyar zenésztársai is, akiket viszont jól ismerek. Egy rövid próba, és beállás után mindegyikük szuperlatívuszokban beszélt a londoni tenorosról, akivel előzőleg egyikőjük sem játszott. Stílusát leginkább Bolla Gábor játékmódjához hasonlították, tehát a „Sonny” iskola, Stitt és Rollins követője ő is.
Garnett egy nagyon igényesen szerkesztett, mindkét részben jól építkező, jó ívű programot állított össze magyar társaival erre az estére. A „Great American Songbook” darabjai közül válogattak, mivel ezek közös nyelvét mindannyian ismerik. Az, hogy ezen a nemzetközi jazznyelven a magyarok mennyire felsőfokon képesek kommunikálni, Garnett csodálatát is kivívta. A „You and the Night and the Music”, Arthur Schwartz egy Broadway show-hoz 1934-ben írt számával kezdtek. A sok feldolgozást megélt, többek közt Mal Waldron, Chet Baker, Bill Evans által is játszott művet, egy musical, az 1946-ban bemutatott Annie Get Your Gun betétdala, a „They Say It’s Wonderful” követte. Irving Berlin szentimentális, Frank Sinatra és Johnny Hartman is énekelte dala után latin, bossa ritmusban játszották Gene de Paul 1942-ben írt, szinte az összes neves jazz zenészt megihlető, "I'll Remember April" című örökzöldjét. Az „Autumn in New York” hallatán sokaknak a Joan Chen rendezte, nálunk is bemutatott romantikus filmdráma ugrik be elsőre, Richard Gere és Winona Ryder főszereplésével, de most a Vernon Duke 1934-ben komponált dalának feldolgozása hangzott el a New York-i őszt felidézve. Egy dögös blues, az Edgar Battle és Eddie Durham gitáros a szerencsétlen sorsú „Topsy” nevű cirkuszi elefántról írott, Count Basie, majd Benny Goodman és Duke Ellington által sikerre vitt szerzeménye zárta az első részt.
Ugyancsak egy gitáros, a legendás Charlie Christian kompozíciója, a „Seven Come Eleven” nyitotta a második részt. Az 1931-ben John Klenner írta „Just Friends”, majd ismét egy musical betétdala, az „A Sleeping Bee” instrumentális feldolgozása hangzott el. Ez utóbbi zenéjét Harold Arlen szerezte, és Truman Capote írta a szövegét, amit Nancy Wilson énekelt Cannonball Adderley-vel készített lemezén. A Frank Sinatra főszereplésével készült „Horgony” című filmből vált ismerté Jule Styne híres, a „legjobb eredeti dalnak” járó Oscar-díjat elnyerő, 1944-ben írt szerzeménye, az „I Fall in Love too Easily” következett, és végül a „Doodlin’”, Horace Silver 1954-es számával búcsúztak a közönségtől.
A lehengerlően szaxofonozó Garnett magyar zenésztársai szakmai elismerését kivívva, a közönséget is meghódította. Bámulatos technikája mellett, szellemes konferálásaival is sikert aratott. Rövid történetekben mesélte el a nézőtéren ülőknek, amit a soron következő számokról érdemes volt tudni. Természetesen a Balázs testvérek, és Pecek Lakatos Krisztián is alaposan kivette a részét a sikerből. A közönség tapsai mellett, Garnett szakmai elismerését már menet közben, a színpadon megkapták. Az angol szaxofonos többször rohant hozzájuk egy ölelésre, vagy vállveregetésre egy-egy szóló után. Legjobban talán Krisztiántól esett ámulatba, mivel ilyen tehetségű bőgőssel a szigetországban nem igen találkozott, ugyanis Dave Holland kivételével, Nagy-Britannia bőgősök tekintetében nem világhatalom. Végül olyannyira mindenki mindenkivel maximálisan meg volt elégedve, hogy Balázs Elemér a koncert után tömören annyit mondott, lesz folytatás! Úgy legyen Elemér! Ezen a koncerten mindaz hallható volt, amit a jazznek nyújtania kellene, de ritkán nyújtja. - a hetven éve alapított, rangos brit Jazz Journal Garnett lemezéről írt kritikáját ehhez az alkalomhoz igazítva, és egy kicsit átírva, én is csak így tudom tömören megfogalmazni a pénteken átélt élményeket.
